Szarka Gábor kancellár hiába jelentette be, hogy előrébb hozták az őszi szünetet, és péntek estig mindenkinek el kell hagynia az egyetem épületeit.

A hallgatók péntek esti sajtótájékoztatójukon közölték: a blokádot megerősítették, és amíg az autonómiát nem garantálják, fenn is tartják.

A hvg.hu beszámolója szerint a hallgatók bejelentették, hogy sem a Vas, sem a Szentkirályi utcai épületet nem sikerült kiüríteni, sőt, a tegnap lezárt Ódry Színpadot is visszafoglalták – be is mentek fórumozni, a kint lévő támogatóknak pedig megköszönték, hogy jelen voltak.

Az őszi szünetet az eredeti rend szerint, azaz október 26 és 28. között fogják megtartani. Nincs olyan objektív indok szerintük, ami az egyetem kiürítését járványügyileg alátámasztaná, az Innovációs- és Technológiai Minisztérium legutóbbi ajánlása szerint nem kell áttérni digitális oktatásra. Szarka rendeletének pusztán politikai célja van a hallgatók szerint, hogy elhallgattassa a tiltakozást – olvasható a Telex tudósításában.

105 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Visszafoglalták az Ódryt is? De jó!!!
advocat
Nem tudom. Régen mintha nem lett volna egyetemen, főiskolán őszi szünet. De én már a felejtés korában élek.
Szeparepa2
Beszoptátok szarbángeci maffia patkányok a kurva anyátok és ez csak az előjáték... 23-án jön a fő felvonás... aztán már csak a fekete leves...
merce.hu/2020/10/16/spontan-tuntetesse-alakult-az-szfe-sek-sajtotajekoztatoja-probaljak-megakadalyozni-a-termek-kiuriteset/
Pegero
@Peller Anikó: Hősök???
Anarchista csőcselék, akiket a háttérbőll manipulál a Soros által pénzelt ellezék!
Fognak ezek mégy nyüszíteni!
Jozefina
Ez a baromarcú katona miért erősködik!!! orbán az egyértelmű felelős mindenért!!! Hajrá SZFE!!!
Főlökött
Nagyi - elkezdődött !!

Most jönnek rá majd a gyerekek, hogy nem fenékig tejföl az élet és nem Ők mondják meg a tutit másoknak, mint ahogy otthon látták - tapasztalták - észlelték - tanították Nekik.

Részvétem számukra, mert ebből nagy bukta lesz ! Egész életüket kitöltő bukta, ezért nem kicsi, hanem igen - igen nagy. Csak eddig erre még nem jöttek rá szentjeim, avagy nem akartak rá jönni, vagy mást tanultak otthon, ezért sem véletlen a haza küldésük és az otthoni beszélgetés az Ősökkel. -> térjenek észhez addig, míg írtózatosan nagyobb baj nem lesz...
A következő lépés szerintem már drasztikusabb lesz és sírni fog az orcájuk, pedig nem kell - kellene, saját maguknak köszönhetik a folytatást és a végeredményt is ! Utána ? => így jártak, ezt kell szeretni lesz ! De az karrierük, életük, munkásságuk végét jelentené úgy, hogy még hómunkásnak sem vennék fel, egyiket sem, sőt ezen út legelején állnak még. Meggondolatlan banda :) De ténykedjenek - csináljanak amit akarnak ! Addig is van miről írnia a médiának.

A többi pedig a jövő zenéje lesz. Szamukra pedig siralmas...
Peller Anikó
@Pegero: Téged ki pénzel? Ja tudom, aki a halat mega csitvasz seggű románt.
Pegero
@Főlökött: Szerencsétlen kölykök nem tudják milyen következményekkel jár, ha törvénysértő módon próbálnak blokád alatt tartani egy intézményt, amit nem ők pénzelnek! De majd megtanulják!
Pegero
@Peller Anikó: Nem parazita módjára élek! Mindig teszek az asztalra annyit, hogy másnak is jusson és nem hőbörgéssel próbálom az állam kasszáját kifosztani.
Főlökött
@Pegero: Sajnos úgy tűnik későn fognak erre ráeszmélni és a teljes életüket lehúzhatják a WC-n. Reménykedhetünk, hogy nem így lesz. Ki tudja...a jövő majd választ ad mindenre.
Aki Én
@Pegero: ...balfasz vagy! Értetlen, egysíkú, buta balfasz!
Soros nélkül egy senki. Azzal is.
Pegero
@Aki Én: Mivel te vagy itt a megmondó ember, biztos igazad van! :)
Pegero
@Aki Én: Egyébként az ne zavarjon, hogy nem múlik el nap úgy, hogy a Propeller firkászai ne kövessenek el hibát, akár egy ékezetről is van szó!
"Megakadályoztak az épület kiürítését az SZFE hallgatói"
Nem tudom ki lektorálja a megjelenő cikkeket, de neki is GRATULA!
Erről ennyit!
Giovanni Alba
@Főlökött: Te is elfelejted a történelmet, vagy sose ismerted Pegero cimboráddal együtt. Lapozzatok 1968-hoz, a párizsi diáklázadáshoz, és kövessétek az egyik főszervező életútját. Nem, nem kellett az egész életútját lehúznia a WC-n.
creativehun
Sokan elfelejtik,hogy minden változás tiltakozások és harc árán megy végbe. Önként még soha egyetlen hatalom sem hátrált meg. Lehet ezeket az emebereket most sok mindennek nevezni...és prognosztizálni,hogy majd mi lesz velük..Az azonban tény,hogy ha mindíg ,mindenki ellenállás nélkül minden elvét feladja..akkor a hatalom bárkivel bármikor bármit megtehet. Ez nem Sorosról a liberalizmusról meg a baloldaliságról szól...hanem az elvekről. Sokan..akik most ellenük vannak abba nem gondolnak bele,hogy vajon ha az Ő helyzetükkel kapcsolatban születnének egyoldalú döntések azt mennyire nyelnék le ellenkezlés nélkül. Tegnap az orvosok ..ma a diákok...És holnapután???
csipetke
Nagyon drukkolok nekik,hogy kitartsanak.Az atv-n néztem szarkával egy riportot,hát őt se az esze miatt kukázta össze orbán.Hebegett-hápogott elég sokat,és valahogy olyan érzésem volt,hogy a Vas utcai épületre valaki szemet vetett.Valami olyasmit mondott az ürge,hogy itt nincsenek jó helyen a diákok.Az MTA-t is az ingatlanvagyona miatt bombázták szét. A fóti gyerekvárost is meg akarták szüntetni,arra is is valamelyik fidesznyák vetett szemet.Nem tudni,hol tart az ügy,mert a fidesz 10 évre titkosította. De az agglomerációban 60 hektár föld, egy igazi aranybánya,a gyerekek meg kit érdekelnek?Szépen sorban kipaterolták őket
Pegero
@Giovanni Alba: Gondolhattam volna, hogy a magyargyűlölő Daniel Cohn-Bendit féle patkányok a pédaképeid!
pestisracok.hu/a-magyargyulolo-cohn-bendit-helyesli-a-szerepzavarban-szenvedo-szineszpalantak-hisztijet/
Giovanni Alba
@Pegero: Látszik hogy szövegértési problémáid vannak. Szerinted aki nem ért egyet feltétlenül és teljes mértékben a jelenlegi rezsimmel, az magyargyűlölő, hazaáruló, sehonnai. Hát én meg azt mondom neked, mindez sokkal jobban illik rád és a fajtádra, és ne hivatkozz a prosti srácok nevű kiadványra, mert undorít a szenny ami onnan ömlik.
csak úgy....
@Pegero: azt csípem benned,hogy erölködés nélkül hülyébb tudsz lenni mint shikari.
Giovanni Alba
@Pegero: Szerepzavarban lévő színészpalánták hisztije? Neked is ez a véleményed? Akkor neked is elmondom, hogy itt nagykorú, választó és választható magyar állampolgárokról beszélsz te szemét, akik egy egyetem polgárai is, és tiltakoznak a hatalmaskodók arroganciája miatt. Feltettek már ide videót, amin orbán beszél meg '88-ban. Nézz utána, hallgasd meg, mi volt akkor a véleménye, és köpd szemközt magad.
Pegero
@csak úgy...: Fene a kloákádat! Megint ideszartál Kicsi Rigó?
Pegero
@Giovanni Alba: Ne haragudj rám, hogy ennyire felbosszantottalak!
orult.hu/wp-content/uploads/2018/04/megnyugi.jpg
Vigyázz, mert sok idegesség árt a savadnak!
Pegero
@simmering73: Nagyon rossz példa!
Cseh Katalin botmixeres abortusz javaslata sokkal hatásosabb!
pestisracok.hu/wp-content/uploads/2019/05/cseh-katalin-mti-illy%C3%A9s-tibor-2-1000x600.jpg
HURRÁ!!!
csak úgy....
@Pegero: csurikám,csókold meg a kloákám.
Nessy
@Giovanni Alba: O.V. úgy változtatja a véleményét és hitét,ahogy a napi csillag konstelláció megkívánja! Egy szélkakas hozzá képest a stabilitás jelképe lehetne.
Pegero
@csak úgy...: Kicsi Rigó!
Micsoda kellemetlen egy figura vagy?! Ne merj a párkányomra szarni!
nfi.hu/files/slide/image/1579/kicsi_rigoo.jpg
legott
A "bátor" Orbán meg hallgat, mint a sír és lapít, mint szar a fűben. Orbán egy aljas kis genya valójában. Pénzzel és félelemmel meg tudott venni, át tudott verni 2,5-3 millió embert. Ők... ezek tartják lélegeztetőgépen ezt az otromba fasisztoid illibernyák beteg rendszert, miközben nem fogják fel, hogy valójában maguk alatt vágják a fát.
Tiszteletet követel magának, de ebben az emberben nincs semmi tiszteletreméltó.
Egy szörnyetegben nincs semmi tiszteletreméltó.

23.-án pont ráérek. Jó lesz az arctalan tömeg közepette egy kicsit arcoskodni (vagy ha úgy alakul, nagyon).
Búvárszemüveg lesz rajtam, arról mindenki felismer majd. De ha több búvárszemüveges is lesz, akkor nem.
Különös ismertetőjelként pluszban vennék a fogam közé egy szál rózsát, de anélkül is alig fogok levegőt kapni, úgyhogy az ugrott.
A másik, hogy egy Népszabadság lesz a hónom alatt, de az meg már nincsen :(
Így marad a búvárszemüveg arcmaszkkal.

(ha látsz egy embert... emberi torzót, aki/ami úgy néz ki, mint egy telefingott búvarruha, az nem én vagyok, az Orbán Viktor - mert csak egy, ilyen ember van "talpon e vidéken, meddig a szem ellát, puszta földön, égen" buggyos nadrágban gumicsizmában, szotyit köpködve vulgárisan beleböfögve a világba

"Gyere őrült, gyere őrült, névsorolvasás..."
- "Orbán Viktor"
- "Jelen!").
Rockxy
megürítették a kiakadályoztatást
verőce21
A libernácik és ellensuttyók által szervezett "érzékenyítő" pótcselekvésben résztvevők, szégyellik majd, hogy miért nem mentek oda és vitték haza a szülők a gyerekeiket?
sgl
Sehol nem olvastam, milyen törvény, jogszabály, rendelet alapján intézkedhet SZAR-alak, egyáltalán ahogy a diákok mondják, maga a kinevezése sem jogszerű, tehát ha az intézkedése az lenne azt is lenullázza a kinevezése.
De így 2x-esen törvénytelen az eljárása.
Mindent elárul: nem mernek erőszakosan fellépni a diákokkak szemben, csak alattomosan és aljas módszerekkel.
Ami az egész fideszcsürhét jellemzi a cezaro pszihopata vezérrel az élen.
csipetke
@verőce21: 7:29 Milyen gyerekekről beszélsz?Ők már nem óvodások,felnőtt,okos,értelmes emberek,akiknek elegük van a kormányból,ami tulajdonképp egy erőszak-szervezet.Mindent alattomos,sunyi módon tesznek tönkre,darálnak be.
Jozefina
Jó érzés látni, hogy végre van civil kiállás is a SZEF-esek mellett. Hatalmas a tömeg!!! Félő, hogy lesz még itt tömegoszlatás szarka-módra!!! Hajrá SZEF!!! Hajrá fiatalok!!! orbán maffia állama mindent be fog vetni ellenetek!!!
sgl
@csipetke: te most egy galambbal akarsz sakkozni?
Giovanni Alba
@Pegero: Megnézted a videót?
www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
Láss és ámulj. A rendszerváltás(módszerváltás) lelkes (vagy csak megjátssza magát) aktivistáját köpködöd. Mit tettél volna akkoriban? Mit mondtál volna? Ezt, amit a cimborád?
"Most jönnek rá majd a gyerekek, hogy nem fenékig tejföl az élet és nem Ők mondják meg a tutit másoknak, mint ahogy otthon látták - tapasztalták - észlelték - tanították Nekik."
Nem félsz? A büszke fidesz dicső múltját nullázod le. Hát szabad ezt?
Shikari
Várom, hogy a vezetés ezek után tegye közzé, a helyszínenen nincs oktatás és a féléve ugrott a zendülöknek. Ezután pedig kártérítésre kell kötelezni az egyetem működését akadályozókat. Remélem ezekből soha nem lesz színész!
Peller Anikó
@Shikari: Belőled meg már soha nem lesz ember, némber. A kurvanyádat ugatsz itt bele mindenbe, padkány szar román geci állat vagy. Kereshetnél már egy tisztességes állást.
sgl
@Peller Anikó: akkor alázod meg legjobban ha szarsz rá, átléped, nem reagálsz a fröcsögésére, átléped mint a kutyaszart és annak is nézed.
balos
@Shikari: Remélem a ripacs vidnyánszkij volt a mentorod és a halotti torodon ö mondja a "Talpra nyilas" mondókátok!
ómió
Bizonytalan időre felfüggeszteni az egyetem működését, közszolgáltatásokat kikapcsolni és hadd "domborítsanak" az efftársak!
legott
Kritikus tömeg a kritikán aluli politikusokkal szemben
simmering73
"Az egykori Bibó kollégistából korlátolt fasiszta zsarnok lett, aki az egyetemi autonómiát védelmező egyetemistákra egy katonatisztet küldött. Őket ugyanolyan embernek nézte, mint az országban mindenkit. De az SZFE diákjai nem fáradnak, nem alkusznak, ragaszkodnak a jogaikhoz, s nem ijedtek meg a katonatiszttől sem. Szarka ezredes élete válságát éli, mert katonaként nem lépheti át azt a határt, amit a katona szeret átlépni, mert attól kezdve érzi magát katonának. Szarka ezredes legszívesebben felperzselné az SZFE épületét, de nem nyilvánulhat meg katonaként, mert jogaikat védő békés diákokkal szemben nem lövethet."
nepszava.us/mikor-rohamozza-meg-szarka-ezredes-az-szfe-epuletet/
Peller Anikó
@simmering73: "eltapossa művészek, művésztanárok, leendő művész diákok szabadságát, és rájuk kényszerítse a világ leghazugabb, legprimitívebb középkori keresztényfasiszta ideológiáját."

Hallod te idióta @ómijó: ? Majd ha saját egyetemet működtet ű a geci fenevad főnököd a saját fizetéséből (nem az ellopott eurómilliárdokból) akkor ugass te tűéles eszű.
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Főlökött
@Giovanni Alba: Bocsánat de az 1968 és Párizs lett volna, ez pedig 2020 Budapest. Más életvitel, más törvények, más felfogás, más ország, sőt egy olyan ország melynek sok - sok gyarmata volt.

Országunknak mennyi gyarmata volt ? :) Tehát egy teljesen más felfogás - életvitel - élet jellemzi ezen nemzeteket is. Én akkor hökkentem meg amikor megtudtam, Csehszlovákiának volt a legnagyobb vizi hadereje (!), I-II között. Egy fenyvesekkel telt hegyes vidék, a legnagyobb vizi haderővel bírt úgy, hogy nem merték megtámadni Őket ? Pedig közük nem volt a vízhez, csak a magasságokhoz. Így érdekes is a történet és a végkimenetel is. :)
Shikari
@Peller Anikó: :-)))) ideges vagy liberpatkány? Elszámoltatás lesz! :-))))))))
Rohadt migráncs fajtádat kár volt beengedni! Na majd teszünk róla! :-)))))))))))
Gyütt Mönt
@Shikari: ne fenyegetőzz, rosszul áll neked. Csak jóakaratúlag szóltam.
Shikari
@Gyütt Mönt: Lesz elszámoltatás. Ígéret volt! :-)))))))
csak úgy....
@Shikari: szia tibi,már megint köpködsz!?
Giovanni Alba
@Főlökött: "A bokszerlázadást lezáró békeszerződés értelmében a Monarchia egy 0,61 km2 nagyságú, 30 ezer lakosú koncessziós területhez jutott Tiencsin belvárosában, amelyen keresztül lehetősége nyílt arra, hogy bekapcsolódjon a távol-keleti kereskedelembe. Rövidesen konzulátus, tiszti kaszinó, angol nyelvű iskola, fürdő és kórház is épült. A városrész utcáit többek között Bécsről, Budapestről és Ferenc Józsefről nevezték el. A rendet osztrák, magyar, horvát és kínai nemzetiségű katonák, illetve rendőrök tartották fent. A dualista állam azonban nem használta ki a gyarmat nyújtotta lehetőségeket, így az szinte önállóan, saját bevételeiből és a kedvező adótörvények miatt idetelepülő kínai hadurak támogatásából tartotta fenn magát"
A diáklázadás szerintem mindig diáklázadás.
eduline.hu/kozoktatas/20190822_augusztus_31i_diaktuntetes
m.eduline.hu/kozoktatas/Jogeros_Igaza_volt_a_tunteteseket_szervezo__NG4O1I
Giovanni Alba
@Shikari: siki te nagyon hülye. A monitor mögül, névtelenül, jellemtelenül fenyegetőzöl, és még emberséges embernek tartod magad? Egy ostoba balfék vagy, papírmasé figura, színtelen, súlytalan, szánalmasan nevetséges.
Clavigo
@Shikari: Baj lesz ebbű,,more. Valaki egyszer megeteti veled a bocskorodat,bozgor.
Shikari
@Clavigo: @Giovanni Alba: Lesz elszámoltatás! A kis hülyék el fognak számolni a törvénysértésekért, az kozott kárért és az egyetem működésének a szabotálásáért! :-)))))))) Várjátok ki a végét liberpatkányok! :-))))))))))))
kissé felnőttem
Kapitány komolyan se vesznek, átlátnak ám mai fiatalok sokmindenen kacsára nem ülnek fel, meg a hintára sem főleg ha mások mozgatják. aki ezt kikeverte hol bujkál nem meri a képét idetenni? akkor ?lesz ám okt. ben is 23-a
Peller Anikó
@Giovanni Alba: "siki te nagyon hülye. A monitor mögül, névtelenül, jellemtelenül fenyegetőzöl, és még embersegges némbernek tartod magad? Egy ostoba balfék vagy, idegbeteg papírmasé figura, színtelen, súlytalan, szánalmasan nevetséges."

Az embersegges az 2g? Vagy 3?
teuton
@Peller Anikó: Szerintem a hascsikari nem ember, csak segg...
Pegero
@Giovanni Alba: "siki te nagyon hülye. A monitor mögül, névtelenül, jellemtelenül fenyegetőzöl, és még emberséges embernek tartod magad?"
Még szerencse, hogy te nem egy anonim seggfej vagy itt a Propelleren!
Amit nekem linkeltél videót, előbb láttam, mint te!
A felvétel jóval előbb készült, mint a 2006-os Böszme attak!
Giovanni Alba
@Pegero: Azt állítod itt nagy magabiztossággal, hogy előbb láttad a linkelt videót nálam. Nem tudom mire alapozod, de mindegy. Akkor most szerinted annak a kócos, lázongó fiatalnak igaza volt vagy sem? Ha akkor igaza volt, és a meggyőződését mondta, akkor a mostaniak miért is hisztiző, tüncikéző , megvezetett gyerekek? Ha akkor nem volt igaza, csak megjátszotta magát, mert elszavalta azt, amiből politikai hasznot remélt, akkor miért is kellene hinnünk neki?
Aztán. Nem én linkeltem neked a 2006-os hősökről a képet, de jó hogy megemlíted. Az akkori kormány ellen tüntető, törő-zúzó, rendőrökkel szembeszálló, őket kockakövekkel hajigáló, vascsővel ütlegelő csapatot nevezi a mostani rezsim és a nyaloncai hősöknek, akik hangosan és érthetően nyilvánítottak véleményt, a mostani fiatalokat meg vandáloknak. Hát haver, gratulálok, ez vagy kristály, vagy gomba, házipálesz nem lehet ilyen ütős.
Egyébként meg siki nagyon hülye, senki nem engedhet meg magának ilyen fenyegetőzést.
Giovanni Alba
@Pegero: Egyébként gratulálok a profilképedhez egészen biztosan nagyon élethű.
Pegero
@Giovanni Alba: A meggyőzés nehéz dolog, nem is próbálkozom veled!
Jóccakát!
csak úgy....
@Giovanni Alba: szerinted is cecelégy vagy inkább piaci,már mint profilból!?
Pegero
@Giovanni Alba: 23:24
Kicsit bandzsán nézel, de amúgy a tiéd sem rossz!
Pegero
@csak úgy...: "cecelégy vagy inkább piaci"
Ne erőlködj, egyik sem!
gina
Szar...ka -varó mehet a süllyesztőbe
gina
@Pegero: Te egy IQ bajnok vagy, hogy birod azzal a 10 IQ dal ezt irni----agyhalott egy idióta vagy, jobb ha a kocsmádban, eliszod a még megmaradt kevés agyad és eszel egy tál krumplit hozzá amit urad küldött,,,,
gina
@Pegero: Hülye meleg állatfajzat, azoknak még van becsületük, neked egy csepp sincs, alja kis féreg
Főlökött
@Giovanni Alba: Bocsi, de amíg az egyetemekre és fősulikra jártam, soha nem kérdőjeleztem meg a vezetőséget, oktatóimat és azok mibenlétét. Ha azt tettem volna, kivágtak volna -> bocsánat a kifejezésért -> de mint a taknyot az iskolából ! Úgy tűnik most ez dívik...

Majd meglátjuk kinek lesz igaza. Én sajnálom ezen tudatlan társulatot, mert szerintem hatalmas - mérhetetlen pofont fognak kapni az élettől, csak még nem tudják mindezt. Ne legyen igazam, de ez lesz.
Giovanni Alba
@Főlökött: Én azt nem érte, miért nevezed ezeket a fiatalokat, és a tanárokat, oktatókat (mert ők is ott vannak velük) tudatlanoknak, így egy az egyben egy kalap alá véve őket. Nem egy óvoda kiscsoportosairól van szó.
Felnőtt, nagykorú állampolgárok. Ha az országgyűlési választáson elvárjuk tőlük a megfontolt szavazást, akkor miért mondod, hogy tudatlanok, nem ismerik fel a saját érdekeiket? Ez a kettősség engem nagyon zavar.
Az, hogy te mindent elfogadtál úgy ahogy előírták, és nem lázadoztál, nem jutott eszedbe számtalan javaslat, amivel jobbítani tudtál volna, akkor nem egy tudásra vágyó fiatal voltál, hanem egy jegyzetfüzet, önálló vélemény nélkül.
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
verőce21
Udvaros, Szirtes meghurcolt művészek gyerekei, akik “lefeküdtek” a szüleiket megalázó liberálkommunistáknak...
Főlökött
@Giovanni Alba: Megvan és meg is volt a véleményem, melyet most el is mondtam. Ezen hallgatók nem azért mennek egy főiskolára - egyetemre, hogy ott elfoglaljanak egy középületet, barrikádozzanak. A jobbá tétele az iskolának, nem az Ő dolguk, saját érdekeik védelme - képviseletére pedig vannak szervezetek - szerveződések.
Tehát a tanárok -> tanítani, a hallgatók -> tanulni mennek oda, nem kommandózni ! Majd ha eltávolítják a dolgukat - nem ismerőket, akkor lesz majd sírás - rívás, de rendesen.
Giovanni Alba
@Főlökött: Nekem is megvan a véleményem, többször kifejtettem. Nem értünk egyet sok dologban. Egy egyetem nem egy elmei iskola, ahol a kis nebulók szépen, csendben várják, hogy a sok okosság a fejükbe töltessék. Az egyetemi hallgatók egy szakmát elsajátítani mennek oda, a Színház és Filmművészeti e
Egyetem egy műhely, ahol az oktatók és a diákok együtt dolgoznak azon, hogy a már meglévő tehetség minél jobban kibontakozhasson. Szükséges és fontos, hogy a hallgatóknak meglegyen a véleményük és az elképzelésük, amelyeket megpróbálnak érvényre juttatni. Nem arról van szó, hogy esztergályosokból akarnának komédiásokat faragni.
Amit te írsz az nagyon elavult felfogás, talán az általános iskola alsó tagozatára illik. Egy művésznek kell legyenek elképzelései, önálló gondolatai, még akár a tanítóival szemben is. Friss szem, új látásmód. A művészet nem összeszerelő üzem. Ha például írni kell egy szonettet, az csak egy keret, egy forma, amit a diáknak kell megtölteni tartalommal. A színdarabok nincsenek kőbe vésve, az interpretálásukhoz elég nagy szabadságot kap az előadó. Lehet kísérletezni is. Ez egyáltalán nem az, amit te írsz.
Valamelyik, önmagát véleményformálónak gondoló megmondó ember azt volt képes leírni, hogy ti hallgatók vagytok, hallgassatok. József Attila nem hallgatott, ki is rúgták az egyetemről, így került be a köztudatba Horger Antal neve. Egy elkapkodott, meggondolatlan lépés miatt.
Nem tudom sajnos a verset bemásolni, nincsen elegendő rendelkezésre álló karakter, de aki ezt a bejegyzést elolvassa, egészen biztosan tudja, miről beszélek.
magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/szuli.htm
Utószó, az egyetem jobbá tétele az oktatók és a diákok közös kötelessége, nem a kancelláré. A diákok érdekeinek képviseletére jelenleg nincsenek szervezetek, ezért kénytelenek ők szerveződni. Tudod, alulról jövő kezdeményezés, polgári öntudat.Meggyőzni nem tudják, de nem is akarják őket, marad a fenyegetőzés, ami felettébb gusztustalan.
Főlökött
@Giovanni Alba: Sajnálom Őket, miért ? Amit leírtam, nem ismerik a törvényeket - szabályokat, ami miatt vagy legyalulják a csipet - csapatot, avagy szélnek eresztik -> valjuk be őszintén, joggal.

De, hogy válaszoljak is, írtad " a már meglévő tehetség minél jobban kibontakozhasson" igen, ahhoz tanulni kell és nem kommandózni, középületet elfoglalni, barrikádokat emelni és feltételeket szabni

"egyetem jobbá tétele az oktatók és a diákok közös kötelessége, nem a kancelláré." -> bocsánat, de akkor a kancellár, Ön szerint csak egy báb lenne ? Majd bebizonyítja a mostani választott kancellár, hogy nem egy báb, hanem egy olyan vezető, mely lépni is tud, még úgy is hogy sokaknak nemtetszően teszi mindezt, de joggal és jogosan.

Illetve : "A diákok érdekeinek képviseletére jelenleg nincsenek szervezetek, ezért kénytelenek ők szerveződni." -> javaslom a Goole- a mi barátunk, kidobja mindezen kérdésre a választ.
Én is rákerestem :) keresett : " A diákok érdekeinek képviselete"
Válasz : "Nagyjából 195 000 találat (0,62 másodperc) "

Tehát nem lenne érdekképviselet, nem lenne törvényes minden ? Dehogynem, de jobban esik egy támadás, mert akkor könnyebb a védekezés. Pedig degyogy erről szólna a történet, hanem egy halom törvénysértő hallgatóról, mely úgy gondolja világot vált, pedig dehogy azt teszi, masszívan halad a börtönbe vezető - rögös úton. Amikor majd rájön síkít - sír, de már mihaszna teszi mindezt.
Hogy is mondják, Késő bánat - eb gondolat...
Giovanni Alba
@Főlökött: Én is rákerestem, az eredmény ugyanaz, de úgy látszik el is kell olvasni. Sokra megy a Színház és Filmművészeti Egyetem diákja például a zalaegerszegi Dózsa György Tagiskola diákönkormányzatával. Tehát ez a találat nem találat.
Igen, ebben a helyzetben a kancellár egy báb, a sakkban fontos szerepe van, most viszont csak egy sötét paraszt, mármint sikerült teljesen eljelentéktelenítenie magát a handabandázással és fenyegetőzéssel.
"Fleck Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár szerint az autonómia lényege az államon kívülisége, vagyis pont ellentétes azzal az érveléssel, hogy a kormánynak szorosan befolyásolnia kell az egyetem gazdálkodását. A kancellárokra terelődött a hangsúly, Fleck szerint viszont csak duplikálták az egyetemen meglévő ügyintézők és hivatalok számát. Hozzá csatlakozott Fazekas Marianna, aki szerint a konzisztórium és a kancellária olyan, mintha egy nadrágszíj mellé egy nadrágtartót is felvenne valaki."
eduline.hu/felsooktatas/A_kancellarokkal_van_a_legnagyobb_baja_az_e_45I75N
"ahhoz tanulni kell és nem kommandózni, középületet elfoglalni, barrikádokat emelni és feltételeket szabni"
Nem kellene a fejük felett átnyúlni, róluk, nélkülük dönteni az életüket meghatározó ügyekben. A szenátus jogköreit gyakorlatilag lenullázták. Eddig az egyetemi polgároknak beleszólási joguk és lehetőségük volt az életüket befolyásoló döntésekbe. Ezt elvették tőlük, és azt várják el, hogy törődjenek bele, fogadják el csendben, békével, mert .. mert csak. A felsőbbség döntött, vita nincs. Hát a felsőbbség itt nagyot tévedett. Igenis van vita, nem tűrnek birkamód. Egyébként Széchényinek volt egy mondása, már idéztem régebben "Nihil de nobis sine nobis" , azaz semmit rólunk nálunk nélkül.
Ismételten felhívom figyelmét arra a tényre, melyet előszeretettel ignorál, nem taknyos orrú óvodásokról, nem tüncikéző, hisztis gyerekekről, és végképp nem csipet csapatról beszélünk, hanem felnőtt magyar állampolgárokról. Célszerű lenne mellőzni az ilyen lekezelő stílust.
Főlökött
@Giovanni Alba: Lekezelő stílus lenne az, hogy ott az iskolában kommandósat játszanak és közben egy halom bűncselekményt követnek el, erről viszont ez lenne a véleményem ? Nem újkeletű dolgokról beszélek, hanem a BTK-ról, annak is a különös részéről. Mint említettem van a törvényes út és van a törvénytelen. Hát az ottaniak az utóbbit választották. Amúgy én nem ignoráltam senkit, az Ön fantazmagóriája lenne a : "nem taknyos orrú óvodásokról, nem tüncikéző, hisztis gyerekekről," minősítések halma.
Mi lesz, ha ezt így folytatják ? Vagy felfüggesztik - megszüntetik az egész sulit, mindenki mehet, amerre lát. Kommandózásból nem állítanak ki diplomát.
Második verzió, hogy valamelyik fegyveres testület előállítja az összes elkövetőt, de akkor futószalagon fog menni az igazságszolgáltatás, érdekes végeredményekkel. Elég csak rögzítenie kamerával a történéseket, lesz ott még szerintem hiv. szem. elleni erőszak is, amiért adnak egy kevés évecskét, így nem az egyetemre fognak járni, hanem a börtönbe. Nem tankönyvet kapnak, hanem a BV. szabályzatát olvasgatásra.
Giovanni Alba
@Főlökött: Igaza van, én tévedtem, van az egyetemen hallgatói önkormányzat. Ők írták a levelet Palkovicsnak.
szfe.hu/hok/hallgatoi-onkormanyzatunk-levele-dr-palkovics-laszlo-miniszternek-es-a-szakmai-szervezeteknek/
"Nagyi - elkezdődött !!
Most jönnek rá majd a gyerekek, hogy nem fenékig tejföl az élet és nem Ők mondják meg a tutit másoknak, mint ahogy otthon látták - tapasztalták - észlelték - tanították Nekik.
Részvétem számukra, mert ebből nagy bukta lesz ! Egész életüket kitöltő bukta, ezért nem kicsi, hanem igen - igen nagy. Csak eddig erre még nem jöttek rá szentjeim, avagy nem akartak rá jönni, vagy mást tanultak otthon, ezért sem véletlen a haza küldésük és az otthoni beszélgetés az Ősökkel. -> térjenek észhez
Ezt neveztem lekezelő stílusnak.
Főlökött
@Giovanni Alba: Mivel ezen választ azon hallgatóknak címeztem, aki oda tanulni - okulni - tudást magukhoz venni mentek volna és még ténylegesen gyerekek is lennének, mivel nem tapasztalták meg az élet nehézségeit - buktatóit - stb., a szüleik dotációjában járhatnak egy egyetemre és most tán fordulna a kocka, hogy Ők mindanák meg, ki mit tanítson számukra, ki - mit tehet meg -> ki pedig semmit sem tehetne ? Ez most tényleg komoly lenne ? Mindezt kivitelezve a teljesen törvénytelen eljárásukban ? Tán egy vicc lenne nekünk, Nekik hatalmas pofon lesz, melyet érezni is fognak.
Szentjeim fordítva ülnek a lovon :) :) - avagy elszálltak maguktól.

Javaslom addig térjenek észhez, míg be nem zárják ezt a plénumot úgy, hogy akkor örüljenek annak, hogy nem büntetőeljárásban érintettek lesznek ! Egy priusz, kihat - kihathat a teljes életükre ! Se diploma, +még priusz is, a szülők sem ezt akarták - akarnák, nem véletlen volt a megjegyzésem, az otthoni beszélgetésre...Ez viszont nem egy lekezelő stílus, hanem egy vélemény arról, hogy nagy gáz van az ottani fejekben és tippelve azt, mi miért is történt - történik, melyre utána - ezen gyerekeknek és még a szülöknek sem lesz ráhatása.
De majd az élet meghozza, kinek volt igaza...
Főlökött
"mindanák" -> mondanák, bocsánat elgépeltem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok