Ha azt mondom, hogy zenés színház, biztos vagyok benne hogy az első, ami mindenkinek eszébe jut, az egy opera vagy egy balett előadás lenne, ami nem is véletlen, hiszen talán ezek a legelterjedtebb zenés műfajok. Ezután valószínűleg a musicalekre asszociálna mindenki, ami jó pár éve egy erősen feltörekvő műfaj. Azonban van egy olyan ága a zenés színházi világnak, ami már-már kuriózumnak is számít, ez pedig az operett. „Hajmási Péter, Hajmási Pál”* A Magyar Operett Napját 2002-ben nyilvánították emléknapnak, a dátumválasztás pedig nem véletlen: október 24. két méltán híres, az operett műfajában kiemelkedőt alkotó zeneszerzőhöz is köthető. Erre a napra datálható Lehár Ferenc halálának, illetve Kálmán Imre születésének évfordulója. Nem sokkal később, 2013-ban a magyar operett még egy jelentős mérföldkőhöz ért: hivatalosan is hungarikummá vált. (* Kálmán Imre Csárdáskirálynő című operettjének egyik dala)

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.