A Budapest Környéki Törvényszék megváltoztatta a biatorbágyi helyi választási bizottság korábbi elutasító döntését, és a napokban hitelesítette a Budapest-Balaton bringaút nyomvonaláról szóló népszavazási kérdést. Ezzel megnyílt az út arra, hogy Biatorbágyon még az idén referendumot tartsanak a kerékpárút ügyében – írja a 24.hu.

A 24.hu szerdán számolt be arról, hogy a kerékpárút-beruházással kapcsolatban kiújultak a viták a településen, és az építés előtti utolsó pillanatban több csoport is szervezkedni kezdett a polgármester által támogatott tervek ellen. A helyi civileknek nincs bajuk sem a biciklisekkel, sem a Dunántúlt átszelő kerékpárúttal, ám a város főutcájára tervezett nyomvonallal szemben alapvető kifogásaik vannak.

A népszavazást a Szövetség Biatorbágyért Egyesület önkormányzati képviselői kezdeményezték. A bírósági döntés után a választási bizottságnak öt napon belül meg kell hoznia a döntést a referendum kiírásáról.

Az ellenzők szerint a város főutcáján átvezetett nyomvonal balesetveszélyes. A legfőbb problémának azt tartják, hogy a kerékpárút kiépítésére néhol olyan kevés a hely, hogy nem lehet a szabványnak megfelelő szélességű utat építeni, így viszont lesznek olyan részek, ahol két, egymással szemben haladó biciklis nem férhet el biztonságosan. További balesetveszélyt jelent a rengeteg keresztezett kapukiálló, nehezen belátható kereszteződés és az iskolák, óvodák előtti, gyalogosok, autósok által egyaránt használt szakasz is.

A 24.hu azt írja, 

a civilek tényleg az utolsó utáni pillanatban kapcsoltak, mert nemcsak a tervek álltak már rég készen, hanem az útszakasz építését érintő közbeszerzések is lezajlottak. Sőt, a városba be-, illetve az Etyek felé kivezető szakaszokon már el is indultak a munkálatok.

Forrás: 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.