Ezért nem járnak még.

Vitézy Dávid szerint Karácsony Gergely villamosokat ejtett túszul

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt gyanítja, politikai okok állhatnak annak hátterében, hogy még mindig nem járnak azok a CAF-villamosok, amelyeket már több mint egy éve leszállított a spanyol gyártó.

Vitézy Dávid hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában emlékeztetett, 26 ilyen villamost rendelt meg még az előző városvezetés, s ezek tavaly nyáron meg is érkeztek, csakhogy az azóta eltelt több mint egy év alatt sem sikerült forgalomba állítani a járműveket.

Hangsúlyozta, a klimatizált, alacsonypadlós járművekkel mindenki elégedett, és soha nem érte panasz őket; az elvégzett vizsgálatok is azt támasztották alá, hogy minden műszaki követelménynek megfelelnek és a fékkel – amelyet korábban kifogásoltak – sincs semmi baj.

Ráadásul azok az uniós források, amelyekből a villamosokat is vásárolták, az év végén lejárnak, tehát ha nem teljesítik a feltételeket, akkor elveszhetnek – figyelmeztetett.

Vitézy Dávid az ügyet úgy értékelte, hogy a fővárosban jelenleg felelősséghárítás és egymásra mutogatás zajlik, miközben a "legképtelenebb" érveket hozzák fel; a CAF-villamosok a "politikai túszejtés" áldozatai.

Ha a járműveket arra használnák, hogy hibát találjanak az előző városvezetés munkájában, akkor erre nem alkalmasak, mert nincs bajuk, s ugyanolyanok, mint amilyenek már régóta közlekednek Budapesten – fogalmazott a vezérigazgató.

Forrás: MTI

Kép: Facebook

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Kérem itt mindenki hülye? Tényleg kellene egy másik ország! Vagy valakik nagyon hazudnak? Válasz?
tudode
Kár ezért a Vitézyért, hogy átment szurkapiszKÁBA!
.
Korábban, míg Tarlós nem verte passzra, érdeme az automatizált utastájékoztató!:
.
------ "Nem lehet egyszerre mindenkinek zöld a lámpa" - interjú Vitézy Dáviddal.
welovebudapest.com/cikk/2014/11/26/nem-lehet-egyszerre-mindenkinek-zold-a-lampa-interju-vitezy-daviddal
--------------------------------------
.
Ideje lenne ha a szakmaiság lenne az érdem, és nem a szakbarbárság!
Qqberci
Dávid vitéz! Hova lett a Közlekedési Múzeum? Miért nincs befejezbe a 4-es metró?...
solidedge
Vitézy egy azok közül akit a kormány azért nevezte ki, hogy ahol csak tudja fikázza Karácsonyt. Nem véletlen hogy Karácsony népszerű a fővárosban, mivel egyre jobban megmutatkozik Orbánék igazi arca. Jó érzésű ember nem kér belőlük.
jesz
Ezekről a villamosokról alapos vizsgálat állapította meg, hogy forgalomképesek. Akik a jegyzőkönyveket aláírják(nem egy műszaki ellenőr), azok a legjobb tudásuk szerint vállalják a felelősséget a villamosok állapotáért.
Az a hatalmas károkozás, hogy a forgalomképes villamosok remízben állnak, és ketyeg a garanciális idejük...

Nagy baj lehet a fejekben, ha ezt meg merik tenni...
ómió
A vágányok közt is biciklisáv készül?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.