A főpolgármester szerint, amit a kormány elvesz a budapestiektől a Budapest-adóval, annak egy részét nagy kegyesen visszajuttatja.

A kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet

– mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) csütörtöki ülését a Facebook-oldalán közölt bejegyzésben.

A főpolgármester úgy fogalmazott:

erről szól, hogy a főváros, majd minden kezdeményezését elutasították, cserébe nagyjából azt ajánlották, hogy majd ők fizetik és valósítják meg a fejlesztéseket.

Karácsony Gergely szerint ezzel

az egyik gond, hogy a kormánynak és a fővárosnak nincs pénze, hanem az adófizetőknek van. Köztük a budapestiek vannak a legtöbben (...)

– érvelt, hozzátéve, ha bármi megvalósul, azt az adófizetők, benne a budapestiek fizetik.

Karácsony: a kormány megpróbálja gyámság alá helyezni Budapestet

Bejegyzésében rámutatott: azt írta 

a fővárosban azt kell megvalósítani és úgy, amit és ahogyan a budapestiek akarnak. Beton helyett zöldet, presztízsberuházások helyett élhető várost – összegzett, majd jelezte ennek megvalósítására kapott mandátumot, és ettől nem tágít.

A főpolgármester szerint, amit a kormány elvesz a budapestiektől a Budapest-adóval, annak egy részét

nagy kegyesen visszajuttatja, de – mint megjegyezte – úgy, hogy a beruházásokat saját maguk akarják megvalósítani.

Karácsony Gergely azt írta, hogy nehéz hinni a kormánynak.

Úgy állunk hát, hogy a fővárosi Fidesz-frakció kezdeményezésére az FKT-ra vittük a szolidaritási hozzájárulásnak nevezett Budapest-adó csökkentését. Nemet mondtak, saját frakciójukat sem veszik komolyan

– fogalmazott, hozzátéve: ezzel Budapest nettó befizetőjévé válik az államnak, mintegy 170 milliárdos hiányt kell kezelniük a járvány, a gazdasági válság és a kormányzati sarc miatt.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mónus Márton

(MTI)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Ennyi gazság után egy kormányt már rég kirúgtak volna a világűrbe demokratikus országban. De ebben az országban nagyon sok tudatlan, könnyen félrevezethető ember van, sokan alacsony értelmi képességgel, akik el sem tudják képzelni mekkora kárt okoznak az országnak a Fidesz támogatásával. Ők éltetik az arrogáns, pökhendi, senkivel kompromisszumot nem kötő, aljasul hazudozó, félrevezető, megfélemlítő, saját országuk és az EU. pénzeket ellopó, beteges hatalomvágyú emberiességéből kivetkőzött bagázst. Az ország demokratikus átalakulása egy falusi hataloméhes, nárcisztikus ember miatt megfeneklett, óriási az ő bűne. Remélem el fogja nyerni méltó büntetését, a történelem szemétdombjára kerül.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Mi várható el attól, aki 12. éve kampány üzemmódban forgatja, a nem is akármilyen módon megragadott kormánykereket!
-
Álmatlan éjszakáin kifundált ötleteit erőlteti rá az un. kormánytagokra. akiknek egy zabszem nem fér bele a kimenetébe, mert úgy cserélgeti a mindenreható, mint a trottyos gatyáját, amelynek az az előrelátható eredméyn/telensége, hogy
azzal a talentummal, amije van
.
-----Csaba László: a mindenhatóság mítoszának csúfos vége lesz
alfahir.hu/2020/05/15/csaba_laszlo_gazdasagi_valsag_koronavirus_orban_viktor_gazdasagvedelmi_akcioterv
--------------------------
.
Még a járvány idején is SS hogy osztogat, vagy fosztogat
.
www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+gazdas%C3%A1gv%C3%A9delmi+keret+sz%C3%
A9toszt%C3%A1sa&oq=Orb%C3%A1n+ga&aqs=chrome.1.69i57j35i39l2j0j46j0l3.8629j0j15&sourceid=chrome&ie=UTF-8
------------------------------
.
Má mé? Azé mer:
.
----- Elfogadták Orbán álmát, a rendeleti költségvetést
24.hu/fn/gazdasag/2016/03/23/elfogadtak-orban-almat-a-rendeleti-koltsegvetest/
----------------------------------
.
Ez az egész olyan vicces, vagy milyen egy piros pacsisra bízni az ország BUKszáját!
csipetke
Ameddig ez a kormány lesz,(remélhetőleg csak '22-ig), ez így lesz.Mindenáron be akarják bizonyítani Karácsony alkalmatlanságát,mindez orbán infantilis bosszúja miatt.Ha '22-ben nem nyernek,akkor mit csinál orbán?Földhözvágja magát?Vagy szétveri a Karmelitát?Vagy az asszonyt?Veszíteni márpedig tudni kell,de amit Karácsonnyal csinálnak,az kicsit se elegáns.Mivel mindenki tudja,hogy csak orbán bosszúhadjárata
Lepényleső
Mióta szinonimája a gyámság a rabságnak?
Nessy
Ismerjük már a kormány beruházásait! Betontenger, fák kiirtva, és a beruházások közbeszerzés nélkül landolnak a haveroknál, majd 3 - 4 szeres áron jóval határidő után pocsék minőségben el is készülnek. Nagy csinnadratával átadják, pár hónap múlva lezárják, fölállványozzák, újra burkolják, újra térkövezik stb. És jelen esetben a nagy megmentő, fővárost építő, szépítő szerepében tetszelegnének! Hogy szakadjon az ég Orbánra.A kicsinyes bosszúállását régen cselédtempónak hívták. Lehet másnak, is de az nem írható le.
solidedge
Ennyi gazság után egy kormányt már rég kirúgtak volna a világűrbe demokratikus országban. De ebben az országban nagyon sok tudatlan, könnyen félrevezethető ember van, sokan alacsony értelmi képességgel, akik el sem tudják képzelni mekkora kárt okoznak az országnak a Fidesz támogatásával. Ők éltetik az arrogáns, pökhendi, senkivel kompromisszumot nem kötő, aljasul hazudozó, félrevezető, megfélemlítő, saját országuk és az EU. pénzeket ellopó, beteges hatalomvágyú emberiességéből kivetkőzött bagázst. Az ország demokratikus átalakulása egy falusi hataloméhes, nárcisztikus ember miatt megfeneklett, óriási az ő bűne. Remélem el fogja nyerni méltó büntetését, a történelem szemétdombjára kerül.
gina
Ezt a fidesz bandát el kell tiporni, szemét mocsok gerinctelen férgek
Pálinkás Pál
De azért te marha ,díszpolgárrá avattad egyik lojális csicskájukat...megérdemled, csak az a baj hogy az emberek szívnak miatta!!
Jozefina
Karácsony valójában a budapestiek érdekeit védi egy kicsinyes bosszúálló törpével szemben, akinek jelenleg még nagy a hatalma!!! Hajrá Karácsony, hajrá Budapest!!!
Béla333
Hol van ebben az egész történetben az az adófizető polgár, akinek a pénzéből játszadoznak itt a politikusaink?
Majd egyszer az adófizető jól pofán vágja őket, aztén meg majd csak csodálkoznak...
ómió
"Gyámság"? A szolidaritás meg efftársilag már kiveszett?
ómió
@csak úgy...:Tetszik, ahogy Soros gazdátok "dógozik", egésznótás bolsi fajkretén?! Néki az a "főállása", nem tudtad? Amikor az angol fontot "bedöntötte", arról se hallottál? Akkor így, full idiótán ezért lehetsz te "jó efftárs"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.