Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán azt írta: "ha most nem tesztelünk eleget, akkor leállhat az egész ország. És erről csak a kormány tehet majd". Ezért a DK követeli az ingyenes koronavírus-tesztet, "hogy ne álljon le az ország".

Gyurcsány: leállhat az egész ország

A DK elnöke szerint Magyarországon nem követik az Egészségügyi Világszervezet protokollját, amely szerint annyit kellene tesztelni, hogy a pozitív tesztek aránya ne lépje át az 5 százalékot. Ez utoljára szeptember elején teljesült.

Kocsis Máté az MTI szerint erre reagálva úgy fogalmazott "kutya nehéz higgadtan fogadni Gyurcsány kioktatását és újabb hazugságait".

"Ha a kormány megfogadta volna az ő úgynevezett tanácsait, már rég leállt volna az ország"

- tette hozzá.

A baloldal vezére "a nyári takarékláng után magasabb fordulatra kapcsolta az álhírgyárat" – fogalmazott a fideszes politikus.

Kocsis Máté rámutatott: Gyurcsány Ferenc arról nem szól, hogy

"éppen ő és az emberei voltak a legnagyobb kerékkötői a járvány elleni védekezésnek". Ők nem támogatták a veszélyhelyzet meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus elleni törvényt, kamuvideókkal járatták le az egészségügyet és külföldön rágalmazták Magyarországot

- sorolta.

Kocsis Máté közölte, hogy a laboratóriumok mostanáig több mint 860 ezer PCR-vizsgálatot végeztek a nemzetközi standardok alapján, túlnyomó részt ingyenesen. "Köszönet érte az egészségügyi dolgozóknak!" – zárta bejegyzését a Fidesz frakcióvezetője.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Namely
"A DK elnöke szerint Magyarországon nem követik az Egészségügyi Világszervezet protokollját, amely szerint annyit kellene tesztelni, hogy a pozitív tesztek aránya ne lépje át az 5 százalékot. "
Ez miért jó? (persze azon kívül, hogy a who benne van a tesztbizniszben.

Fogadjunk, hogy fletóka IS beszállt valamelyik teszt bizniszbe :D

@voltmárjobbis: "És most hullanak az idősek gumilövedék nélkül, mert orbán nem tesz semmit a covid terjedése ellen."
Szerinted mit kellene tennie?
voltmárjobbis
@Namely: 22:35 "fletóka IS beszállt valamelyik teszt bizniszbe :" te tényleg ennyire hülye vagy? Bizonyítsd, aztán vagdalkozz a hülyeségeddel.
"Szerinted mit kellene tennie?" Te tényleg ennyire hühye vagy? Én nekem kell tudni?! Az operatív törzsnek kéne nem? De az nem egészségügyi, hozzáértő emberekből áll, hanem orbán szócsövei, plusz katonák. Megérted talán? Anyám borogass, hogy ilyen hülye orbáni agymosottakkal van teli ez a szegény jobb sorsra érdemes Magyarország.
FLETÓ
@Shikari: Sajnos az egész világon halnak meg emberek! COVID-19 a neve, ami miatt ez történik! Világjárvány van, ha nem vetted volna észre! A védekezést senki nem tudná jobban csinálni! Csak a kritika megy! Okoskodás!
Namely
@voltmárjobbis: elég érdekes, hogy tőlem bizonyítékot vársz, viszont az szerinted rendben van, hogy Orbánt azzal vádolod, hogy szándékosan gyilkolja az időseket, egy szemernyi bizonyíték nélkül.
""Szerinted mit kellene tennie?" Te tényleg ennyire hühye vagy? Én nekem kell tudni?!"
Ha azzal nyitsz, hogy "nem tesz semmit", akkor nyilvánvalóan tudnod kellene, hogy milyen akciókat hiányolsz (hiszen hiányérzeted van, azért mondod, hogy nem tesz semmit).
Amúgy a másik folyamatos hülyézése, agymostottozása nemhogy nem tesz téged okosabbá, hanem szinte biztos jele annak, hogy azzel kompenzálni akarod, hogy nincs mondanivalód.
voltmárjobbis
@Namely: "fletóka IS beszállt valamelyik teszt bizniszbe :" te tényleg ennyire hülye vagy? Bizonyítsd, aztán vagdalkozz a hülyeségeddel."
Igen,ezt írtam, miért ne várnék bizonyítot az állításodra? És te miért nem tudsz bizonyítékkal szolgálni?
Milyen bizniszbe szállt bele a teszttel kapcsolatban Gyurcsány?
Egyenlőre várom a bizonyítékodat, aztán áttérhetünk a továbbiakra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.