Az OTP Bank 405 milliárd forint babaváró kölcsönt folyósított az állami támogatású konstrukció tavaly júliusi indulásától szeptember végéig – tájékoztatta a bank vasárnap az MTI-t.

Elképesztő: már 405 milliárd forint babaváró kölcsönt vettek fel az OTP Banktól

Fotó: Unsplash

A közlemény szerint tízből négyen az OTP Banknál igényelték a babaváró kölcsönt.

A konstrukció egyik előnye, hogy a felvett összeg 75 százaléka önerőként beszámítható ingatlanvásárlásnál, és más termékekkel is összevonható, ami jelentősen javítja az igénylők pozícióját a lakáspiacon – hívták fel a figyelmet.

Az OTP Bank és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ezzel a lehetőséggel élnek is az ügyfelek, a szabad felhasználású babaváró kölcsön felvételét követően a párok 16 százaléka más típusú kölcsönterméket is igénybe vett, és többségük az ingatlanvásárlást jelölte meg kitűzött célként.

Az OTP Banknál 10 százalék azoknak az ügyfeleknek az aránya, akik az államilag támogatott kamatozású kölcsön folyósítását követő három hónapban lakáshitel-szerződést is kötöttek.

A bank szakértői arra is felhívják a figyelmet, hogy a babaváró kölcsön felső határa 10 millió forint, ezért is érdemes a lakásvásárlást tervezőknek körbenézniük, hogy milyen egyéb családtámogatási formákat vagy piaci konstrukciójú termékeket vehetnek igénybe.

A babaváró kölcsön kombinálható a vissza nem térítendő családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok), a falusi csok-kal, vagy a jelzáloghitel meghatározott összegű elengedésével. További lehetőség a csok és a falusi csok mellé az akár 20 évre igényelhető kamattámogatott hitel, amely kiszámítható törlesztést biztosít az új otthont kereső családok számára. A lehetséges kombinációk számát növeli, ha az államilag támogatott konstrukciókat piaci termékekkel is összekapcsolják az ügyfelek – jelezte az OTP.

MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Vilagbol Kiabrandult Mosofazek
Milyen csodálatos.Most születik az új rabszolga (de)generáció.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@Vilagbol Kiabrandult Mosofazek: HA megszületik! Félő, hogy beigérik, felveszik, elköltik és akkor jön a pofáraesés, amikor (a beigért gyerek híján) büntetőkamattal kell visszafizetni. Jön a sírás-rívás, hogy nincs miből. Mert ha ma még van is munkád, ki tudja meddig...
És még azok lesznek a mázlisták, akik tudják fizetni és nem fillérekért veszik el a pénzesek, aztán menniük kell Ócsára.
Még mindig van egy nagy százalék, akit ilyen egyszerű bepalizni és kisemmizni.
Persze, aki hülye, haljon meg. És más kárán tanul/na/ az okos.
Jozefina
Rá is fognak kurni rendesen!!! Még a devizahitelesek is lélegeztetőgépen vannak, mert a bankok fojtogatják őket orbán egedélyével!!!
Jozefina
Rá is fognak kurni rendesen!!! Még a devizahitelesek is lélegeztetőgépen vannak, mert a bankok fojtogatják őket orbán egedélyével!!! Egészen más módon kellene segíteni a fiatalokat a lakáshoz jutáshoz. Az államnak kellene építeni lakásokat ( pl. stadionok helyett) és odaadni a fiatal házasoknak, normális bérleti díj fejében.
volvós
...forint alapu " devizahitelesek " újabb szivatása...hány ügyvéd lesz ezek a szerencsétlen embereknek a " vérszívó gyilkosai ?? JÓL KITALÁLTA A TEHÉNKATIKA a viktorka ov(r)ális szobájában térdelve...
ómió
Szóval, ez "jobban hat", mint az efftársak "fogyik a magyar" jelszava!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.