Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is – írta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán.

A jobbközép néppárt elnöke korábban a Szabad Európának adott interjúban mondta azt, hogy Orbán Viktor illiberális demokráciáról alkotott víziója voltaképpen nem más, mint egy “korcs demokrácia” terjesztése Magyarországon.

Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban vasárnap úgy fogalmazott, érti, hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából, nem tud visszakerülni, és frusztrálja a lengyel és a magyar kormány "nemzeteink sok évszázados testvériségén alapuló" jó együttműködése.

Azonban hangsúlyozta:

elfogadhatatlan korcsnak nevezni a magyar demokráciát.

Ezzel Donald Tusk a magyar nemzet teljesítményét vonja kétségbe, a magyar nemzet ugyanis egész történelme során, egészen harminc évvel ezelőttig harcolt azért, hogy szabadságban és demokráciában élhessen – írta.

Hozzátette: Donald Tusk számára adott volt a lehetőség, hogy bizonyítson, ő azonban a legnagyobb európai pártcsalád vezetőjeként semmit nem tett azért, hogy az európai emberek könnyebben vegyék a világjárvány nyomán előállt egészségügyi és gazdasági kihívásokat.

Donald Tusk egyetlen lélegeztetőgép beszerzéséhez vagy egyetlen európai munkahely megvédéséhez sem nyújtott segítséget

- emelte ki Szijjártó Péter.

Azt értem, hogy Donald Tusknak nehezére esett, hogy kiszorult a lengyel belpolitikából. Azt is értem, hogy még inkább...

Közzétette: Szijjártó Péter – 2020. október 25., vasárnap

A Telex emlékeztet, 

Nem Tusk az első EU-s vezető októberben, aki élesen bírálja Orbán Viktor politikáját.

Vera Jourová, az Európai Bizottság cseh alelnöke a német Spiegelnek adott interjújában kritizálta a magyar demokráciát, a sajtószabadságot, úgy fogalmazott, hogy a magyar demokrácia nem illiberális, hanem beteg.

Forrás: Telex, MTI

Címlapkép: MTI/KKM/Burger Zsolt

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""... kiszorult a LENGYEL belpolitikából.""
Erre, ismerve a lengyel bel- és külpolitikát inkább büszke lehet, mint hogy sajnálja. Az orbánok és kacsinszkik dolgaival a kultúremberek Európája túlzottan toleráns az irányukba. És ameddig csak a fejüket csóválják, addig marad a szijjártók és efftársaik véleménye velük szembe, de a pénzük elfogadása mellett.
Ez a szerencsétlen Szijjártó (a többi fideszfunkcival egyetemben) már évek óta roboghat a Fideszautópályán. Ezek a figyelmeztetések egy orbáni klientúrát meg sem karcolják. Ezekre csupán a pénz elvétele hat(na). Akkor viszont egymás torkának esnének...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
Bús mogorván ül Petike,
Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel -
Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
Tán beteg.
"Kell galuska, Peti fiam,
Eszel-e?"
"Dehogy eszem, dehogy eszem,
Ki vele."
"Kell bor, édes szép fiacskám,
Iszol-e?"
"Dehogy iszom, dehogy iszom,
El vele."
"Kell-e sarkantyú csizmádra,
Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
Rókaprém?"
"Mit nekem toll, mit nekem prém,
Sarkantyú!
Ha szivemben, mint a róka,
Rág a bú!"
"Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?"
"Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál."
"Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sohajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?"
csak úgy....
már elöre látom,hogy hétfön pötyink marhára berendel valakit,csak azt nem tudom kit...
vagy fölpofozza a cselédlyányt és az inast!
Qqberci
Szíjrágó, jobb, ha szokod, hogy egyre többen és egyre hangosabban mondják ki az igazságot...
RonaGyuri
Egy igencsak elgondolkodtató megfogalmazás

Az hogy a mi derék külgarázdánknak nem csak diplomáciai hiátusai vannak, de egyenesen útszéli a modora az tény, de ez még így is sok(k)

Az MTI hivatalos közleménye szerint kijelentette, hogy „Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke kudarcot vallott pártvezetőként és emberként is”!
A mondandóm szempontjából nem igazán releváns, de erre abbéli felháborodása okán/ürügyén??? kerített sort, hogy a jobbközép néppárt (egyébként lengyel) elnöke a Szabad Európának adott interjúban mondta azt, hogy Orbán Viktor illiberális demokráciáról alkotott víziója voltaképpen nem más, mint egy “korcs demokrácia” terjesztése Magyarországon.”!
Igen figyeljünk oda
egyfelől ezt egy vezető lengyel politikus mondta és az Európai Bizottság alelnöke, aki szerint Orbán beteg demokráciát épít, pedig vezető cseh!!! A nagy V4-es harcostársaink!!
Másrészt; az EPP elnöke! Annak az Európai Néppárt-nak az elnöke, melyben évek óta azon nyüglődnek, hogy hogyan lehetne megszabadulni Orbánéktól. Egyelőre csak a felfüggesztésig jutottak, mert még mindig vannak olyanok, akik nem hisznek a szemüknek és abban reménykednek, hogy Orbán nem lép túl egy határt, miközben egyértelmű, hogy már „Bicskén is túljár”!! =))
ómió
Tusk kriptoefftárs már úgy belekeveredett a "liberalizmusba", mint majom a házicérnába!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.