Orbán Viktor maga jelentette be még szeptemberben az állami rádióban, hogy előző este felhívta Donald Trump, akivel – mint mondta – csaknem baráti a viszonya. Most az is kiderült, a kormányfő vacsorázni készült, amikor megcsörrent a régi Nokiája.

David Cornstein, az Egyesült Államok nemrég leköszönt budapesti nagykövete a Népszavának adott interjúban mesélt arról, hogy

Néhány hete az Ovális Irodában adtam át a lemondólevelemet az elnöknek, aki beszélgetés közben egyszer csak azt mondta, hívjuk föl Viktort! Kiderült, hogy éppen a konyhájában volt.

Ilyen dolgok nem szoktak csak úgy megtörténni az államok vezetői között – fogalmazott Cornstein a lapnak.

A Blikknek ezután a jelenleg Brüsszelben tárgyaló Orbán Viktor mesélte el a történetet, és megerősítette, valóban éppen a konyhájában volt Trump hívásakor.

Épp a konyhában ügyködtem, melegítettem a vacsorát

– nyilatkozta a Blikknek Orbán Viktor.

Feleségem, Anikó saját termesztésű alapanyagokból készült, Európa-bajnok lecsóját kevergettem, amikor megcsörrent a telefonom. Trump elnök volt a vonal végén.

„Hogy vagytok ti ott Magyarországon?” – szólt a kagylóba, majd aktuális témákról kezdtünk beszélgetni. Érdeklődtem az amerikai kampány állásáról. Azt mondta, éles a kampány, de nyerni fog.

Szó esett a járványról is, a két politikus tájékoztatta egymást, miként küzdenek a saját országukban.

Arról érdeklődtem, hogy állnak a vakcinakutatással.

Azt felelte:

biztatóan.

Megkérdeztem, hogy Amerikán kívüli országok is hozzájuthatnak-e majd, ha az Egyesült Államokban lesz előbb vakcina, Trump megnyugtató választ adott:

Számíthattok rám

Forrás: Blikk, 24.hu, Népszava

Címlapkép: MTI/Soós Lajos

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Csak azért nem bodza szedés közben, mert az erdőszélen nincs térerő.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
@verőce21: erre egy tetsziket nyomtam mert annyira vicces a beirás, hogy azota is csak nevetek. Hát tetszik!!!
Nyírfa
@libellle: @verőce21: Üsse kavics, tőlem is ment egy. Végül is, a nevetés az élet sója. :)
ómió
Szeptemberi "hír" október közepén? Efftársi "naprakészség"?
csak úgy....
@Nyírfa: @libellle: pedig inkább sírhatnátok , @verőce21: ezt hulla komolyan gondóta.
Nyírfa
@csak úgy...: Pedig tényleg vicces! :)
verőce21
Orbán és Trump két erős vezető, erős víziókkal, a világpolitika legfontosabb kérdéseit azonosan közelítik meg.
Szijjártó elárulta USA kormánytisztviselőkkel folytatott megbeszélései után: az amerikai elnök és az amerikai adminisztráció tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekint a magyar kormányra...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.