Ez áll a jelentésükben.

Az Európa Tanács szerint is borzasztó a romák helyzete Magyarországon – Ezeket a megoldásokat ajánlják

A Magyarországon élő roma kisebbség nehézségekkel küzd a közélet minden területén, javítani kell hozzáférésüket az oktatáshoz, a foglalkoztatáshoz, a lakhatáshoz, valamint az egészségügyi ellátáshoz, parlamenti képviseletük, és kulturális tevékenységeik finanszírozása megfelelő – állapította meg az Európa Tanács illetékes bizottsága hétfőn közzétett jelentésében.

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének tanácsadó bizottsága 2019 decemberében tett magyarországi látogatása alapján készített véleményt, amely szerint sürgős intézkedések meghozatalára van szükség a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem sikeréhez, valamint a romák befogadó és minőségi oktatásának előmozdításához a szegregált területeken is.

Átfogó és hatékony programot kell kidolgozni a hátrányos helyzetűeket tanítók képzésére – emelte ki a jelentés.

A jelentéstevők átfogó nemzetpolitikai keretrendszer létrehozását szorgalmazták a lakhatással kapcsolatban, valamint a szociális és támogatott lakhatás "jelentős fejlesztését" sürgették.

Az egészségügyi ellátás terén a vélemény "átfogó cselekvési terv" kidolgozását kérte a romák által lakott hátrányos helyzetű területeken jelentkező szolgáltatási hiány kezelésére, valamint a diszkriminációellenes törvények megismertetését javasolták az egészségügyi szakemberek és a betegek körében egyaránt.

A tanácsadó bizottság elismeréssel szólt a nemzeti kisebbségek parlamenti munkában való képviseletéről, valamint a kisebbségekkel kapcsolatos kulturális tevékenységek finanszírozásának folyamatos növekedéséről az elmúlt öt évben. Azt javasolták, hogy a magyar hatóságok vonják be a kisebbségek képviselőit az ilyen finanszírozás tervezésébe és elosztásába is.

A vélemény szerint "a politikai diskurzusban és a médiában általánossá vált az elfogadás hiányának légköre", ami akadályozza a roma kisebbségekhez tartozók szabad véleménynyilvánítását. A jelentéstevők ezért arra szólították fel az illetékes hatóságokat, mozdítsák elő az elfogadás, a kultúrák közötti párbeszéd és a kölcsönös tisztelet szellemét, és határozottan ítéljék el a rasszista, kirekesztő nyelvezetet a közszférában.

Kijelentették továbbá, hogy az egyházak és a vallási felekezetek finanszírozási rendszere szintén lehetővé teszi a hátrányos megkülönböztetést, a kisebb létszámú közösségek alacsonyabb támogatása, illetve az ilyen felekezetek adózási státusa révén. A probléma orvoslása érdekében a tanácsadó bizottság annak biztosítására szólította fel a magyar hatóságokat, hogy törvényben és a gyakorlatban is garantálják a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát a hátrányos megkülönböztetéstől mentes vallási intézmények, szervezetek vagy egyesületek létrehozására.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Addig, amíg a fideszben Farka Flóriánok vannak nincs változás!!! Normális, értelmes roma vezetőket kellene választani. A statisztika meg javult most zsófi bekerülésével. csakhogy ő sem a sajátjait fogja pátyolgatni valószínűleg!!!??
jesz
Nincs roma, hanem cigány. Ők sem nevezik magukat romának, szerintük a hülye szdsz próbált ilyen névvel finomkodni támogatás helyett...aztán eltűnt az szdsz, de maradt az a szerencsétlen roma megnevezés...
Távol álljon tőlem a dícséret, de még Orbán is cigánynak nevezi a
népcsoportot...(mindenféle pejoratív él nélkül)

Más országokban, ahol szintén élnek cigányok, ott simán cigánynak nevezik őket, mindenféle él nélkül. Eddig még senki nem sértődött meg ezért az eredeti megnevezésért.
Nemezis
Egy frászt, nagyon is elégedettek, hiszen tömött sorokban sietnek a kormánypártra szavazni.
Aki Én
@Shikari: Igazad van. Elég, ha beköltöztetjük a Karmelitába, az sem baj, ha képtelen beleilleszkedni. Mindent megkap, aztán nézd meg mit csinál. Arra nem képes, hogy viszont imádjon. Megértem felháborodásodat.
ómió
Ha már Böszméék nem "segíthetik" őket a három- négyszeres munkanélküliségi mutatóval, majd talán Magyar efftárs perel nekik némi börtönkompenzációs "baksist" Strasbourgban.
kakambuki
@jesz: Igaz lehet, tényleg az a nevük eredetileg is, nem pedig a roma. Ez embert jelent magyarul. Mellette a mi nevünk meg cigányul gádzsó, vagyis paraszt. Jó mi? Amíg pedig nincs számottevő cigány értelmiség addig a cigányok helyzete semmit nem változik, vagy csak alig. Idegenek nem tudnak hatékonyan foglalkozni velük, ma sem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.