Az ünnepnap és demonstráció miatt is változásokra kell készülni a közösségi közlekedésben pénteken – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.

Közleményükben felidézték: a nemzeti ünnepen idén a járványhelyzet miatt elmaradnak a megszokott programok, mindössze a Kossuth Lajos téren rendezik meg a zászlófelvonást. Emiatt pénteken hajnali 5 órától délelőtt 10.30-ig a 2-es villamos rövidített útvonalon, a Haller utca/Soroksári út és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. A Szent István körút felé a 15-ös vagy a 115-ös busszal érdemes tovább utazni.

Péntek délután és este demonstráció miatt változik több belvárosi járat útvonala, ezért érdemes lesz a felszíni járatok helyett metróval utazni. Várhatóan 16 és 22 óra között lesz a Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Belgrád rakpart-Március 15. tér-Kossuth Lajos utca-Astoria-Rákóczi út-Uránia útvonalon a demonstráció. A Rákóczi útra a Blaha Lujza tér és az Astoria között reggel 8 órától már csak a BKK járatai hajthatnak be.

A rendezvény idején a korlátozások miatt a belvárosban érdemes a kötöttpályás közösségi közlekedési járatokkal, elsősorban az 1-es, a 2-es, a teljes vonalon közlekedő 3-as vagy a 4-es metróval utazni. A lezárások az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es, a 133E és a 178-as, a 9-es, a 15-ös és a 115-ös busz, a 47-es és a 49-es villamos, valamint a 72-es trolibusz közlekedését érintik.

Október 23-án egyébként az ünnepnapi, 24-én és 25-én a hétvégi menetrend szerint indulnak a BKK járatai. Azt javasolják, hogy utazásukat a hosszú hétvégén is a BKK FUTÁR alkalmazással tervezzék, amely valós idejű járatinformációk alapján az optimális útvonalat ajánlja fel – írták.

A rendőrség a honlapján azt írta: péntek reggel 8 órától este 8 óráig lezárják a Rákóczi utat az Astoria és a Blaha Lujza tér között, valamint 15 órától 18 óráig a Műegyetem rakpartot a Bertalan Lajos utca és a Szent Gellért tér között. Emellett szakaszosan és időszakosan lezárják 16 órától 19.30-ig a Műegyetem rakpart-Szent Gellért tér-Szabadság híd-Fővám tér-Belgrád rakpart-Március 15. tér-Piarista köz-Szabad sajtó útja-Kossuth Lajos utca-Astoria-Rákóczi út útvonalat – olvasható a közleményben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.