Az SZFE kancellárja arról beszélt, hogy abnormális a diákok tiltakozása, és ha a diákok lezárhatták előle az utat, akkor vezetőként ő is lezárathat egy-két helyszínt. A fűtést és a vizet viszont a járvány miatt nem fogja kikapcsoltatni. .. Az ATV műsorában azzal kezdte, hogy nem magával a diákok tiltakozásával lenne a gond, hiszen a fiatalok eleve hajlamosak lázadozni, hanem a formával, hiszen az abnormalitás, ami az SZFE-n történik, és ennek a történetnek kell legyen egy eleje, egy közepe, most pedig egy vége. Szarka többször kifogásolta, hogy a diákok vele nem hajlandóak párbeszédet folytatni. Az egyetemet elfoglaló színművészetisek ugyanis a minisztériummal akarnak tárgyalni, eddig kevés sikerrel. Ugyan a diákok többször jelezték, hogy nem fogadják el a Vidnyánszky-féle kuratóriumot, de Szarka szerint ez egy jogi kérdés, hogy legitim-e a kuratórium, úgyhogy ő ebben a kérdésben nem akar állást foglalni. A kancellár állítása szerint az SZFE nagyjából száz alkalmazottja...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gazella
Azt akarod nekik vezényelni, hogy bal, jobb, bal, jobb... balra állj szarka marha vár titeket. Tisztelegj!!! Egyet felwjtettél el! Ezek a gyerekek nem narancs szemüveget viselnek.. és nem is lesznek soha narancsosok. Ezek a gyerekek fognak titeket narancsosokat megbuktatni.
Gazella
Ohh de hülye vagy tanult létedre!!! Mire te kancellárrá neveztek ki a hallgatók már sztrájkoltak+sztrájkolnak.
Gazella
Másik ezek a hallgatók a szabadságukat kérik! Sőt! A hallgatók nem narancsosak mint te szarka marha!
Gazella
Azt akarod nekik vezényelni, hogy bal, jobb, bal, jobb... balra állj szarka marha vár titeket. Tisztelegj!!! Egyet felwjtettél el! Ezek a gyerekek nem narancs szemüveget viselnek.. és nem is lesznek soha narancsosok. Ezek a gyerekek fognak titeket narancsosokat megbuktatni.
Béla333
"Szarka Gábor: Nem én kezdtem"

Nem hát! Hanem a főnökeid: a Vitnyánszky és az Orbán!
Te csak egy senki vagy! Egy báb!
lusta
Azt találta mondani Egonnál, hogy ő már nem katona. Szóval nyugdíjas?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.