Bagdy Emőkét szerettem. Egészen mostanáig. Kiváló előadónak, jó pszichiáternek tartottam, aki ráadásul sokat tesz tudománya közérthetővé tételéért. De ez most elmúlt. Kár volt megszólalnia mese ügyben.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Nessy: Amíg nem fogják fel ezek, hogy a homoszexualitás egy veleszületett adottság, ami ellen nem tud tenni az illető; amíg nem fogják fel, hogy az elfogadásuk, helyük a világban ugyanolyan természetes, mint a bőrünk, szemünk színe vagy a vallásosságunk vagy vallástalanságunk, addig jó ürügyet szolgáltatnak a gyűlöletre. És úgy tűnik, az emberek egy részének éltető eleme gyűlölni valakiket.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Stop!
.
Nem kell messzire menni ami a másságot illeti, kevesebb kárt okozva az országnak, mint a volt fiatal demokraták selejtjei:
.
----- Ungár Péter: Igen, meleg vagyok.
index.hu/belfold/2019/04/25/ungar_peter_igen_meleg_vagyok/
---------------------------------------
.
----- „Legyünk irgalommal!”.
hang.hu/belfold/2019/05/16/legyunk-irgalommal-ungar-peter-interju/
---------------------------
.
Más!!!
.
------ Ungár Klára: Meleg vagyok, nem szeretem, ha lebuziznak
nol.hu/belfold/ungar-klara-meleg-vagyok-nem-szeretem-ha-lebuziznak-1619947
--------------------------------------.
.
Valami azért nagyon sántít ebben, a gyermekek álomvilágát zavaró acsarkodásban, annál is inkább, mintha nem történt volna semmi:
.
---- Schmidt Mária nagy győzelme: jogerősen az övé Kertész Imre hagyatéka.
444.hu/2019/01/21/schmidt-maria-nagy-gyozelme-jogerosen-az-ove-kertesz-imre-hagyateka
---------------------------------
.
Aztán réztáblára iratta őfélesége és a Kertész hagyaték bitokosát a nevét, kétmilliárdért az utókornak
.
----- Orbán Viktor nyitotta meg a Kertész Imre Intézetet
nepszava.hu/3095027_orban-viktor-nyitotta-meg-a-kertesz-imre-intezetet
--------------------------------------------------------
.
Van abban igazság, hogy minden mindennel, és minden mindenkivel összefügg!
Csizmás Kond
Ezzel a felfogással mindenki így van. Ő ezután nem fogja kivállónak tartani a psichológust mert Istenben hisz sokan pedig őt nem fogják normálisnak tartani mert helyesnek tartja, hogy gyerekeket keverjenek bele olyan dolgokba amit még őmaga sem ért...és ezt épp ezzel a cikkével árulta el.
csak úgy....
ez a mesekönyv story egy frankó mézesmadzak a hülyéknek! erre ragadnak mint légy a papírra..
nemkati
@csak úgy...: A mesekönyv, mint már írtam, minden mássságról, minden sérültségról szól. Dóró Dóra éés még nemtomki kezdte kiélezni a homoszex ualitásra. Mintha ez lenne az emberiség, vagy a magyarság legnagyobb problémája. Pedig sokkal nagyobb bajok vannak, mint a homokosok léte a világon.
Nessy
@nemkati: A pszichológusok nem tanulnak genetikai ismereteket? Vagy hiányzott mikor azt oktatták? A génjeink már a fogamzás pillanatában adottak! Mint ahogy a szemünk színe, a nemünk, és nem kevés öröklött betegségünk, tulajdonságunk! Egyre inkább úgy érzem, hogy a sok tiltakozó el sem olvasta a mesekönyvet, vagy csak ezt az egy mesét, ami közel nem arról szól, amitől itt féltik a gyerekeket! Talán célszerübb lenne, ha a pedofilíától féltenék! Az internet kapcsolatait néznék meg néha. Esetleg gyerekzárat tennének egyik másik weblapra!
Lepényleső
Talán erre áll; "Előbb utóbb mindenki megtanul beszélni,hallgatni azonban nem!"? (én sem?)
nemkati
@Nessy: Amíg nem fogják fel ezek, hogy a homoszexualitás egy veleszületett adottság, ami ellen nem tud tenni az illető; amíg nem fogják fel, hogy az elfogadásuk, helyük a világban ugyanolyan természetes, mint a bőrünk, szemünk színe vagy a vallásosságunk vagy vallástalanságunk, addig jó ürügyet szolgáltatnak a gyűlöletre. És úgy tűnik, az emberek egy részének éltető eleme gyűlölni valakiket.
Nessy
@nemkati: Mindig kell valakit, valamit gyűlölni sokaknak! Lehetőleg csordában! Egyedúl nem olyan látványos.
csak úgy....
@nemkati: a hülyék imádnak gyülölni és ezzel több kárt okoznak a világban mint valaha a buzik. persze egy hülye ,ezt miböl veszi észre ha politikailag (érdekböl) támogatják a hülyeséget!? a pedofil papok nem csaptak ekkora port,mint ez a mesekönyv, érdekes...
talán mert nem férnek bele a dóri darálójába?
advocat
Íme itt van az ország egyetlen . megérdemelten - diplomás pszichológusa. És látjuk K. L.-tól is sokat tanult. Mert a jó papnő is holtig...!
Giovanni Alba
@nemkati: Ha jön egy népszónok és rámutat egy személyre vagy egy csoportra, hogy miatta, miattuk sanyarú a sorsunk, akkor ezzel felmentést ad a bűntudat alól, nem kell gondolkodni, erőfeszítést tenni a jobbításra, hiszen minden hiába, mert ... mert Soros. Ezzel minden meg van magyarázva, nem mi vagyunk bénák, tehetetlenek, tunyák, hanem ő, ők, a mások. Egy a népség, egy a zászló, összetart a gyűlölet. Ellenkező esetben gondolkodni kellene, dolgozni, és irgalom atyja ne hagyj el!, összefogni. Összefogni mindenkivel, aki hasonló helyzetben van, nem nézve szeme és bőre színét, nem firtatva, hogy szeret-e horgászni, vagy tart-e galambokat.
nemkati
@Nessy: @csak úgy...: Akiknek éltető elemük a gyűlölet (0rbántól indult, és átvette az egész birkahad), azoknak a magánéletükben hiányzik a sikerélmény, valami nagy frusztrációjuk van, amit a gyűlöletben élnek ki. Igazán nem érdekelne a problémájuk, ha ezzel nem mérgeznék meg az egész társadalmat. Ne legyen kétsége senkinek: 0rbánnak nincs sikerélménye az eddig 3x megbundázott 2/3-os győzelmével. Pontosan tudja, mennyire mocskos egy rendszert épített ki a választási csalásának köszönhetően. Ezért élteti magát folyamatosan, ezért verdesi a mellét hogy soha nem látott eredményeket ért el, pontosan tudja, hogy a plafon nem fog leszakadni a hazugságaitól, csak a birkái veszik be.

Az én szememben akik csatlakoznak hozzá, ugyanolyan alja épség, mint a vezérük/példaképük. A történelemben egyszer minden a helyére kerül, ők is, a szemétdombra, örök mementóul.
nemkati
@Shikari: Neked sincs más érzésed a más véleményűekkel szemben, mint a gyűlölet? sajnállak.
Csizmás Kond
@nemkati: Kati neked ilyen egyszerú áttérni a buzizásból az Orbánozásba ?...ép eszű ember ki sem találná...:)
nemkati
@Csizmás Kond: Nem 0rbán buzizott? Nem ő kezdte a gyűlöletketlést - na nem az ellen, amivel nem ért egyet, hanem amit/akit fel tud használni gyűlöletkeltésre? Ha nem emlékszel az elmúlt 1-2 évtizedre, az a te bajod. Engem meg hanyagoljál.
Nessy
@nemkati: Ami elkeserítő, hogy egy mesét kiragadtak, azon pörögnek, miközben van még pár mese, amiből bizony tanulhatna a gyerek. Ebben az esetben is sikeresen keverik a homoszexualizmust a pedofíliával!
Ahogy nézem, teljesen mindegy nekik, lényeg hogy lehessen gyűlölködni!
nemkati
@Nessy: A többi mesét nem merik gyalázni, még kiderülne, hogy homofóbok, rasszisták. Mondjuk, ez nekem nem kell kiderüljön, ezt eddig is tudtam. Aki ezt a könyvet támadja, az mind Fidesz- és 0bán-hívő. Nincs min csodálkozni.
Nessy
@nemkati: Ez már vihar az éjjeliben! Vajh, mi történik majd a háttérben, amit nem vesz észre a jó nép, mert éppen gyűlölködik, igaz, rossz irányba! Nem tudom, mit lépnének, hogy amíg a "buziktól" féltik a gyereket, az bedől egy pedofilnak?
nemkati
@Shikari: Az általad aberráltnak nevezettek gondolom a pedoflok és a szexuális bűnözők. De az értelmi szinted nagyon alacsony lehet, ha nem jöttél rá, hogy itt nem róluk, az érzékenyítő mesekönyvekkel kapcsolatban nem erről van szó, és hogy a normális emberek normálisan viszonyulnak mindenféle mássághoz. Az már csak a te és a hasonló óbégatók aberráltsága, hogy bárki divatbuzit akarna nevelni a gyerekekből. De minél többet mondjátok, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egyszercsak valamelyik hozzád hasonló aberráltnak ez is az eszébe jut.
csak úgy....
@Shikari: a gyerekeid után nem fizettél gyerektartást , te egy jellemtelen ,buta ember.
Csizmás Kond
@nemkati: Szerintem a buzik buziztak..vagy te másképp tudod ? Orbán és a többi csak elmondta a véleményét.
Amúgy épp ma hallottam, egy óvodában beszélték, hogy ha tényleg ilyen dolgokkal kezdenek nyomulni kiveszik a gyerekeiket onnan és olyan intézetbe adják ahol a szülői tanács mondja meg mire oktassák e gyerekeiket és nem az ilyen félresikerült alakok...fejlődünk.
Giovanni Alba
@Shikari: siki te nagyon hülye. Meséld már el, ki az agresszív ebben a történetben? Egy mesekönyv, vagy egy elmebeteg, aki könyveket semmisít meg? Szerinted az inkriminált könyv a könyvesbolt portálja mögött száját nyalogatva várja az ártatlan áldozatokat, hogy rájuk vethesse magát és megfertőzhesse őket? És konkrétan mivel is? És mondd még te nagyon hülye, kiskorodban néztél kalandfilmeket? Olyat is, amiben Jean Marais volt a főszereplő? Mert akkor most rohanj, és alaposan mossad meg a szemed (lehetőleg lúgos szappannal) mert vizuálisan megfertőződhettél. Nagyon hülye vagy.
nemkati
@Csizmás Kond: Nem leptél meg, jól sikerül az agymosás. Ez mutatja, hogy a magyarok mennyire megvezethetők. A fő megvezető 0rbán, és nem azért, mintha 0rbán-fóbiám lenne, csak minden őrá mutat, ami ebben az országban aljas, gonosz és aberrált.
Csizmás Kond
@nemkati: ..gondolom ezt arra érted hogy te nem vagy megvezethető..miáltal nem is vagy magyar...vagy ismét nem jól értelmeztem az eszmefuttatásodat ?
csak úgy....
@Csizmás Kond: @Shikari: ti ketten már annak is örültök,hogy leírhatjátok naponta 120X ,hogy buzi ! fogadok,hogy a kis micsodátok fijjukra keménykedik.
nemkati
@Csizmás Kond: Én aztán nagyon magyar vagyok, így nem is vagyok megvezethető. De akiket lefizet a Fidesz krumplival, szátaztésztával, stb., az olyan román, ukrán, tót, mint te vagy. Ti boldogan szavaztok a nyilvánvalóan legalávalóbbra némi baksisért. Most költözött a szomszédunkba egy ilyen. Mikor kérjük, hogy halkabban óbégasson és a román rapet kicsit halkabban ordíttassa, az a válasza, hogy 0rbán segítette hogy itt Magyarországon emelkedhessen ki az oláh cigányok közül. A gazdád jól megfizette hogy még 2 szavazója legyen. Sajnos az én pénzemből is.
Csizmás Kond
@nemkati: Katica, az ilyen meséketúgy látszik nektek tanítják. Ugyanazt mesélitek csak ártöltöztetve...ez szegénységi bizonyítvány.
...és mitől vagy te magyarabb mint én ?
nemkati
@Csizmás Kond: Pl attól, hogy minden porcikám tiltakozik az ellen a gazember és tevékenyen bólogató bandája ellen, aki már több, mint 10 éve kifosztja, teszi tönkre a hazámat. Na ettől!
Csizmás Kond
@nemkati: Ez nem magyarsági öntudat kérdés inkább valami párt elven alapuló rögeszme.
A múlt rendszerben hányszor rázott ki a hideg az egyeduralom végett ?
csak úgy....
@Shikari: neked alaposan telefingották a buksid, cca. mint a kondnak.
nemkati
@Csizmás Kond: A múlt rendszer az nem rajtam múlt, mondjuk ez a mostani se, de a múlt rendszer se volt ennyire aljas, korrupt, és magyarellenes, mint ez. Nem hiszem el, hogy nem látod azt a rengeteg hazugságot és gonoszságot, ami naponta elhangzik a szájukból!
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...és azóta is rángatózol...
nemkati
@Csizmás Kond: Mostantól beszélgess a sikarival, ő egyetért veled.
Csizmás Kond
@nemkati: ..Hallok látok de nem hisztizek. Az igaz hogy minden egyes mozzanatot átverésnek élünk át de az nem annyira a hazugságokon mulik mint a mi tudatlanságunkon. A demokrácia ezt hozta a tőkés társadalmat, a pénzvilágot ahol semmi nem számit csak a piac és a pénz...és mivel ezt nehezen tudjuk felfogni mivel teljesen más eszmékben éltünk ezért a tudatlanságunkat még tetézi a tehetetlenségünk is mivel nehezen tudunk alkalmazkodni.
csak úgy....
@Csizmás Kond: szépen szaporodnak a macska allergiások! :)
ha az én macskám lennél,már rég kitettelek vóna a kuka mellé.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.