Nem támogatta az Országos Bírói Tanács (OBT) Varga Zsolt András kúriai elnökké választását, mert nincs tárgyalótermi tapasztalata, továbbá megválasztását csak két, közelmúltban elfogadott törvénymódosítás teszi lehetővé – közölte az OBT a honlapján pénteken.

Lesöpörte Varga Zsolt András jelölését az Országos Bírói Tanács
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Darák Péter jelenlegi kúriai elnök megbízatása 2021. január 1-jén jár le, Áder János köztársasági elnök hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy Varga Zsolt András alkotmánybírót jelöli a posztra. Csütörtökön a parlament igazságügyi bizottságának kormánypárti többsége támogatta a jelöltet, pénteken pedig az OBT hallgatta meg.

A testület honlapján olvasható tájékoztatás szerint a tanács elismeri a jelölt tudományos területen szerzett érdemeit, alkotmánybíróként és a legfőbb ügyész helyetteseként a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatásban szerzett tapasztalatát, valamint személyes kvalitásait és felkészültségét.

"Meggyőző és megnyugtató volt, amit a jelölt a meghallgatáson a jogegység, a bírósági szervezet tekintélye, a folyamatban lévő ügyekben az utóbbi időben tapasztalt, nyilvánosan megfogalmazott kritikák közbizalmat romboló hatását illetően elmondott"

- olvasható az OBT honlapján.

Ugyanakkor a testület arra is felhívta a figyelmet: nem lehet "elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy

a jelölt korábban a bírósági szervezetrendszerben egyáltalán nem végzett ítélkezési tevékenységet, tárgyalótermi tapasztalattal nem rendelkezik, a peres ügyek és a bírósági igazgatás terén gyakorlati múltja nincs.

A rendszerváltás óta kizárólag olyan személy töltötte be a Legfelsőbb Bíróság, illetve a Kúria elnökének tisztségét, aki ezt megelőzően hosszabb-rövidebb ideig bíróként is dolgozott".

Az OBT emlékeztetett arra is, hogy Varga Zsolt András jelöltté válását két, közelmúltbeli törvénymódosítás tette lehetővé, amely nem felel meg annak az alkotmányos elvárásnak, hogy a bírósági szervezetrendszer csúcsára más hatalmi ágaktól független, külső szemlélő számára is pártatlannak látszó személy kerüljön.

Az OBT tagjai pénteken meghallgatták a jelöltet, kérdéseket intéztek hozzá, majd véleménynyilvánító szavazást tartottak, mely szerint 1 igen és 13 nem szavazattal, tartózkodás nélkül a jelölt Kúria elnökévé történő megválasztását nem támogatták

- olvasható a testület honlapján.

Az OBT a bírói önigazgatást testesíti meg, felügyeli a bíróságok központi igazgatását ellátó Országos Bírósági Hivatalt, az önálló – a törvényhozástól és végrehajtó hatalomtól független – bírói hatalmi ág legmagasabb szintű közjogi testülete, tagja hivatalból a Kúria elnöke, további 14 tagját pedig az ország bírái választják maguk közül.

Varga Zsolt András bírói szolgálati jogviszonya jelölésekor szünetel, de vállalta, hogy elnökké választását megelőzően változtat ezen. A Kúria elnökét az Országgyűlés választja meg az államfő javaslatára kilenc évre, titkos szavazással.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Derék dolog!
Pártkatonát akar mindenhová a maffia! Mocskos banda!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Gyütt Mönt
Ilyen, akár 13 : 1 arány ellenében is kinevezhető, ha a Kedves Vezető úgy látja jónak.
Béla333
Derék dolog!
Pártkatonát akar mindenhová a maffia! Mocskos banda!
Clavigo
Szegiiny Orbán elvtárs...Megint leszarták a pofáját... :):) farkas floriánt,,vagy a mi Szilusunkat kellett volna ajánlani...
Béla333
Varga Zsolt = Polt Péter
Maffiás mocskok, aljas hazaárulók!
Józsipapa
ez is egy román migráns !!!
MAGYARORSZÁCON NINCS ALKALMAS
BÍRÔ ERRE A POSZTTA ???!!!
justhpeter
Vesztett, kész. Majd jön egy lex Varga és sínre teszik.
justhpeter
@sgl: A kormánynak csak az a szerencséje, hogy a magyar nyelv- és jogterületről nem kell bíró az EU-ba, különben már egy sem lenne itthon.
csipetke
Hát persze ,hogy egy olyan kell a fidesznek,akit poltpéter idomított személyesen.Ennek már nem kell magyarázni,hogy mit,és hogyan kell tisztára sikálni a fidesz körül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.