Az állami és a magánpraxis szétválasztása további jogszabályokat igényel – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kásler Miklós az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről közölte: a kormány régóta foglalkozik az egészségügy átalakításával, fejlesztésével, és ezt a folyamatot a koronavírus-járvány felgyorsította.

Nagyon markánsan rámutatott a magyar egészségügy erényeire, és rámutatott azokra a viszonyokra is, amelyeken célszerű nagyon gyorsan változtatni

- fogalmazott.

A miniszter elmondta: a törvény tervezetéről a Magyar Orvosi Kamarával és az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével is egyeztettek.

Szeptember 30-án három fizetésemelési javaslatot tettek le kormány elé, és ezek között szerepelt a kamara javaslata is, amelyet a miniszterelnök elfogadott; ennek egyik lényege a háromlépcsős béremelés – tette hozzá.

A törvény – bár a közvéleményt elsősorban az orvosok béremelése és a hálapénz büntethetősége érdekli – nagyon kiterjedt, és olyan "tételek" vannak benne, amelyek hetvenéves adósságot törlesztenek.

Valóban azt lehet mondani, hogy korszakos a törvény, mert a magyar egészségügyet teljesen új pályára állíthatja

- fogalmazott Kásler Miklós.

Hozzátette: a jogszabály véget vet a hálapénznek, amely eddig jelentősen torzította az orvos és a beteg közötti bizalmi viszonyt, másrészt pedig azzal járt, hogy az orvosok anyagilag ki voltak szolgáltatva a betegeknek.

Kásler Miklós szólt arról is, hogy az új jogszabály a törvényesség és a rendezettség irányába mozdítja el az egészségügyet, ugyanakkor a magán- és az állami praxisok szétválasztása további jogszabályok megalkotását igényli.

A miniszter szerint

az új törvénynek köszönhetően a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön, ráadásul a bértábla a kezdő orvosok számára is áttekinthető, világos jövőképet vázol fel.

A jogszabály nem vonatkozik a háziorvosokra, velük kapcsolatban további lépések várhatók.

Hasonló a helyzet a nővérekkel, de az ő esetükben a fizetésemelés folyamatos, "és azt tudom mondani, hogy 2019 és 2022 között a nővéri fizetések a két és félszeresükre emelkednek"

- mondta Kásler Miklós.

A Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere által benyújtott, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt egyhangúlag, 165 igen szavazattal fogadta el a parlament kedden.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Ez pont annyira valószínű, mint hogy a Fidesz feláll, lemond a hatalomról, az elherdált pénzekkel elszámol, és önként, dalolva bevonul If várába raboskodni. Ki az az elvetemült őrült, aki sokkal, hagsúlyozom SOKKAL jobban fizető külföldi munkát, kiváló munkakörülményeket és megbecsülést ott hagy? Ennyi pénzért? Lássunk már végre világosan... amit itt 20-30 év után kínálnak (jelenlegi árfolyamon) azt kint egy jó melós is megkapja. Pont.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Várni lehet rá, de szerintem eszük ágában sincs!!!
Yoda69
Miért jönnének haza? Hogy talan 3 ev mulva megkapjak annak a fizunak a toredeket amit kinn keresnek meg? Ez az ember el van varázsolva.
Egy korsó hideg barna
Eltesszük a többi kásler nyilatkozat közé a hátsó polcra.
Nyírfa
Tegnap mutatták a híradóban, ahogy felolvassa a Parlamentben a nagy hírt. Beszélni alig tud. Egy öregapó, aki már inkább a múlt emlékeivel nosztalgiázna, de rásózták ezt a hivatalt, ami, lássuk be, nem bruttó 489 ezer forintot hoz a konyhára.
Ha lenne benne egy kis méltóságérzet - mentális okok miatt a felelősségérzet hiányát már fel sem rovom - visszavonulna, megköszönve a magyar népnek, hogy büntetlenül távozhat. De nincs, sem méltóságérzet, sem belátás, sem felelősségtudat. Miközben hivatalosan ő az egészségügyi miniszter.
Szerintem jogunk van tudni, hogy valójában ki sarlatánkodik a háttérben. És most nem akarok azzal viccelődni, hogy Orbán titokban OKJ-és orvosi diplomát szerzett.
Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Ez pont annyira valószínű, mint hogy a Fidesz feláll, lemond a hatalomról, az elherdált pénzekkel elszámol, és önként, dalolva bevonul If várába raboskodni. Ki az az elvetemült őrült, aki sokkal, hagsúlyozom SOKKAL jobban fizető külföldi munkát, kiváló munkakörülményeket és megbecsülést ott hagy? Ennyi pénzért? Lássunk már végre világosan... amit itt 20-30 év után kínálnak (jelenlegi árfolyamon) azt kint egy jó melós is megkapja. Pont.
Nessy
Én megkérdeztem egy kint dolgozó orvos ismerősömet, aki sűrgös demencia felmérés elvégeztetését javasolta. Ugyanis már itthoni kollegáitól megkapta a törvény eddig ismert szövegét.
Gazella
Hun élsz te?? :D inkább itthonról mennek el még többen!
Nyírfa
@sgl: A lufimat? Nézzük csak: a kormánytagok kizárva, a parlamenti képviselők kizárva, a lakóhelyem önkormányzati fideszesei kizárva. A baráti körömben , az ismerőseim között fidesztag, fidesz-szavazó vagy akár -szimpatizáns nem fordul elő.
A szomszédaim politikai nézeteit nem ismerem, de, ha a lufimra kéne vigyázniuk, biztosan kérdőívvel a kezemben csengetnék be hozzájuk, s csak megfelelő válasz esetén bíznám meg őket a felelősségteljes feladattal. :)

Sajnálom, hogy nem tudtam megnevezni legalább egy embert. De: vannak ellenzéki polgármesterek, képviselők, elsősorban az önkormányzatoknál, akik szerint akad fideszes, akivel együtt lehet dolgozni.
karma1
Ez a retkeskormu tenyleg ekkora fasz, vagy valaki sug neki? Eszebe nincs hazajonni egyetlen normalis orvosnak se. hogy majd egy katona parancsoljon neki a korhazban, es arra kotelezze, hogy rendre mindenben megszegje a hippokrateszi eskujet? Kulfoldon ilyen megalazasokban nincs resze, csak megbecsulesben es kimagaslo fizetesben. Majd ha hulye lesz... Igergetesre? Soha...!
karma1
Hogy kepes ekkorat hazudni? A MOK eppen azt mondta, hogy SEMMIBEN sem egyeztetett veluk, kaptak 4 orat a javaslat elfogadasara. A legelso, amit nem fogadtak el, az a 3 lepcsos bevezetes, es hogy a haziorvosok kimaradnak belole, es a noverek helyzete sem tisztazott. Valamint azt irtak bele a torvenybe, hogy a halapenzt ugy vezetik ki, hogy az orvos nem kaphat ilyet, es hogyha bizonyithato, hogy a beteg ad az orvosnak penzt,. akkor a BETEG BUNTETENDO! Elmegy a tarkamalac faszara ez a bena alak! Az orvosok meg majd talan utolso kivansagkent, koporsoban fognak csak hazajon ni, de nem ennek a bagazsnak melozni...
Pálinkás Pál
Ez hülye??? az új bértábla szerint...hogy nettó 3-4 ezer Eurót keress ,ahhoz 40 éve orvosnak kell lenned...szerintem nem sokat tévedek hogy a haldokló nyugaton... ez nem egy kiemelkedő bér... a kezdő rezidens ,a táblázat szerint annyit fog kapni mint aki Bécsben mosogat a mekdodóban...ez tényleg hazacsábít...igaz te sarlatán???
csak úgy....
@Nyírfa: azért egy lufit a németh szilárdra bátran ,vagy a hollikra ..mert az is aranyos,játékos kölök.
csak úgy....
@Shikari: legalább vedd a bátorságot és mond ki,hogy ezt is a fidesz toszta el ! nem köne reménykedned,hogy a végzös dokik kíváncsiak a bugyuta belsödre, keress magadnak egy javasasszonyt.
rokker33
Melyik az az ostoba orvos aki hazajönne ezért az aprópénzért!??? Köszönik jól vannak külföldön és nem vágynak a bizonytalanságba vissza!! És ezzel így vannak a remek szakemberek is akik 3szoroa pénzért dolgoznak németben osztrákba és még sorolhatnám!
jesz
nagy boldogan megkérdezte a riporter az egyik külföldön dolgozó, sikeres magyar orvost, hogy -akkor ugye most hazateccik jönni, hogy ilyen óriási fizetésemelést adtak?
-csak szabadságra, ugyanis ott is emeltek a fizetéseken...
Nessy
@karma1: Küklönösen a két évre történő áthelyezés, "vezénylés"? ami roppant csábító úgy a most végzőkre, mint a már régen kint dolgozókra!
A bértábla csak tájékoztató jellegű, + - 20% eltérés engedélyezett.
És még majd mennyi csapda lesz a végén, mire megjelenik a Közlönyben!
rokker33
@Shikari: Te vagy az Shikari??Azt hittem hogy szidni fogod a Soros által pénzelt ,hazaáruló orvosokat akik cserben hagyták a betegeket ,ingyen szereztek diplomát a magyar emberek pénzéből és leléptek külföldre!! Erre egy ilyen kommentel reagálsz???
Nessy
Ezzel a magán ellátás elválasztásával lesz még egy probléma! Valamikor volt egy jogszabály, hogy magán orvos nem írhatott tb támogatott receptet, nem rendelhetett ingyenes szakellátást, diagnosztikát. Ez eddig úgy működött, hogy kórházi/rendelői receptre, beutalóra írta föl ezeket! Most vagy eltörli ezt a szabályt, és ott leszünk, ahol voltunk, vagy majd a magán doki bótol a közszférában dolgozó kollegával.
simmering73
Cak várjad, te bolond ember. Jobb helyeken az ápolók kapnak annyit, mint itt az orvosok fognak, ha fognak.
Nyírfa
@csak úgy...: 15.21

Kérlek, hadd ne! :))
Giovanni Alba
@Pálinkás Pál: Jól számolom? 40 évi praxis, akkor már elérte a nyugdíjkorhatárt, nem? Vagy beleszámít az egyetem, az egészségügyi szakközépiskola, meg minden?
kokopelli
@karma1: ..valamit kell a vén marhának mondania!Örüljön,ha nem lépnek le az otthonmaradtak is!Ugyanis egyetlen
orvostól sem hallottam,hogy haza szeretne költözni!Legyen az orosz,lengyel,román,magyar vagy akármi! Az orvos-
nak az sem mindegy,hogy milyen eszközök állnak rendelkezésére a munkában,és milyen a légkör!A másik akadály,
hogy az orosz orvosok már úgy érkeztek,hogy pl. a kinti nyelvet egész jól tudták!Már régóta készültek,mert a dolog ná-
luk még ß@r@bb volt!
Nyírfa
@karma1: 15.03

Úgy tudom, a MESZK-kel nem egyeztetett a kormány, a MOK javaslatai közül viszont többet elfogadott. Hogy aztán a törvénytervezetet végül elfogadhatatlanná tette a kamara számára , az egy következő lépés volt.
Pálinkás Pál
@Giovanni Alba: Ne tőlem kérdezd...ez a marha beszél ilyeneket...25 éves kortól pont belefér a 40 év...de szerintem ez is csak olyan porhintés,mint minden tőlük...
csipetke
Létezik az,hogy kásler ennyire nincs tisztában azzal,hogy mennyit keresnek az orvosok külföldön?A nálunk most megemeltnek a minimum kétszeresét,mindenféle túlóra nélkül.Mire jönnének vissza? Aki kiment,annak már ott biztos egzisztenciája van,klasszisokkal jobb körülmények közt dolgozhat,kialakította a maga baráti körét,sokan kivitték az egész családjukat nagymamástul. Az én fiam ugyan nem orvos,de 320 órát kellett dolgoznia műtősként a múlt hónapban,mert a kórházban a dolgozókat nem tesztelik,ha elég tünete van,akkor maradjon otthon 2 hétre,oszt ennyi.Olyan sokan hiányoznak,hogy a még "lábon állóknak" kell orrba&szájba dolgozni,hogy ne állanak le teljesen a műtétek.Erre jönnének haza az orvosok?Ahogy valaki mondta egy riportban,a fidesz olyan,mint az egyszeri hókotró.tudja,hogy esni fog a hó,mégis rohadtul meglepődik,mikor tényleg leesik.Ott volt az egész nyár,nem csináltak semmit,pedig tudták,hogy lesz második hullám. Jachtoztak,Adriáztak,elvoltak,mint a ruszki befőtt.Kitalálták az iskolai hőmérőzést,okt.1-től!!,mert nem szerezték be a hőmérőket.Lehetne sorolni még az elkapkodott,elhibázott lépéseiket.Erre nem fog hazajönni egy orvos se
szaboria1
Megint kapkodtak nem figyeltek oda. Mert pl. a vidéki szakrendelők zöme heti 1 alkalommal délután üzemel és az ott rendelő orvosok általában valamelyik kórházban dolgoznak. Így is hosszú a várakozás egy reumára is másfél hónap mire időpontot tudtak adni.
csak úgy....
@Shikari: téged, akár egy lódoki is kezelhetne aki látott már lajhárt..
colibri
Kásler szerint a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön... de csak akkor, ha bolondgombát ettek... Mivel nem ettek bolondgombát, így marad a tízparancsolat Kásler tata.
csak úgy....
recseg-ropog az orbáni bolodvár,már csak 2,5 millióért a dzsudzsák támogassa és szinte ingyen a shikari :)
csipetke
@Shikari: 15:41 Ez nem egészen így van.Az eu-s pénzek többek közt felzárkóztatásra lennének/lettek volna,amibe a bérek felzárkóztatása is beletartozik. Az orvosoké ugyanúgy,mint az eccerű melósé. Viszont a közpénzek nagyrésze a stadionokban, az eus pénzek nagyrésze pedig a strómanoknál,oligarcháknál kötött ki.Ja,és orbán pereputtyának sajátlábra állítása is rohadtsokba fájt nekünk. Hasonló pénzeket kaptak a volt szocialista országok is,de ahol nem lopták el a pénzek nagyrészét,le is hagytak minket egytől egyig.Bulgária kivételével. Összeszerelő műhelyt csinált az országból orbán, az olcsó munkaerővel csábította ide a multikat.Azaz,tulajdonképp eladta kilóra a melósokat.
csak úgy....
@csipetke: ennek az ürünek aztán magyarázhatod! belé szerelmesedett a orbánba,de ö nem buzi csak viktoriánus..
namihami
Hogy még azt becsomagolja, ami eddig esetleg itthon maradt.
Aztán azt is letagadja, hogy valaha egyáltalán járt erre.
csak úgy....
@Shikari: hülyegyerek,neked nem elég adat az,hogy a fideszes efftársak és pereputtyuk 10 év alatt betegebbre keresték magukat mint az elözö kúrmányok csicskásai a rendszerváltás óta! :)
Lepényleső
...és vélhetően,érthetően felszámolja teljesen az itteni életének még a nyomait is?
Gazella
@karma1: leírjak neki egy papírra.. azt bemagolja :D
Gazella
@Shikari: ohh sorry. Téves like.. tudd néha önműködő a weboldal a telefonomon :D
csipetke
@Shikari: 17:51 Gazdaságélénkítésre?Ne röhögtess.Tudod,kinek a gazda(g)ságát élénkítette orbán?Először is a sajátlábú pereputtyét,a haverok,strómanok,oligarchák bizniszeit.De utánanézhetsz,hogy a válság,és a vírus elleni védekezés alatt kapott lőrinc,és a nemzeti vejkó 16 milliárdot jacht-kikötőre, aztán mészáros kapott még 10 milliárdot szállodafelújításra,vissza nem térítendő pénzt. Azt mondod,hogy az eu-s pénzből nem lehet bért fejleszteni?Ha orbán akarta volna,akkor mindent lehet, ő nagy bűvész a pénzek átcsoportosítására. Pl most a gazdaságvédelmi alapból miniszterelnökségi beruházásra kivettek 15. 7 milliárdot,és ebből adtak a sportakadémiáknak 11. 4 milliárdot.Mert ezek marhafontos dolgok, a melósemberek meg le vannak sz@rva. Egy jótanáccsal szolgált orbán:- "Aki elvesztette a munkáját,az igyekezzen másikat találni". Ez volt az ő segítsége az embereknek. És ez sokaknál kiverte a biztosítékot
csak úgy....
@Shikari: "@Gazella: Nem lep meg ha nem számít a józan gondolkodás egyeseknek. "
te ebben is profi,csodálkoznák ha meglepne...
Béla333
"Kásler szerint a külföldön dolgozó magyar orvosok egy része várhatóan hazajön"

Majd rádöbbensz! Ki az a marha, aki hazajön azért, hogy az ilyen barmok parancsára ugráljon. Menjen, ha vezénylik.
Nem normálisak ezek, az tuti.
Kásler meg inkább imádkozzon, mint nyilatkozzon!
csipetke
@Shikari: 8:11 Sajnos ez nem vagdalkozás,utánanézhetsz bárhol,ezek nyilvános adatok.A Balatont fejlesztik?Kinek?A felső 1 ezernek?Vagy felső 500-nak?
ómió
Osztás, szorzás és mindjárt kiderül!
balos
A kasermika,1igazi doktor,mint mengele!Azt hiszi,hogy abba a kupiba amit 89 óta egészseggügynek csufolnak,egy ilyen középkori rendszarba vissza jönnének,mert igér vényt kreált a maffia?
Pálinkás Pál
"Orvos: 100 ezer euró körüli az átlag

Az osztrák orvosok a legjobban kereső munkavállalók közé tartoznak. A személyi jövedelemadóbevallások alapján nem ritkaság az évi 300 ezer eurós jövedelem. 70 százalékuk (közel 12 ezren) 53 000 euró felett keresnek. Átlagbérük bruttó 95 974 euró / év (28,5 millió forint)."
ennek tükrében biztos rohannak majd haza...ráadásul úgy ,hogy minden mást megtiltanak nekik!!!ez a kasler tényleg egy mongolidióta!!!
karma1
@csak úgy...: 15-20 eve azok hagytak el az orszagot, akik mar doktorok, noverek, vagy mas szakmaban szakkepzettek es profik voltak. Mara viszont mar ott tartunk, hogy a 17 eves fiatal mar azon gondolkodik, hogy kulfoldre megy egyetemre, - az is fizetos, a magyar is - viszont a kepzesben valoban a tudomnabnyokrol van szo kulfoldon, mig otthon max. felsoszintu janicsarkepzes folyik.
Mar nem varjak meg a gyerekek az egyetem elvegzeset, hiszen ha orban egyszer jobban bepaleszozik a fustoltkolbaszra, akkor megalmodja, hogy a frissen vegzett rezidensek 5 evig nem mehetnek meg Szlovakiaba sportcipot se venni, nehogy kintragadjanak.
karma1
@Shikari: Meg mielott beve'ded a ve'dhetetlent: kizarolag Magyarorszagon basznak ki a melossal, mert mindenhol mashol HETENTE fizetnek. De az allam ebben IS megszivatja az egyent: azt a penzt, amit oktober 3-an megtermel, csak jovo honap 2-an fizeti ki neki, igy kamat nelkul gazdalkodik a ceg penzevel, a melos rovasara! Nehogy mar lehasaljak az allam nagy joszivetol, mert megmosolyoglak.!
Qqberci
Hazajön. Esetleg. Majd ha megszerezte már a külföldi nyugdíjat...
csipetke
@Shikari: 9:17 A Balaton eddig is körös-körül volt kikötőkkel-strandokkal,a gond az,hogy az orbán által újgazdaggá lett elit szinte teljesen kisajátította,és ez nagyon szomorú. Ahogy írtad,kormány-beruházások...Ezek nem kormányberuházások,ezek a töklámpás nemzeti vejkó,és a gázszerelő beruházásai,KÖZPÉNZBŐL!
kokopelli
@Qqberci: ...hány olyan ismerősöm van,akiknek a gyererekei felnőtek,és nem hajlandók elhagyni a külföldet.
Nekik az ottani élet a normális,mert az "elemitől" a felsőfokig idegennyelven is tanultak!Továbbá nem hajlandók
lemondani a kinti életszinvonalról! A szülők két tűz közé szorulnak,mert az unákat nem lehet kettészakítani!! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.