Az elmúlt három-négy hónapban legkevesebb tizenöt orvos hagyta el a szegedi klinika Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét – írja a szeged.hu.

Sorra mondanak fel az orvosok a szegedi klinikán
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A portál nem hivatalos forrásokból azt is megtudta, a fenti szám kizárólag az orvosokra vonatkozik. Azt egyelőre nem tudni, hogy szakdolgozók felmondtak-e az intézetben. Volt olyan orvos, aki szerint nem három-négy, hanem másfél hónap alatt távozott ennyi orvos az intézetből.

A szeged.hu-nak nyilatkozó távozó orvosok közül többen

a lehetetlen vagy nagyon nehéz munkakörülményekre panaszkodtak, ami szerintük szoros összefüggésben áll azzal az őrületes bürokráciával, ami általában az egyetem, és ezen belül a klinikák működését jellemzi.

Sokan ennek kapcsán megemlítették, hogy a legegyszerűbb ügyek és beszerzések megszervezése és lebonyolítása hónapokat vesz igénybe. Egyszerűen elintézhető ügyek dokumentációja akár hónapokig várhat aláírásra. Többen fogalmaztak úgy, hogy az egyetemen és klinikai központ rosszul, lomhán, a legkevésbé sem hatékonyan működik.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
és ez így fog folytatódni...remélem ez a cunami elsöpri a mangalicát, meg a kondáját...sajna mint mindig.. a betegek járnak rosszul...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Nyilván "kitört" rajtuk a már több, mint egy évtizedes fizulenyuláshiány szindróma!
szegfue
Most még csak a "...a lehetetlen vagy nagyon nehéz munkakörülményekre panaszkodtak...", de majd mi lesz, ha a hatályos uj törvény szerint kell müködniük?! Bár fokozatosan felemelik a pénzüket, csak éppen nem vállalhatnak másodállást, nem fogadhatnak el hálapénzt. Sőt! Annak idején belekényszeritették őket, hogy vállalkozóként dolgozzanak... ez most a "visszacsináláskor" (vagyis ujra közalkalmazottak lesznek) bizony gond lesz, mert a vállalkozóként eltöltött idejük nem számit bele a bértábla szerinti besorolásba. Tehát hiába dolgozott ebben a szakmában már mondjuk 25 évet, ha volt ebből 15 év, amit vállalkozóként töltött el, akkor csak 10 év számit a besorolásnál. Szóval lesz ez még rosszabb a betegek szempontjából is.:(
Gazella
@sgl: nem ellenzék kell, hanem függettlen gazdasági bizottság...
Gazella
@szegfue: pont úgyanúgy elmennek az orvosok.
Röghöz kötve kevés fizetéssel nem fognak maradni. De még a szakképzett személyzet se fog maradni
Gazella
@sgl: közgazdász szakértői bizottság.
Nessy
@szegfue: Ha viszont valóban megszüntetik a másodállás lehetőségét,akkor Isten óvjon bennünket. Sok olyan szakterület van, ahol pl. a járóbeteg szakellátásban heti pár órában a kórházakból kijáró orvosok biztosítják a szakrendelést. Különösen a gyermek szakrendeléseken.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.