Sanofi: gyógyszertári forgalomba nem kerül a cég által gyártott influenzaoltás.

Idén a gyógyszertárakban nem lesz elérhető a Sanofi Pasteur által gyártott négykomponensű influenza elleni oltóanyag, azt egy együttműködési megállapodás keretében a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) számára biztosítja a cég.

A gyógyszergyártó kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

megállapodás született arról, hogy Magyarország koronavírus elleni védekezését támogatva az idei influenzajárványban a gyógyszertári forgalomba szánt teljes, mintegy 100 ezer adagból álló oltóanyagkészletét a NNK-nak adja át a cég.

Közölték,

így a vakcina kizárólag a háziorvosi és házi gyermekorvosi szolgálaton keresztül lesz hozzáférhető ingyenesen október-november folyamán.

A közlemény idézi Labancz Lászlót, a Sanofi Pasteur magyarországi vezetőjét, aki szerint az influenza elleni védettség a koronavírus-járvány védekezési szakaszában kulcsfontosságú, és szakmailag és etikailag egyaránt az indokolt, hogy ebben a speciális helyzetben a védőoltást elsőként a kiemelt kockázati csoportokba tartozók kapják meg, hiszen esetükben az influenza elleni védettség életmentő is lehet. A gyógyszercég négykomponensű vakcinája várandós nőknek és a három évnél fiatalabb gyerekeknek is beadható.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
..na de ki a lószar szeretné beoltatni magát influenzával ?
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.