Nem áll jól a betegségek korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatokkal a magyar lakosság.

Egy tavalyi felmérés szerint a 65 éves férfiak 39 százaléka soha nem volt prosztatavizsgálaton, és a nőknek csak 15 százaléka járt emlőröntgenen a megelőző év során

– írja a Világgazdaság.

A magyar nők 12 százaléka még soha nem volt méhnyakrákszűrésen, egynegyedük több mint három éve volt vizsgálaton, 36 százalékuk pedig a megelőző egy évben járt nőgyógyásznál – derül ki a napokban nyilvánosságra hozott európai lakossági egészségfelmérés (ELEF) 2019­-es adataiból. Tavaly ősszel Magyarországon harmadik alkalommal került sor a kutatásra, amely 510 településen több mint 12 ezer fő megkérdezésével zajlott.

Magyarországon a halálozási statisztikákban a keringési rendszer betegségei és a daganatos megbetegedések vezető helyen állnak, így a korai felismerést és kezelést lehetővé tevő szűrővizsgálatoknak kiemelt jelentőségük van.

A magyarokat nem érdekli az egészségügyi szűrések

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint tavaly rosszindulatú emlődaganat miatt 73,5 ezer beteg részesült közfinanszírozott ellátásban, az egészségbiztosító 60 milliárd forintot fordított a gyógyításukra.

Szakmai ajánlás szerint a 45 és 60 év közötti nőknek a korai felismerés érdekében kétévente kellene részt venniük mammográfiai vizsgálaton. A 35-64 éves nők fele volt ilyen jellegű vizsgálaton a felmérést megelőző két év alatt, 30 százalékuk egy éven belül kerített rá sort.

Ezzel szemben a 65 év feletti nők jóval kevésbé aktívak ezen a téren: csak 15 százalékuk volt emlőröntgenen egy éven belül. Az 50 év feletti férfiaknak évente ajánlott a prosztatarákszűrés. A férfiak esetében az életkor növekedésével nő a rákszűrésen éves gyakorisággal részt vevők aránya, a 65 éves és annál idősebb korosztály valamivel több, mint negyede jelent meg egy éven belül szűrésen, 39 százalékuk viszont még soha nem volt ilyen vizsgálaton. Magyarországon évente több mint négyezer prosztatadaganattal küzdő beteget regisztrálnak, ellátásuk költsége évente meghaladja a hárommilliárd forintot – olvasható a Világgazdaságban.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KisGenyo2
-1 annyira gusztustalan és megalázó állapotok uralkodnak az egészségügyben, hogy normális ember nagyon nagy ívben elkerüli, ha megteheti. Az sem tesz jót, hogy az orvos mindenképpen szedetni akar valami gyógyszert az emberrel, majd később még néhányat a mellékhatásokra (esetleg a gyógyszergyár-orvos irányú pénz és egyéb szolgáltatások tiltása nem lenne rossz ötlet ezügyben).
-2 a szűrővizsgálatok nem kis része éppen annyit ér, amennyibe kerül.
Jozefina
Talán mert kevés az információ, nem kpnak megfelelő felviágosítást a megelőzés fontosságáról. A közmédiában elenyészőek az egészségügyi felvilágosító műsorok, beszélgetések szakemberekkel. Ezekre sokkal nagyobb gondot kellene fordítani!!!
ómió
A "cucilizmusban" nem annyira szoktak hozzá!
Nessy
@Jozefina: Mire időpontot kap, elmegy a kedve az egésztől. A kis településekről meg bejutni a városba, külön procedúra, a költségekről nem beszélve.
vacsi
Miért kellene szűrésekre járni, mikor egy egyszerű perforált vakbelet nem ismer fel egyik-másik orvos?!
kereső
Vannak még egészségügyi szürési "kjapacitások"??? Vagy ez a cikk azt jelenti, hogy mert a magyarok kevesen mennek eü. szűrésekre- még a maradékot is felszámolják. Erre az utóbbira tippelek.
KisGenyo2
-1 annyira gusztustalan és megalázó állapotok uralkodnak az egészségügyben, hogy normális ember nagyon nagy ívben elkerüli, ha megteheti. Az sem tesz jót, hogy az orvos mindenképpen szedetni akar valami gyógyszert az emberrel, majd később még néhányat a mellékhatásokra (esetleg a gyógyszergyár-orvos irányú pénz és egyéb szolgáltatások tiltása nem lenne rossz ötlet ezügyben).
-2 a szűrővizsgálatok nem kis része éppen annyit ér, amennyibe kerül.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.