Múlt pénteken a Telex írta meg, hogy konkrét készítményt nevezett meg a koronavírus terjedése elleni védelem egyik újabb eszközeként a miniszterelnöki tanácsadó. Most a 444-nek Hegedüs Zsuzsa azt nyilatkozta, "senkit nem beszélt rá", hogy vásárolja meg ezt az orrspray-t egyszerűen "megosztott egy információt".

Hegedüs Zsuzsa, szociológus végzettségű miniszterelnöki megbízott közel 900 hátrányos helyzetű település polgármesterét és iskolaigazgatóját kereste meg múlt héten.

Az Allergodil nevű orrsprayt ajánlotta a címzettek figyelmébe, mert „négy órán keresztül biztosítja, hogy az orron keresztül ne jusson Covid-19 vírus a szervezetbe”.

Kérte az igazgatókat, hogy javasolják a szülőknek az elérhető áron kapható spray beszerzését, aki pedig nem engedheti meg magának, az kérjen segítséget a polgármestertől.

Kiemelte, hogy ez nem helyettesíti a maszkviselést.

Az emailt a hivatalos, kormányzati címéről küldte ki, és miniszterelnöki főtanácsadóként írta alá.

Hegedűs szerint a szer hasznát a Pécsi Tudományegyetemen dolgozó Jakab Ferenc professzor is elismerte előadásában. A virológus a vezetője annak a kutatócsoportnak, amelynek feladata a magyar koronavírus-vakcina kifejlesztése.

Hegedűs állítása szerint tanácsadójától, Rácz Jenőtől ismerte meg Jakab szeptemberi előadását, amiben sikerként beszélt az azelasztin-hidroklorid vizsgálatáról, a spray hatóanyagáról, ami a kísérletek során antivirális hatást mutatott. Jakab azt mondta, amikor az Allergodilt ötszörös hígításban egy orrnyálka-modellhez adták, és megfertőzték, azt látták, hogy napok múltán sem növekedett a vírusmennyiség.

De a kutatócsoport nyilvánosan elérhető cikke szerint ettől még semmi sem bizonyítja, hogy van értelme orrspray-vel spriccelni a gyerekek orrába koronavírus ellen.

Az azonban tudható – számolt be korábban a Telex -, hogy az azelasztinról „a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportja és az osztrák Cebina biotechnológiai cég közös vizsgálata alapján felmerült, hogy alkalmas lehet a koronavírus elleni új terápiás gyógyszer kidolgozására”. A kutatók hangsúlyozzák, a hatóanyag nem mint a fertőzést megelőző vakcina, hanem a már kialakult fertőzés, megbetegedés kezelésére ígéretes – derült ki Jakab korábbi tájékoztatásából.

De ahhoz, hogy kiderüljön, a való életben is működik-e, ami jól mutat a flaskában, klinikai vizsgálatokra lenne szükség – teszi hozzá a 444. Vagyis sok ezer hús-vér emberen kellene tesztelni, csökkenti-e a megfertőződés valószínűségét, vagy ha már elkapta valaki a vírust, használható-e kezelésre.

Ezek fényében a 444 ismét megkereste Hegedüst, utólag változtatna-e a múlt heti tájékoztatásán, akár visszavonná-e, amit a négy órás védelemről írt.

Válaszában a lapnak azt írta

Mivel senkit nem beszéltem rá, hogy vásárolja meg ezt az orrspray-t egyszerűen megosztottam egy információt, azzal a közel 2 millió főt kitevő leszakadt társadalmi csoporttal, amely számára 3 évvel ezelőtt az okos telefon, a tablet használata még teljesen idegen volt, és akik többsége otthon nem tudja előfizetni az internet használatát. Tehát nem tudom, hogy mit kellene visszavonnom, megosztottam egy információt és javasoltam a helyi aktoroknak, hogy azt továbbítsák

Azt írta, „ha csak 40-50%-os biztonságot is jelent az orrspray, ez pontosan ennyivel csökkenti a hétköznapi életben életszerűen ki nem kapcsolható egymással közvetlen érintkezés hatásait. Amúgy legfőképpen alternatív orrcseppekből, kézfertőtlenítőkből igen sokat reklámoznak hasonló hatékonysággal, csakhogy ezek ára megfizethetetlen az ország LHH-s [leghátrányosabb helyzetű] kistelepüléseire koncentrálódó, igen alacsony jövedelmű családok számára”.

Mivel a tájékoztatásom, ami csak jelzem, az egyik legjobb nevű angolszász orvosi tudományos lapban (Lancet) is megjelent információra támaszkodott, ami az orrsprayben való hatóanyagot jelenti, a Magyarországon gyógyszertárakban kapható Allergodil orrspray, amely nagyjából az alternatív szerekkel hasonló, 50%-os védelmet, hatékonyságot biztosít, ára 2.300,- forint, azaz, a kisjövedelműek számára is vállalható összeget jelent, fontosnak tartottam, hogy ezt az információt eljuttassam az LHH-s települések polgármestereinek és iskolaigazgatóinak, azzal a kéréssel, hogy adják tovább ezt az információt a szülőknek, dolgozóknak, akikkel napi kapcsolatban állnak

Hegedüs múlt héten azt írta, azért tartotta fontosnak elküldeni a levelet, mert „bár kezdeményezésemre az ország leszakadt régióinak internet lefedettségét minden településen biztosítottuk, az internetről való tájékozódás messze nem vált még szokássá, szemben a nagyvárosokban élőkkel, akik évek óta digitalizált világban élnek”.

A tisztifőorvos az operatív törzs korábbi tájékoztatóján közölte:

Az elmúlt napokban reklámoztak egy orrspray-t, azzal a szöveggel, hogy hatékony lehet a koronavírus ellen, ez kísérleti stádiumban, kutatás alatt van, de klinikailag még nem bizonyított a hatása, ezért egyelőre senki ne használja

– mondta a tisztifőorvos. Ez egyébként egy allergiagyógyszer, és

akár ártani is tudunk vele, ha túl gyakran használjuk, kiszáradhat tőle az orr nyálkahártyája, ami kedvezhet a kórokozók megtelepedésének

– mondta az operatív törzs vezetője.

Forrás: 444, Telex

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

moareka
Na az ilyen "szakértő" egy normális országban munka nélküli lenne...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
Termék reklámozásért nyilván kapott egy kis apanázst a gyártótól, de hát ne csodálkozzunk ilyen a fidesz-kdnp egytől egyig!!??
ómió
Márpedig, hogy mi használ, mi nem, azt csak "efftársilag tudják"! Sőt! Meg is hazudják!
kissé felnőttem
@moareka: nem szakértő, miniszterelnőki tanácsadó havi 1 milláért az más ám
Lepényleső
Állítólag amilyen a gazda,olyan a szolga?
SystemError
Ez él még vagy csak oda van támasztva? Olyan az arca, mint a texasi láncfűrészes gyilkosnak...
legott
Öld meg mind.
Isten majd szétválogatja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.