Az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola fertőtlenítését végezte a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezrede szombaton délelőtt. Az intézményben a héten egy felsős tanulónál igazolták a koronavírust.

Kállai Ernő, a Magyar Honvédség 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred hídépítő zászlóaljának parancsnoka elmondta, hogy magas alkoholtartalmú szerrel végzi két raj, összesen hat katona az áramtalanított iskola fertőtlenítését.

A körülbelül 3 és fél órás munka során a falakat, minden belső felületet, elektronikai eszközt le tudnak fertőtleníti. Az alezredes közölte: a szer hatása a következő igazolt fertőzésig kitart.

Kifejtette, közel 60 intézmény fertőtlenítése zajlik, ebből ezredük öt helyszínen dolgozik. Pénteken egy kiskunfélegyházi iskolában fertőtlenítettek, a jövő hét elején folytatják a munkát két szegedi és egy hódmezővásárhelyi intézményben.

Katonáknak kell fertőtleníteniük az egyik általános iskolánkat, miután egy diáknak pozitív lett a tesztje

Orosz László iskolaigazgató az MTI-nek elmondta, a fertőzött tanuló osztályában csütörtökön és pénteken rendkívüli szünetet rendeltek el. Az intézményben a tanév kezdete óta több diáknál és kilenc pedagógusnál mutatták ki a fertőzést, emiatt a felső tagozaton volt már néhány napos digitális munkarend, egy alsós osztálynál pedig rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el – közölte.

Hozzátette, a felső tagozatos tanulónál a tünetek jelentkezése után a háziorvosa rendelte el a tesztet. A honvédség segítségét az intézmény fertőtlenítésében a fenntartó Békéscsabai Tankerülettel egyeztetve kérték – mondta.

(MTI)

(Fotó: MTI/Rosta Tibor)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
Szerintem, amikorra vége az őszi tanítási szünetnek, addigra az esetlegesen jelen levő vírusok, maguktól is elpusztulnak az üres iskolákban. Nem ilyenkor kellene fertőtleníteni, hanem olyankor amikor tanítási időszak van. Késő esténként, adott lenne a lehetőség. Mutatják az aktív küzdelmet a járvány terjedése ellen, mint már sok más esetben megtörtént, most is "csak vizet gereblyéznek".
Pálinkás Pál
@Pegero: pedig igaza van...ez nektek szól...parasztvakítás fidesz híveknek...úgy nézzen ki mintha valami értelmeset csinálnának...
Jozefina
A politika és a törzs alapvetően elhibázott "védekezés" folytat. Az iskolák, ossztályok időszakos bezárása semmit nem old meg. Ők a felelősek sok diák, pedagógus fertőzöttségéért és (sajnos már volt rá példa ) a halálukért is!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.