Újabb két terembe nem mehetnek be az SZFE-s diákok, ráadásul még fel is jelentették őket.

A Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) újabb két termében (a Rákóczi úti épületben a mozgásteremhez és a Szentkirályi utcában a tévéstúdióhoz) nem adták oda a hallgatóknak a kulcsot, ami az egész filmes tanszéknek megnehezíti a tanulást.

Hétfő reggel az SZFE egyik osztályát nem engedték be a Szentkirályi utcai épületben lévő tantermükbe, az üzemeltetés munkatársai Szarka Gábor kancellár és egykori ezredes pénteki, az előrehozott őszi szünetet hirdető határozatára hivatkozva nem adták ki a látványtervezők termének kulcsát. Bár az új vezetés őszi szünetet hirdetett, az egyetemen – aminek az oktatói és diákjai nem ismerik el az új vezetését – zajlik az oktatás.

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2020. szeptember 30., szerda

Három ember feljelentést tett, mert a kancellár két hete nem tudott bemenni az épületbe. Az ATV-nek egy diák azt mondta, a rendőrség nem értesítette őket erről, a sajtóból hallottak róla, de egyébként is abszurd a személyi szabadság megsértésére hivatkozni, mert az azt jelenti, hogy valakit gátolnak a mozgásában, nem engedik ki valahonnan, bezárják valahova, és itt egyik eset sem állt fent.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Színház- és Filmművészeti Egyetem

(atv.hu)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr Beviz Elek
Garázdaságért felelősségre lehet vonni a diákokat!
Gazella
Nem szép dolog! A fiatalok nem fogják hagyni magukat! Hajrá tietek a jövő!!!
SystemError
Nyilván ez az egyetem már bukó, ez az év már bukó, de ezt ők is tudják és ez az egész már arról szól, hogy megfessék a kontrasztot a fasiszta csürhe diktatúrája és a szabadság között. Legyünk őszinték naivitás már azt gondolni, amikor már Orbán fejlenyomós paraszt hóhér katonákat küld oda, hogy ennek bármilyen formában lehet a vége a kezdeti állapot.., de nem naívitás azt gondolni, hogy most jó pár évre eltakarodnak Budapestről, mint a menekülő patkányok...:) Ennek a harcnak nem most lesz meg az eredménye, de meglesz, már meg van! Ezért is óriási tett ez a diákságtól, mert már régen nem a saját "kis" érdekeiért küzdenek, annak már régen annyi..:( Remélem, hogy a távozott tanári kar már régen egy új egyetem megalapításán dolgozik. Nem biztos, hogy sokan tudják, de itthon az országhoz képest hatalmas a filmes szakmai közeg, mert fél amerika itt dolgozik vagy dolgoztat valamilyen szakaszában egy produkciónak. Létezik az a szakmai közeg, akiknek jól felfogott érdeke a minőségi szakmai utánpótlás.. A diákok a szakmát mentek oda tanulni a nagyoktól és nem ezektől a fasiszta patkányoktól. Továbbra is kérdésem, hogy ki fog ott tanítani, mit, kinek és hol van erre a tahó fideszesek között a közönség..? :) Orbán fasisztái vs. diákok, már látom is a címlapokat a világban...:)
Dr Beviz Elek
Garázdaságért felelősségre lehet vonni a diákokat!
ómió
"Megnehezíti a tanulást"? A nemlétezőt? Aszta!
ómió
@Shikari: Talán bolsi "szemináriumokat" tartanak egymásnak. A "jogviszonyuk" meg, mint a homelesseké! Kiiratkozni? Talán még be sincsenek!
SystemError
Miért csinálnak úgy a fidess prolik, mintha járnának színházba...?:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.