A miniszterelnök a múlt héten mutatta be egy videóban, hogyan kell fogadni az online tippmixen, a Gazdasági Versenyhivatal szerint nekik ehhez semmi közük sincs.

Nem indít vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal Orbán Viktor miniszterelnök szerencsejátékot reklámozó videója nyomán – írja a Népszava. A lap megkeresésére a szervezet mindössze ennyit válaszolt: 

Nincs olyan jogszabály, amely a GVH hatáskörét ebben a kérdésben megállapítaná.

Nem vizsgálja a versenyhivatal Orbán tippmixelését

Fotó, címlapkép: Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

A lap azért kereste meg a GVH-t, mert múlt héten Orbán egy olyan videót posztolt, amelyen lépésről lépésre bemutatta, hogyan kell online szerencsejátékot játszani (a Fradi szeptember végi Bajnokok Ligája-meccsre tett meg kétezer forintot), és a videó mindenféle termékelhelyezésre figyelmeztető jel nélkül jelent meg a több mint egymillió követővel rendelkező Facebook-oldalán.

A lap emlékeztetett rá, hogy a GVH nem volt mindig ilyen elnéző, 2016-ban például célzottan vizsgálta a hazai celebek közösségi oldalait, mert úgy vélekedett, hogy azokon túl sok a bújtatott reklám. Kasza Tibor esetében eljárás is indult, ami végül azzal zárult, hogy az énekes-műsorvezető vállalta, figyelemfelhívó posztokat, kisfilmeket tesz közzé a közösségi oldalán a bújtatott reklámokról és "oktatási célú előadásokat tart".

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nem gondolom, hogy a gazdasági versenyhivatalnak kellene vizsgálnia Orbán kényszeres szerepléseit, még akkor sem, ha bújtatott szerencsejáték reklámról lenne szó. Egy tökkelütött szerepléséről van szó csak, ami orvosi esetként kellene kezelni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Nem gondolom, hogy a gazdasági versenyhivatalnak kellene vizsgálnia Orbán kényszeres szerepléseit, még akkor sem, ha bújtatott szerencsejáték reklámról lenne szó. Egy tökkelütött szerepléséről van szó csak, ami orvosi esetként kellene kezelni.
nezelodo
Mennyit küzdhettek vele a sameszai, hogy megtanítsák, és egyedül megcsinálja? Vagy ez nem olyan bonyolult, mint egy SMS küldés a mobilról?
Jozefina
Ha egy miniszterelnöktől csak ennyire telik, akkor az az ország nagy bajban van!!!
simmering73
Bezzeg Putyin eévtárs. Ő félmeztelenül vágtat a vad orosz sztyeppéken, ezzel is felhíva a figyelmet az egészséges életmódra. Nekünk meg ennyire futotta.
tudode
Mit kezdjen a versenyhivatal egy olyan pasival, aki még nemzetbiztonságilag sem lett kivizsgálva
.
----- Orbán az egyetlen miniszterelnök, aki nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen
,
propeller.hu/itthon/3282133-orban-egyetlen-miniszterelnok-aki-nem-esett-at-nemzetbiztonsagi
-----------------------------------------------
.
Mit kezdjen a versenyhivatal egy olyan közjogilag érvénytelenűl miCSODÁZÓ pasival, aki átment nemzethy celebbe!
simmering73
@nezelodo: Szerintem megcsinálták neki, ő már csak a végeredményt mutatja.
nezelodo
@simmering73: Érdekes, ha elakad ilyen egyszerű dolgokban, ugyanakkor elvárja és jogszabályt alkottat, hogy a nyolcvan valahány éves, egyedül élő néni, pld. még a lomtalanítási igényét is ügyfélkapun regisztrálja otthonról!
Nessy
@Jozefina: Talán ez sem bonyolultabb , mint látszat kormányozni! Vagy igen?
nezelodo
@tudode: "aki átment nemzethy celebbe!"
Megnyugtatóbb lenne, ha egy nemzetbiztonsági átvilágításon menne át, de az még várat magára.
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
luiz
Lehet 2 ezret felrakott nyilvánosan a fradira, fű alatt meg megvette a mecset és több száz milliót rakott a döntetlenre
ómió
Nincs meg a kákán a csomó, efftársak?!
JAJMÁR
A celeb az celeb, ... költsétek a pénzt emberek! A lehetőség ott van mindenki előtt, nyerjetek, és jobbra fordul a sorsotok :-D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.