A Gyurcsány-pártban senki sem vállalja a politikai felelősséget a súlyos erzsébetvárosi botrány miatt. ...– Az erzsébetvárosi önkormányzatnál történt áramlopást bizonyítottnak vehetjük – közölték a nyomozásra rálátók a Magyar Nemzettel. Úgy tudni, A FELJELENTÉST AZUTÁN TETTE MEG EGY VÉLHETŐEN POLGÁRMESTERI HIVATALI DOLGOZÓ, AMIKOR RÁDÖBBENT, HOGY UGRÁSSZERŰEN MEGNŐTT AZ ÁRAMFOGYASZTÁS, AMIT KÖZPÉNZBŐL FIZETNEK. A feljelentő ugyanakkor megnevezte Borka-Szász Tamás DK-s frakcióvezető, pénzügyi és kerületfejlesztési bizottsági elnök irodáját, ahol vélhetően illegálisan a hálózatra kötöttek valami furcsa számítógépet, ami hangos és forró". Ismert, a Nemzeti Nyomozó Iroda le is foglalta Borka-Szász irodájából azt a speciális szervert, amit működés közben találtak a nyomozók, és amellyel az elsődleges műszaki (IT) igazságügyi szakértő szerint bitcoinbányászatot folytattak. A végleges műszaki szakértői vélemény kidolgozása jelenleg is zajlik. Egyebek mellett az ellopott áram...

Forrás: origo.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ahhoz képest ez az ügy, ha ügy smanca, hogy egy magánhadsereg, vagy mi a pikula foglalta el az országot!!!
.
----- Székelyek Világszövetsége is tudatában van azzal, hogy az alaptörvény közjogilag érvénytelen, és egy magánhatalom vette át a parancsnokságot!
.
www.facebook.com/SzVSz/posts/1488829821256867/
------------------------------------------------
.
A Székelyek Világszövetsége tudatában van azzal, hogy egy magánhatalom túsza lett az anyaország, a bennszülöttek milliói várnak a sült galambr, fejúket abba dugva, amivé lesznek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.