A koronavírus-fertőzés korai szakaszában kedvezőek a tapasztalatok a favipiravir hatóanyagú gyógyszerrel – nyilatkozta a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa vasárnap a közmédiának.

Hatásosnak tűnik a favipiravir a fertőzés korai szakaszában

Fotó: Egészségkalauz.hu

Szlávik János kiemelte: a favipiravir egy influenza kezelésére használható gyógyszer a Távol-Keleten, Magyarországon jelenleg kórházi körülmények között lehet adni a betegeknek. Azt mondta: Magyarországon elegendő mennyiség áll rendelkezésre belőle a betegek ellátására, de nemsokára itthon is megkezdődik a gyártása. Hozzátette: adagolása a testsúlytól függ, naponta több tablettát kell beszedni. Úgy tűnik, nagyon kevés mellékhatása van, viszont gyorsan hat, a korai stádiumban kezelt betegeknél hamar elmúlik a láz és jobban lesznek – mondta. Szlávik János a túlsúlyt is a koronavírus-fertőzés magas kockázati tényezői közé sorolta.

Úgy fogalmazott: a járvány eleje óta ismert volt, hogy a koronavírus az idős, krónikusan betegekre jelent nagyobb veszélyt, és rizikófaktort jelent a szív- és tüdőbetegség, a daganat, valamint a dohányzás is. A túlsúlyosokra – főleg az extrém módon elhízottakra – a főorvos szerint azért is veszélyesebb a fertőzés, mert nehezebben kapnak levegőt, és rosszabb az oxigénforgalmuk, mint a normál súlyúaknak, emellett nehezebb lélegeztetni is őket, ráadásul a túlsúly mellé gyakran sok más krónikus betegség is társul, például magas vérnyomás, cukorbetegség vagy szív- érrendszeri betegségek.

Közölte: többféle vakcinakutatás folyik a világon, és néhány vakcinát már törzskönyveztek. Magyarország az Európai Unió tagállamaként elegendő mennyiségű vakcinához jut majd hozzá, de erre – úgy tűnik –, a jövő év elejéig várni kell – tette hozzá Szlávik János.

MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Korai... és késöbb??? Mi lenne ha egyszerre mindenkori stádiumú hatású lenne a vakcina vagy gyógyszer?!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.