Oroszi Zsolt siklóernyős június elején egy magas fa tetején akadt fenn, szemtanúk szerint a segítségére érkező honvédségi helikopter rotorszele sodorta le onnan. A férfinak szinte mindene eltört, egy hónapig kómában feküdt, augusztus 10-én meghalt. Három hónappal a tragédia utána Telexnek szólalt meg az elhunyt siklóernyős testvére. 

A baleset július 5-én történt Vértesszőlősnél, az ejtőernyős társa akkor osztotta meg a videót arról, ahogy a fa kettétörik, miközben a helikopter megközelíti a bajba jutott embert. A videót ITT nézheti meg.

Három hónap telt el, hogy Vértesszőlős közelében tragédiába fulladt egy siklóernyős mentése, de a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a balesettel összefüggésben még senkit nem hallgatott ki gyanúsítottként

– írja a Telex. Bár a Magyar Honvédség hivatalos álláspontja szerint „kutató-mentő szolgálatuk a mentési protokollnak megfelelően, a mentésirányító által meghatározottak szerint járt el”, amikor a HM Mi–8-as helikopterét is bevetették, a lezuhant siklóernyős férfi nővére szerint

elfogadhatatlan, hogy egy ilyen hiba belefér a protokollba.

Szemtanúk szerint Oroszi Zsolt ugyanis

azután zuhant közel 20 métert, hogy a honvédségi helikopter rotorszele leszakította azokat az ágakat, amin ült.

A férfinak szinte mindene eltört. Oroszi Zsoltot a helyszínen többször élesztették újra, egy hónapig kritikus állapotban feküdt a Honvédkórházban, augusztus 10-én este pedig meghalt.

A hivatalos közlemény csak arról írt, hogy a „kiérkező szolgálat a helyszín adottságai miatt nem tudott légi mentést végrehajtani, ezért a katasztrófavédelem munkatársai a kutató-mentő szolgálat helikopterének személyzetével közösen segítettek a bajba jutott siklóernyősön”.

A Telex hozzáteszi, hogy ugyanakkor azt nem említették – és a közleményt azóta sem frissítették –, hogy a balesetben a Honvédelmi Minisztérium (HM) Mi–8-as helikoptere is közrejátszhatott. Bár a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított nyomozást, a minisztérium szerint „kutató-mentő szolgálatuk a mentési protokollnak megfelelően, a mentésirányító által meghatározottak szerint járt el.”

Amikor először hallottam, hogy ők csak a protokollt követték, fél órát sírtam. A kisfiam a 40. hétre született, 10/10-es Apgar teszttel, de a kórházi protokoll miatt ő most halmozottan sérült. Nehéz megélni, hogy nekem valaki megint arra hivatkozik, hogy ez belefér a protokollba. Ez ne férjen bele!

– mondta a Telexnek Oroszi Angéla, a lezuhant siklóernyős nővére.

Angéla azt is tudta, hogy öccse július 5-én siklóernyőzni megy, és arról is szinte először értesült, hogy testvére egy fán landolt.

Nem nyert, fára szálltam, semmi bajom, várom, hogy leszedjenek. Biztos benne leszek a tévében

– írta a férfi abba a közös csoportba, ahol nővérével, barátnőjével és egy barátjával beszéltek. Ide küldött fotót a HM helikopteréről is, amiről először azt hitte, hogy csak a tűzoltókat hozta fel hozzá segíteni.

Hiába mondtam, hogy nem kell a felhajtás, valaki hozzon cuccot, és leereszkedem

– írta Zsolt nővérének. A 46 éves férfi 15 éve siklóernyőzött, soha nem volt balesete, fán is aznap szállt le először. Ráadásul képzett alpinista volt, ismerősei és családja szerint a fáról még segítség nélkül is lejutott volna.

Azt gondolom, hogy ő az ernyőjét féltette, sérülés nélkül akarta lehozni, hiszen egy ilyen ernyő értéke nagyjából másfél millió forint. Ha tudja, hogy a helikopter miatt életveszélyben van, akkor elvágja a zsinórt és lemászik

– mondta Angéla a lapnak.

Angéla sokat beszélgetett a baleset körülményeiről testvére barátjával, aki közvetlen közelről nézte végig a tragédiába fulladt mentést. 

Viktor mindenkinek szólt, hogy ez nem jó, de egyszerűen nem tudta elérni, hogy álljanak le. Nem tudta, mit kellene ahhoz csinálnia, hogy elküldjék a helikoptert, és őt ez azóta is emészti

– mondta Angéla az érkező helikopter kapcsán.

Miután a honvédségi helikopter a tűzoltókat felvitte a hegyre, annak ellenére repült és lógatott be egy 15 méteres kötelet Zsolt fölé, hogy tudható volt, a férfi biztonságosan rögzítve ül a fán. A hatalmas rotorszél nem sokkal később törte le azt az ágat is, amin a siklóernyős ült, aki így 15-20 métert zuhant a mélybe.

Ez rutinmentésnek számít, ráadásul Zsolt alpinista volt, tudta, hogy kell lejutni a fáról

A testvér szerint ez egy annyira felesleges tragédia, amivel láthatóan senki nem tud mit kezdeni. Egyelőre azok sem, akik a mentésben részt vettek.

A szüleim azt gondolták, hogy a honvédség vagy a katasztrófavédelem megkeresi majd őket, valaki eléjük áll, és annyit mond, hogy bocs, hibáztunk. De ilyen azóta sem történt

– mondta a nő a lapnak.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a férfi halála után már halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt nyomoz, de az ügyben eddig senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként

- válaszolták a Telex kérdésére.

.Oroszi Zsolt hamvait szeptember 21-én egy kisrepülőről szórták szét.

Forrás: telex.hu

Címlapkép (illusztráció): Pixabay CCo

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
"segítettek a bajba jutott siklóernyősön"

Aki ezt ki merte mondani, az rögtön ledobnám 20 méterről... Csak hogy érezze a gondoskodást...
Oposit
@almalibre: Szerintem ez nem biztos, hogy olyan helyzetben volt. Ezért szerettek volna inkább alpinista mentőt kérni a társai, mert valószínű lógott a kengyelében. nem hiszem, hogy direkt mások felelősségét keresik, de a katonai helikopter a videót nézve tényleg túltolta a rotorszelet maga alatt.
Ezek az ejtőernyősök nem félős gyerekek, de ők valószínű, hogy tudják a szükséges mentési szinteket.
almalibre
@Oposit: Nézd meg a videót mégegyszer, az ejtőernyős nem azon a fán lóg amin a katonai helikopter "tényleg túltolta a rotorszelet maga alatt".
Oposit
@almalibre: hát láttam én és annyit láttam, hogy mindegyik fa nagyon hajlongott, és egyszer csak már nem látszott a szerencsétlen. Én örülök, hogy nem vagyok ilyen extrém sportoló és nincs ehhez affinitásom.
jesz
már dolgozak az erdészeti jelentésen..a fának bírnia kellett volna, tehát dologi hiba...
...csak még nem találtak olyant, aki aláírná
Lepényleső
Békeidőben. Mit várhatunk amikor állandóan valakivel hadban kell állnunk
(talán hogy az egyre rosszabb életünkre ne is gondoljunk)?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.