A biztonságos szezonális közlekedésre hívja fel a figyelmet kampányával az ORFK-OBB október közepétől december elejéig.

"Látni és látszani"  – fontos dologra figyelmeztetnek a rendőrök, mielőtt megtörténne a baj

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a sofőrök felelőssége, hogy felkészítésék járművüket megváltozott út- és fényviszonyokra.

Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés időszerű, melynek keretében fontos a futómű, az akkumulátor, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése, a gumiabroncs szezonális cseréje, a jól működő ablaktörlő, a megfelelő ablakmosó folyadék, páramentesítő használata, illetve a jégkaparó, a jégoldó spray beszerzése.

A kampány során arra ösztönzik a gépjárművezetőket, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel, vagyis vizsgáltassák át az autójuk világító és fényjelző berendezéseit, gumiabroncsait, valamint ellenőriztessék látásukat – mindezt térítésmentesen.

A vizsgálatokon megjelent gépjárművezetők részére a kampányhoz csatlakozott szervizek igazoló lapot adnak át, mely bizonyítja, hogy autójuk megfelelt a jogszabályokban előírtaknak. A csatlakozott optikusoknál ingyenes látásellenőrzésre van lehetőség, ahol szintén igazoló lapot kapnak a résztvevők.

A rendőrség a kampány során a forgalomban résztvevő kivilágítására – az év egyéb időszakaihoz képest – kiemelt figyelmet fordít, de a láthatóság jegyében a kerékpárosok és a gyalogosok biztonsága is fokozottan előtérbe kerül.

Az akció idén is fokozottan épít a társadalmi felelősségvállalásra. A közlekedésbiztonság társadalmi ügy, társadalmi felelősség is. Csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri és tesz is érte.

A kampány célja, hogy világossá váljon a közlekedés szereplőire háruló felelősség, valamint az, hogy a vezető látása és a vezetett gépjármű műszaki állapota és láthatósága elválaszthatatlan összetevői a biztonságos közlekedésnek.

Az akcióban résztvevő szervizek listája megtalálható a kampány honlapján.

A kezdeményezéshez idén is csatlakozott az OMV és a Continental. Az OMV a kampány ideje alatt országszerte hetente két alkalommal, 2-2 óra időtartamban biztosít helyet töltőállomásain a szakembereknek az ellenőrzésre. A Continental a szezonnak megfelelő abroncsok használatára, és azok állapotára – évjárat, profilmélység, abroncsnyomás – hívja fel a figyelmet.

Az ingyenes és kedvezményes szolgáltatásokról az adott szervizben lehet bővebb tájékoztatást kérni. A kampány hivatalos honlapján (www.latnieslatszani.hu) megtalálhatók az akcióhoz csatlakozott szervizek, optikusok, OMV-töltőállomások, továbbá szerviz- és optikakereső szolgáltatás is segíti az érdeklődőket.

(police.hu)

(Fotó: police.hu)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ez egy helyes kezdeményezés!!! Felkéne hívni az autósok figyelmét az indokolatlan ködlámpa használatra, mert igen zavaró is lehet a szemből közlekedőnek. Továbbá a kerékpárosokat is fokozottan kellene ellenőrizni, hogy rendelkeznek-e megfelelő világítással!!!
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Julliteria
❣️ F­­­i­a­­t­­­a­­­l­­­ p­u­­­n­­c­­i­­m m­i­n­­d­­e­­n ­­­n­­­e­­­d­­­v­e­­s­! F­o­t­­­ó é­­­r­t­é­­­k­­­e­­l­­­é­s­­e ­­­-­­­ photo0718414.es17.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.