Varga Judit szerint "elfogadhatatlan a kettős mérce".

Ahogy azt korábban mi is megírtuk, elkaszálta a Lex CEU-t az Európai Bíróság. A Bizottság kötelezettségszegési eljárást is indított a CEU miatt Magyarország ellen, amiről hamarosan döntenek.

Elfogadhatatlannak tartjuk a kettős mércét, a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon. Nem lehet olyan törvényt alkotni, amely a Soros-egyetemet előnyösebb helyzetbe hozza a magyar egyetemeknél

- mondta el az MTI-nek Varga Judit igazságügyi miniszter az Európai Unió Bíróságának a magyar felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos, kedden nyilvánosságra hozott ítélete után.

A miniszter hozzátette:

az Európai Bíróság ítéletét – mint mindig – Magyarország a magyar emberek érdekének megfelelően végre fogja hajtani.

Kiemelte: a magyar szabályozás révén biztosítható, hogy az adott intézmény hallgatói valóban olyan végzettséghez jutnak majd, mint amilyen diploma megszerzését várták. A vonatkozó magyar törvény tucatnyi, Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézményt érint, de legtöbbjüknek nem jelentett gondot megfelelni ennek a jogszabálynak – fűzte hozzá.

"A felsőoktatási intézmények megfelelő működése végső soron egy ország oktatási rendszerébe vetett bizalom, a felsőoktatási rendszer jó hírnevének a záloga, az annak eredményeként kiállított oklevél pedig ennek a megtestesítője. Nem postaláda egyetemekre van szükség" – hangsúlyozta a miniszter.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Libuska, te értetted amit az ítéletben írtak??? Tartok tőle, hogy még azt sem, amit összezagyválsz!!! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
teuton
En ugy gondolom, hogy alkinek van allitolag egy jogi vegzettsege, annak tudnia kellene, hogy az EuB itelete ellen nincs helye fellebbezesnek, a birosag iteletet el KELL fogfadni. De ezek meg csak köpködnek. Orban is elmegy a birosagra, aztan ha az egy neki nem tetszö iteletet hoz, akkor elkezd sorosozni... Ennyi esszel meg zugügyved sem lehetne!
verőce21
Arra a szabadkereskedelmi egyezményre hivatkoztak, amely oktatásban más esetekben hidegen hagyja őket.  Az senkit nem zavar, hogy a szabadkereskedelmi megállapodás nem oktatásra vonatkozik?

Pl. senkit nem marasztalhat el munkaügyi bíróság, mert nem fizet tartásdíjat...
advocat
Juditka! Lépjünk ki. Ahol a kétharmad (48 %) "magyarokat" ennyire cseszegetik! Persze a pénz jól jön. Azt pedig ezek a libernyákok (Viktor is '94-ig) az volt, fizetik! Adóban! Inkább szégyelni kellene ezért magunkat! Persze ezért a pénzért? Már amit ö kap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.