Az egyetemi autonómiáért vonulnak az SZFE-sek péntek délután 4 órától.

Demonstrációt szerveznek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói.

Várunk mindenkit, aki szeretné kifejezni aggodalmát a közelmúltban hazánkban veszélybe került egyetemes értékekért – ezek közül csak egy az autonóm felsőoktatás

- írják a Facebook-eseménynél.

Azt kérik, hogy mindenki csak magánemberként vegyen részt a rendezvényen, elhatárolódnak a pártpolitikától.

16 órakor a Műegyetem rakparton lesz a gyülekező „ahol 1956. október 23-án az egyetemisták megmozdultak azért, amiben hittek”.

Innen a Szabadság hídon át egészen az Urániáig sétálnak.

Útközben megállnak a Március 15-e téren, és fáklyákat gyújtanak, majd az útvonal utolsó szakaszát némán tervezik megtenni.

18 órakor az Uránia előtt az SZFE-s hallgatók megemlékezése várja a menetet. Kilenc egyetem, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének és a Magyar Szakszervezetek Szövetségének képviselője mond beszédet, valamint egy szimfonikus- és egy ötvenhattagú cigányzenekar lép fel.

Forrás: Telex

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Semmit nem fognak elérni! Orbán politikája agresszív stílusú így a békés tüntetés kábé semmit nem ér! Fehéroroszországban 100 ezrek tüntetnek hangosan mégsem teljesül az akaratuk! Azért jó lesz ez figyelem elterelésnek , így tovább lehet garázdálkodni!
tudode
Összehasonlíthatatlanúl intelligensebbek az SZFE-sek, mint a Bibó-isták selejtjei anno 1989-ben. saját erőből, nem Soros ösztöndíjasként, aki kitömte lóvéval azokat, akiknek már akkor hazugság, lózung volt minden szava!
.
Az idő nagyobb úr náluk!
.
Mivé fajúltak - szinte minden szinten, nem csak a VIP páholyban
.
---- Orbán: a VIP-páholyban meccset nézni elfajzás
www.youtube.com/watch?v=EPmTxqk0TH4&t=50s
--------------------------------
.
Még egy családban is ballaszt egy focimániás, de az országban tragédiosz!
ómió
Pedig a Fel Vörösök, Proletárok-kal az ajkukon "kifejezőbbek" lehettek volna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.