Marad a rossz idő.

Folyamatos eső, sűrű köd, fagypont alatti hőmérséklet – Mutatjuk, milyen borzalmas lesz az időjárás hétvégén

A szombat délelőtt folyamán még elszórtan kialakulhat eső, zápor és szitálás is, de a Dunántúlon délután, estére pedig a Dél-Alföldön is meg fog szűnni a csapadék. Délután már a felhőzet is el kezd felszakadozni a délnyugati és déli megyékben. A szél azonban ismét nem kerüli el hazánkat, a Dunántúlon megélénkül, néhol még viharossá is fokozódhat – írja a met.hu.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok közé várható, estére pedig már csak 4-9 fokra lehet számítani. A holnapi napon is hasonló időjárás lesz, éjszaka akár 0 fok is lehet, hajnalban pedig köd nehezíti majd a látási viszonyokat.

Vasárnapra csökken a felhőzet – legtovább keleten, északkeleten maradhat felhős az ég –, majd változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Keleten, északkeleten szórványosan, másutt elvétve előfordulhat kisebb eső, zápor, délutántól megszűnik a csapadék. Elsősorban hajnalban pára-, ködfoltok lehetnek. Sokfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a csúcshőmérséklet 8 és 15 fok között valószínű.

Forrás: met.hu/Blikk

Kép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
És ez mitől borzalmas te nagyon hülye. Szombat délután kezdődik a felhőzet felszakadozása, vasárnap több kevesebb napsütés és csapadék sem lesz.
jesz
@simmering73: nálad a pont!

És mijalófaszt fog írni a firkász januárban, tökig érő hidegben, hóban?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.