A gépesített lövészből lett kancellár nem titkolja, hogy ő utasított erre.

Már egyáltalán nincs internet az SZFE Vas utcai épületében
Fotó: Facebook/SZFE

Nem kapcsolták vissza az internetet a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületében, mostanra pedig már a hálózati kábelt is leszerelték a portán, így vezetékes internet sem elérhető – tudta meg a Telex.

"Az a mondás, hogy további rendelkezésig nem mehetünk be, minden ajtaját lezárták. Wifi a Szentkirályi utcai épületben sincs, vezetékes internet pedig csak a nappali órákban, mert este hattól reggel hétig és hétvégén azt is lekapcsolják"

- nyilatkozta Szurdi Panna hallgató a lapnak.

A diákok folytatják az ellenállást és azt mondták számos felajánlást kaptak, hogy megoldják a jelenlegi helyzetet.

Szarka Gábor kancellár (aki korábban hivatásos katona volt) korábban azt nyilatkozta, további intézkedésektől sem retten vissza, hogy megszüntesse a "belső anarchiát". 

71 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
@Shikari: Közüzem megzavarása bűmcselekmény...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Arra kell lőni, ami a fiataloknak a legjobban fáj.
.
Remélhetőleg rendekeznek előfizetéssel, nincsenek kiszolgáltatva egy csicsKÁNAK sem!
RonaGyuri
ez a szaros tróger attól sem retten vissza, hogy az áramot, majd a vizet is elzárja, sőt ha tehetné a levegőt is!! =))
silber13
A végén még tán lődözni is fog ez nulla obsitos! persze Shikarinak az módfelet ttetszene!
Pokróc
@Shikari: Nem mindenki úgy táncol ahogy a puhosék zenélnek , miért is kéne ? ???
Qqberci
@Shikari: Közüzem megzavarása bűmcselekmény...
Qqberci
@silber13: Végül is ha shikarescu a futó alak...
advocat
Végül is egy bokorugróból lettől mire számíthatunk. Csak egyről feledkezett meg. Az internet egy nem túl okos telefonról is elérhető. Neki ennyire futotta.
Aki Én
@Shikari: Aztán csodálkozol, hogy még szegény anyád is szégyell...
csak úgy....
@Shikari: te nem csak hülye de ge.i is ! remélem, eccer lesz nézöközönséged a sürgösségin és megosztanak a facebookon..
Pokróc
@csak úgy...: Akkor nézel majd nagyot amikor netán közlik veled : Kovid + :-))))) Megnézném az arcod ahogy skandálod közben hajrá fidesz ,hajrá puhos ! :-)))))))))))) Ezt a z előző xemét hsz ed -re írtam !
Pokróc
@Shikari: Akkor nézel majd nagyot amikor netán közlik veled : Kovid + :-))))) Megnézném az arcod ahogy skandálod közben hajrá fidesz ,hajrá puhos ! :-)))))))))))) Ezt a z előző xemét hsz ed -re írtam 13 ,57 re !
Pokróc
@csak úgy...: Bocsi nem neked xólt ,téves címzés volt !
csak úgy....
@Shikari: tibim,te egy degenerált ,unatkozó ,buta kölök,aki itt veri a micsodát és azon élvezkedik,hogy mindenki hülyének nézi! ezt nevezem fideszes extrém sportnak..
Pokróc
@Horizont: Úgy hogy annak született ,és még sokan mások ott a háttérben . :-(((((((((( Nagy kár volt ezekre bízni valaha bármit is . :-(((((((((((((((((((((
csak úgy....
@Aki Én: 13:55 talált gyerek,szerintem is ránézésre tette ki a kuka mellé a kedves mama..,még jó,hogy meglelte valaki oszt bevitte a lelencbe.
KisGenyo2
Visszább kell venni a felbontást a pornón. Akkor sokáig elég egy combosabb mobilnet is. Műbalhé...
XD
csak úgy....
@Horizont: a lövészes barom katona és csak parancsot teljesít, aki fölesküszik a hülyékre az így járt..
Pokróc
@Horizont: Soha nem hoznak a Magyaroknak jólétet mert közük nincsen hozzá ,halovány lila fogalmuk nincsen hogyan kéne . Intézkedéseik nagy része 10 éve harmatos gyenge és sok a tévedés. Le kell cserélni mind félelmetesen gyorsan mert baj lesz . Esik szét minden amihez nyúlnak ,darabjaira porlik . :-(((((((((((((((((((((((((((((((((((((
csak úgy....
@KisGenyo2: mübalhé? még kideríted,hogy a jövö évre gyakorolnak 48-56 os szerepeket,hogy viktor is tapsolhasson nekik..
Pokróc
@csak úgy...: Magyarország egésze nem a puhosékhoz hithű 25 % , A többiek + fogják elégelni ezt a cirkuszt és helyben járást ,rombolást , cinizmust és lépnek . Már nem sok van és + elégelik .+látjátok mind .!!!
Aki Én
@KisGenyo2: A gyengén felbontott pornónál nincs rosszabb.
csak úgy....
@Shikari: 14:02 "A ripacsok ténykedését ezért nyilvánítottam törvénysértésnek! "
beszarás vagy tibim, polt a nyomodba sem léphet!:) rád még büszke lesz a fidesz,figyeld csak meg.
Nyírfa
Jó lenne, ha Hadházy Ákos az egyetemistákkal tartana, inkább, mint a köztévé elé verbuválni az embereket. Szerintem az egyetem sorsa most aktuálisabb.
Pokróc
Rettentő mennyiségű pénz folyt be az emút 10 évben és csináltak egy konkrétan élhetetlen ,vagy xarul élhető országot . Ez hogy sikerült ?
Gratulálunk hozzá !!! Ez bakker én is + tudtam volna csinálni egyedül ,minden fidesz + ner , sorosszídás ,stb ,minden nélkül .
Komolyan .
Nessy
Erre már nincs mit írni, amit még büntetlenül lehetne! De a költő egy sorát idézhetem: "Sehonnai bitang ember!"
Pokróc
Komolytalan az egész ,a fickó fent a kolostorban elavult !!! Mondjuk ki .
silber13
@Shikari: te biztosan közéjük is lőnél,amilyen bunkó vagy.
csak úgy....
@silber13: azt nem merné, ö csak egy szimpla seggnyaló és a kalasnyikov efftárs vissza rúg..
nezelodo
Ezek az urak már elfelejtették, mekkora tömeg volt az internetadó bevezetés belengetéskor pár éve az utcán! Az internet elérés akadályozását akarják ellenük használni!
Viktorunk, ezek nem a királyi kanálisokból fognak akkor sem tájékozódni, ha elvágjátok a kábelt! Látszik, hogy ez a katona, de a főnöke is digitális analfabéta, semmit sem tanultak az elmúlt években e témában!
silber13
@Shikari: Meg az olyan elvakult nácik mint te.
csak úgy....
@Shikari: "Úgy tűnik, hogy te viszont vén vagy mint az országút! :-) "
hülyegyerek ,ez nem ismerkedési oldal! itt mindenki anyi idös,amennyi éppen,csak te vagy kivétel a 42 éveddel,mint mindenre vállalkozó! :)
öszintán tibim,nekem hány pénzért nyalnád ki ? csak egy kérdés volt,ne éld bele magad..
csak úgy....
@Shikari: 14:58 mert ti csak deportálni szoktatok? el ne vörösödj mint az öregapád a kun bellussal ..
Giovanni Alba
@Shikari: siki te nagyon hülye. Ezek szerint vérkomcsi vagy, a kommün idejéből visszamaradt zárvány. Így már érthető sok megnyilvánulásod, és meglehetősen gyomorforgató rajongásod a jelen rendszer iránt.
csak úgy....
@Giovanni Alba: szép és daliás ember a viktor,tibink belehabarodott és a szerelem vakít, még mindíg jobb mintha buzi lenne..
justhpeter
Ez a NER szint a 21. században. Az agyhalott kiadja a parancsot és a félanalfabéta ezredes végrehajtja. A szomorú az, hogy a birkák erre a szintre fognak szavazni.
Giovanni Alba
@nezelodo: Urak? Értem én a tréfát, értem. :-) Katonabácsi nagyon régi jegyzeteket olvasott(?) vagy olvastak fel neki, amiben az állt, hogy a győzelem feltétele az ellenség kommunikációjának megbénítása, a telefonoszlopok kidöntésével, és a kábelek elvágásával. Ha azt mondod, okostelefon, bámul csak bután. Nem érti miért nem fogadják el ökölbe szorított "békejobbját", hiszen ő tárgyalásokat kezdeményezne. Nem veszi észre, hogy fáziskésésben van, amiről tárgyalna, azt már áterőszakolták. Ezen megint csak csodálkozik, hogy lehet az, hogy szánalmas színjátékához a fiatalok nem kívánnak statiszták lenni.
Giovanni Alba
@Shikari: siki te nagyon hülye. Milyen alapon vindikálod magadnak a jogot, hogy megmondd, ki a magyar és ki nem? Egy szánalmas senki vagy a szememben, egy palotapincsi, amelyik azt hiszi, a nevetés azt jelenti, félnek tőle. Mostantól személyeskedni fogok, mert pökhendiséged átlépte azt a határt, amit még tolerálni tudok.
Hogy értsed amit mondok, én a saját véleményemet mondom (írom) ne vegyél egy kalap alá másokkal, ezzel csak tudatlanságodat, prosztóságodat propagálod. Nem vitatom, örömmel vallom magam értelmes, gondolkodó emberekkel egy platformon állónak, a sértegetésed alpári, szavaid mosdatlanok, tudatlanságod feneketlen, száddal ellentétben.
csak úgy....
@Shikari: 15:27 tibim,te szellemileg vagy rokkantosítva és itt csillogtatod a gógyéd?
mi lesz ha kibökik a mücsön,hogy te csak egy beképzelt beteg?
csak úgy....
@Giovanni Alba: ezt nem tudom eldönteni ! sokszor a csizmás kondra is áll neki ,nem is beszélve a régi szeretöjéröl, az öreg durbincsról...,dilidoki legyen a talpán,aki tibit kezeli és fideszes.
jesz
a cikk írója elolvashatná a faszi...pardon, a gépesített lövész életrajzát...ha ötször születik, akkor sem lesz ilyen ember..

szóval az történik, ami ilyenkor a forgatókönyv szerint kell hogy történjen...a szégyen az, hogy a "felnőtt" tanárok némelyike lázítja a tanulókat...tudván, hogy a vesztükbe küldi őket...mert évek múlva is rajtuk lesz az épületfoglaló stigma...
...valahol, egy huszadrangú előadás plakátján ez áll többek között: szobalány: Kovács"épületfoglaló"Lujza segédszínész
Giovanni Alba
@Shikari: siki te nagyon hülye. Menj optikushoz (szemészhez) nagyon torzít a szemüveged. Mellesleg nem érdekel minek nézel. De az érdekes lehet, hogy mit nézel, és mit látsz a narancsködön keresztül.
csak úgy....
@Shikari: hülyegyerek,kihagytad a sorost! @jesz: gépesített lövész rendezze neked és csak neked az ember tragédiáját.
"a szégyen az, hogy a "felnőtt" tanárok némelyike lázítja a tanulókat...tudván, hogy a vesztükbe küldi őket...mert évek múlva is rajtuk lesz az épületfoglaló stigma..."
baxod, mondhattad vóna a végin,hogy éljen rákosi! a "tanulók" fölnött,gondolkodásra képes fiatalok és ki is nyalhatjátok nekik a tehetségtelen sablon szövegeitekkel!
Nessy
És a kollegisták, akik fizetnek a netért? Jó, tudjuk a Szarka az szarka marad élete végéig, még galamb jelmezben is.
Jozefina
Gépesített lövész??? Királyság!!! Lassan lövések is lesznek, esetleg kis füst bombácskák??? Undorító!!!
csak úgy....
@Shikari: egy szánalmas vöröskatona vagy mint a dédöregapád ,- te proli tibi.
Giovanni Alba
@Shikari: siki, te nagyon hülye, kit érdekel, mit beszélgetsz a tükröddel?
csak úgy....
@Pálinkafőző Rézüst: vagy katona,vadakat terelö juhász..
almalibre
12 évet űltem iskolapadban, egyáltalán nem volt internet, nem is sztrájkolhattunk, nem pofázhattunk bele az iskolavezetés dolgába, bár meg volt nekünk is a véleményünk…
silber13
@Shikari: Bruhaha!!! Hol olvasgatsz ilyesmiket?:-))) ???Komolyan aggódok az elmebéli állapotodért jó, tudom hogy hülye vagy,de hogy ennyire!!!-))))))))
kissé felnőttem
aztán lesz e szavazóbázistok 2022 re ???
kötve hiszem mert a fiatalokat hergelitek ti
anno KAPITÁNY hány évesek voltatok 89- ben? Besenyő pista bá szokta volt mondani normális???
Gyurka80
Én a közműveket is lekapcsolnám, mivel úgysem tudják majd fizetni, így nekünk kell majd.
Lepényleső
Bánsági módra? Fegyvertelen fiatalokra katonai válaszlépések sora,- az nem katonai diktatúra?
verőce21
Ennyi elhülyült, máskéntgondolkodó, idegen hatalmakat kiszolgáló, degenerálódott honfitársunk van?
Látható, hogy a mai világot sem értik...
solidedge
A kormány azt figyeli hol van még az országban demokratikus berendezkedés és azonnal lecsap, hogy megsemmisítse.Ez már nem a lopakodó diktatúra. Ez már teljesen nyílt megsemmisítése a demokráciának. A demokrácia szép szülöttünk volt 1989-ben, de Orbán kegyetlenül kivégezte.
Aki Én
@Shikaratyi: 15:11 Hogy ki is lövetne a tömegbe? Mindezt a saját szimpatizánsai közé?

Változnak az idők, ezért egy már-már elfeledett dokumentummal bizonyítjuk, hogy a Fidesz 2006 őszének forró napjaiban még a rendőrség mellett állt, sőt, Nyítray András, fideszes képviselő azt kérte számon egy országgyűlési bizottsági ülésen, hogy a rendőrök miért nem használtak éles lőszert!

hvg.hu/napi_merites/20110224_2006_os_zavargasok_fidesz_tomeg_eles_fegy
Aki Én
@verőce IQ 21: 22:47 Te még magaddal ilyen kritikus sosem voltál.
Aki Én
@Shikari: ...meg, hogy még ki is lövöldözne Budapest utcáin:

www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00

Mintha ma mondaná.
ómió
Bizony, efftársak! "Tiltakozni" nem on line kell!
Béla333
Vajon így nem tudják szervezni a tüntetésüket október 23-ra?
Mobil internetről még nem hallott a katonaságnál?
Béla333
Szerintem ettől vannak beszarva a maffiánál:
"Tüntetni fognak az SZFE hallgatói október 23-án, más egyetemek diákjai is kiállnak mellettük"
index.hu/belfold/2020/10/15/felvonulasos_tuntetest_szerveznek_az_szfe_hallgatoi_oktober_23-an/

Szerintem jogosan!
Giovanni Alba
@almalibre: Érdekes, nálunk volt diákparlament, és kifejezetten bátorították a tanulókat a véleményalkotásra, mert az iskola volt, nem fafaragó műhely. Volt fordított nap is, amikor a tanulók kipróbálhatták, milyen oktatónak lenni. Igen tanulságos, mindamellett szórakoztató volt.
almalibre
@Giovanni Alba: Én is részt vettem a diákparlament munkájában. A kritikus megjegyzéseimet, javaslataimat reakciósnak nyilvánították… Azért az egyik tanárnőm, aki ellen felszólaltam - később – elnézést kért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.