Kásler Miklós bővítette az ellátásba bevont intézmények körét.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere bővítette a Covid-ellátásba bevont intézmények körét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap az MTI-vel.

Közleményükben kiemelték: ahogy egész Európa, Magyarország is a koronavírus-járvány meredeken felszálló szakaszában van. A körülöttünk lévő országokban és Magyarországon is dinamikusan nő a fertőzések száma.

Ezért a jövőben újabb hat vidéki kórház fogad Covid-betegeket: a váci Jávorszky Ödön Kórház, a ceglédi Toldy Ferenc Kórház, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház, a hatvani Albert Schweitzer Kórház, a Bajai Szent Rókus Kórház és az Orosházi Kórház.

Ezeknek az intézményeknek az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százalékával kell felkészülniük a Covid-betegek ellátására.

Kásler Miklós arra utasította a Covid-betegek ellátásában eddig is részt vevő kórházakat, hogy október 30-ig, péntekig az összes finanszírozott ágyszámuk 20 százaléka helyett annak 30 százalékát készítsék fel a Covid-igazolt és a Covid-gyanús betegek ellátására.

Az emberi erőforrások minisztere utasította az Országos Mentőszolgálat vezetőjét is, hogy ha az elsőhelyi felelősként kijelölt egészségügyi szolgáltató kapacitása telítődik, akkor a másodlagosan, illetve harmadlagosan kijelölt egészségügyi intézményekbe kell a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt Covid-fertőzött és Covid-gyanús betegeket beszállítani.

Budapesten és Pest megyében 3+1 kórház szerepel az elsődlegesen és 11 a másodlagosan kijelölt intézmények között.

Budapest és Pest megye területén kívül elsődlegesen összesen 12 kórházba, másodlagosan 6, harmadhelyi felelősként pedig 9 intézménybe kell szállítani a kórházi ellátást igénylő, súlyos és középsúlyos, igazolt Covid-fertőzött, valamint a Covid-gyanús betegeket – olvasható az Emmi közleményében.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

voltmárjobbis
kasler mondta: Magyarország is a koronavírus-járvány meredeken felszálló szakaszában van.
Na és miért? Mit nem tesznek meg, hogy ne legyen felszálló ágba?
Ja, hogy semmit!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
voltmárjobbis
kasler mondta: Magyarország is a koronavírus-járvány meredeken felszálló szakaszában van.
Na és miért? Mit nem tesznek meg, hogy ne legyen felszálló ágba?
Ja, hogy semmit!
Sámannus
Kell a hely a sok szemét csempefejű fradi drukkernek.
voltmárjobbis
Na, jól áll már a nyugdíjkassza? Elég idős halt meg, akiken spóroltak és 1,2%-al lehet emelni a nyugdíjakat november 1-től?!
Mondjuk arcpirító ez az 1,2%, 100 ezer forintos havi nyugdíj esetén havi 1200 forint.
Müller Cecília országos tisztifőorvos napi három almát ajánlott az embereknek, hogy jobban tudjon a szervezetünk védekezni a vírus ellen
Ez maximum 3 kiló almára elég az almaszezonban - hívta fel a figyelmet Schmuck Erzsébet -, mert akkor lehet 400 forintért kapni a kilóját, de szezonon kívül biztosan nem.
Giovanni Alba
Már ki vannak jelölve azok a kórházak is, ahonnan szükség esetén át lehet vezényelni az orvosokat, ápolókat az újonnan kijelölt járványkórházakba? Ha a most is járványkórházként funkcionáló kórházakban még fel kell szabadítani, covidos ellátásra alkalmassá kell tenni az eddigi 20% helyett 30% ágyat, akkor mi lesz az egyéb betegségekben szenvedőkkel? Gondolom, már most is az van, hogy akit csak lehet, ambulánsan, járóbetegként látnak el, a kórház nem hotel, senkit ne tévesszen meg a nagy H. Bár lenne néhány hotel, amit ki lehetne jelölni, ha nem járványkórháznak (az maradjon az eddigi hely) de nem fertőző, viszont állandó felügyeletet igénylő, nem mozgatható lábadozóknak.
justhpeter
Kezd ráégni a kormányra az egészségügy. Lassan a víruson kívüli betegek kórházi ellátása is veszélybe kerül.
voltmárjobbis
@justhpeter: A tüdőrákosok isszák meg igazán a levét a koronavírusnak. koronavírus-járvány tavaszi hulláma idején rengeteg tüdőrákos tünetet produkáló embert diagnosztizáltak félre, és küldtek haza koronavírussal Nagy-Britanniában – írja a Sky News alapján az Infostart.
Lehet, hogy Mo.on is.
volvós
Kóser-Kásler koszoskörmú patkány... a népirtó tömeggyilkos !!!
Gazella
Minek ez a hókuszpókodkodás?
Eltudják látni minden kórházban a betegeket. Nem kell itt kijelöltetni minden második kórházat!!
simmering73
Amúgy hova lett Müller Cecília és az operett törzs?
szegfue
Csak kérdezem: Hány covidos beteget ápolnak a kiskunhalasi és a Szt. László Kórház mobil kórházában? Ezeket a kórházi ágyakat mire "tartalékolják"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.