Az autó felborult, a lengyel kamionsofőr megállt, kiszállt, megnézte, majd sorsára hagyta a felborult autót és az abból segítséggel kijutó várandós sofőrt. Szerencsére a nőnek könnyebb sérülései keletkeztek, születendő gyermekének nem esett baja. A lengyel sofőr pechére a váci rendőrkapitány állt meg segíteni a bajbajutott nőn.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "megállt, kiszállt, megnézte, majd visszaült kamionjába és elhajtott az a lengyel sofőr, aki várandós nőt hagyott sorsára felborult autójában, miután sávváltás közben árokba sodorta a gyanú szerint.

Várandós nő autóját sodorta árokba a lengyel kamionos, aki kiszállt, majd otthagyta a sérültet

Fotó, címlapkép: Illusztráció/police.hu

Hazafelé tartott 2020. október 7-én kora délután autójával az M2 autóúton a 45 éves asszony. A külső sávban haladt, amikor egy kamion a belső sávból átsorolva nekiütközött. Az ütközés következtében a nő az útmenti árokban sodródott, majd felborulva megállt.

A kamionos félrehúzódott, néhány percig tétlenül nézte, ahogyan az asszony egy időközben megálló férfi segítségével próbált kikászálódni a roncsolódott járműből, majd visszaült a volán mögé, és segítségnyújtás, valamint adatai hátrahagyása nélkül elhajtott. Az asszony könnyű sérülést szenvedett, születendő gyermekének nem esett baja.

Az árokba borult járművet látó váci rendőrkapitány satufékezett, segítséget nyújtott a megsérült asszonynak és nem átallott a járműszerelvényről kapott leírást is tovább adni kollégáinak. Ez alapján Rétságnál sikerült fél órával később elfogni a 62 éves férfit és leszemlézni a sérült kamiont.

Kihallgatásán a sofőr azt állította, nem érzékelte az ütközést, a baleset okozásáért nem érezte magát felelősnek.

A Váci Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le vele szemben a további eljárást."

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Oposit
Majd pénzbüntetést kap és ennyi. Rohadt geci!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
lengyel tesó törni matyar nyelv meg matyar anya,faxa..
seseaser
Neidra.net - nagyszerű projekt felnőtteknek, akik társat akarnak találni a szexre
letlece
Neidra.net - nagyszerű projekt felnőtteknek, akik társat akarnak találni a szexre
vacsi
Remélem, az ő lánya is így jár egyszer... Mocsok! Ha már bajt okoz, az a minimum, hogy segít!
namihami
Ez ""kacsinszki"" is jönni polák-veger, dva bratanki.
A Múzeum körútra tapsolni mégse mehetett kamionnal. Legközelebb jegyet vesz a Vikfor-süsüre. Akkor zsebpénz és ebéd is dukál a városnézés mellé. És nem kell a kamionnak parkolójegyet se venni.
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.