A közösséggé válás élménye teszi fontossá október 23-át, 1956 és 1989 e napját is – mondta Karácsony Gergely főpolgármester pénteken Budapesten, a fővárosi önkormányzat által az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján rendezett ünnepi megemlékezésen.

Október 23-án már kétszer mutatkozott meg a jobbik énünk, a legszebb képességünk. Az, hogy "ezer és egy különbözőségünk" – a származásunk, a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk – ellenére összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság szeretete – jelentette ki Karácsony Gergely a Városháza parkban, ahol az 1956-os pesti nők előtt tisztelgő arcképkiállítás nyílt.

Hozzátette:

a szabadságot és a hazát nem lehet egymás ellenében szeretni, mert azzal felszámolnánk mindkettőt.

A főpolgármestert kiemelte, a méltó megemlékezéshez, a hősök tiszteletéhez és a remények – az ő reményeik – fel nem adásához az is szükségeltetik, hogy képesek legyünk részleteiben megismerni az örökséget.

A fővárosi önkormányzat ezért is szenteli az idei ünnepet a pesti nők emlékének – mondta Karácsony Gergely, hozzátéve, a megemlékezések eddig fájóan keveset szóltak a nők szerepéről.

"Pedig tudjuk, ha máshonnan nem, hát jelen idejű tapasztalatainkból, hogy a nők szerepvállalása, áldozathozatala nélkül semmilyen változás, semmilyen haladás nem elképzelhető. Így volt ez '56-ban is.

A pesti srácok mellett tehát szóljon most a megemlékezés a pesti lányokról is

- mondta.

Karácsony Gergely úgy fogalmazott,

a köztársaság, amelyért az '56-os hősök is harcoltak, "kilenc éve eltűnt hazánk nevéből, és tíz éve már, hogy fokozatosan eltűnt a hétköznapjainkból is".

Ugyanakkor "még mindig, vagy már újra módunk van azokra a bizonyos szerencsés vágányokra irányítani a történelmünket. Nem is kell hozzá mást tennünk, csak ragaszkodni '56 eszményeihez és '89 reményeihez: az életünkből erővel kiradírozni akart köztársasághoz, a sokszínűségben rejlő nagyszerűséghez, a jogállam minden kritériumához, az emberséghez és a szolidaritáshoz", Európához, az egyenlő esélyekhez, valamint ahhoz, hogy "soha egyetlen hatalom sem azonosítja magát az országgal magával" – jelentette ki a főpolgármester.

Hangsúlyozta: ragaszkodni kell ahhoz a hithez, hogy nem az az erős vezető, aki képes megosztani, hanem csakis az, aki képes egyesíteni, közösséget teremteni.

Karácsony Gergely kiemelte azt is, hogy amikor méltó helyet követelünk a pesti nőknek a forradalom emlékezetében, akkor kötelességünk méltó helyet követelni a nőknek ma is a közéletben, a gazdasági életben, a tudományos élet minden területén.

A modern demokratikus politika (...) nem is lehet más, csakis feminista

- fogalmazott.

Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes arról beszélt, hogy egy nemzet politikai közössége nem épülhet versengő emlékezetekre.

Az emlékezetnek sokfélének kell lennie, mindenki története, nézőpontja egyaránt fontos – hangsúlyozta.

Mint mondta, a kiállításon megjelenő '56-os pesti nők sorsának ez az egyik üzenete.

Közöttük van Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, van a soraikban munkás származású gépírónő, színész, festőművész, kalapkészítő, orvos vagy éppen buszkalauz.

A kiállítás egyik összeállítója, Rainer M. János történész elmondta, a kiállított 19 női arckép, sors, életút közös metszéspontja 1956.

A 19 nő fele a fegyveres harcokban is részt vett

- jegyezte meg.

A történész kijelentette:

a nők forradalmi részvétele – egy férfiközpontú világban – semmivel sem maradt el a férfiakétól.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Szóval, hovatovább már a biciklisávokkal is felérnek!
Pipás
@ómió: A te eseted nem az amikor az okos hülyéskedik, hanem az amikor a hülye okoskodik. :))
ómió
@Pipás: A tiéd viszont az, amikor a pöcegödör felbugyog!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.