Nyomoz a rendőrség az Átlátszó bicskei drónvideója után, ez onnan derült ki a lap számára, hogy egyik munkatársukat tanúként idézte a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság hétfőn. Tiltott adatszerzés a gyanú. A rendőrség arra volt kíváncsi, hogy milyen körülmények között írta meg az Átlátszó újságírója a „Megnéztük közelebbről a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárműveket” című cikket, és hogy annak mi volt a hírértéke. Arról is megkérdezték a lap munkatársát, hogy ki készítette a cikkben megjelentetett drónfelvételt, és hogy ki engedélyezte az Átlátszónál a cikk publikálását.

Az Átlátszó újságíróját október 26-án hétfőn tanúként hallgatta meg a Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának munkatársa, aki arról tájékoztatta a lap munkatársát, hogy tiltott adatszerzés bűntette miatt nyomoznak ismeretlen tettes ellen.

A meghallgatáson kiderült, hogy a három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett tiltott adatszerzés bűntette miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen, majd a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárművekről szóló cikkről, és az ahhoz készült videófelvételről kérdezték az Átlátszó újságíróját.

A tiltott adatszerzést a Büntető Törvénykönyv szerint az követhet el, aki személyes adat, magántitok, gazdasági titok vagy üzleti titok megismerése céljából más lakását, ingatlanát titokban átkutatja, az ott történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli vagy rögzíti, más zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, vagy elektronikus hírközlő hálózaton másnak tárolt vagy továbbított adatot kifürkész.

Tóth Balázs ügyvéd, az Átlátszó jogi igazgatója szerint a drónfelvételükkel kapcsolatban szóba sem jöhet a tiltott adatgyűjtés bűntette, hiszen elkövetési magatartásokként olyan titkos módszereket és eszközöket határoz meg a Btk., amelyeket jogszerű eljárásuk során a bűnüldöző hatóságok is kizárólag bírói vagy az igazságügyért felelős miniszteri engedéllyel alkalmazhatnak: titkos adatszerzés, titkos információgyűjtés.

A májusban megjelent cikkben arról volt szó, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő híradása nyomán egy kamerás drón segítségével próbálták kideríteni, miféle harci járművek állomásoznak Mészáros Lőrinc bicskei birtokán. A drónfelvétel segítségével sikerült azonosítani a Mészároséknál állomásozó egyik páncélost, egy BRDM2-2 típusú kétéltű csapatszállító járművet. A másik harci eszközt a légifelvételen sem lehetett felismerni, mert le volt takarva egy ponyvával.

Forrás: Átlátszó, 24.hu

Címlapkép: Átlátszó/Videó

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ne má!
.
Nem kell ahhoz drón. a letompított WordArt-tal is látható, hogy a nemzet gázszerelője tanyáján milyen célt szolgál egy harci jármű!
.
Átlátszó felkészül!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ne má!
.
Nem kell ahhoz drón. a letompított WordArt-tal is látható, hogy a nemzet gázszerelője tanyáján milyen célt szolgál egy harci jármű!
.
Átlátszó felkészül!
Gazella
Akkor az én udvaromba is leszallhat egy magán helikopáter... Senkinek semmi köze ehhez!
Jozefina
Mi abban a tilos, ha egy ügyet (ami nem éppen korrekt) valaki kidert és nyilvánosságra hoz!!! Miért nem azért nyomoz a nagytiszteletű, hogy a harci eszközök hogyan és miért kerültek oda???
Peller Anikó
@Jozefina: Ha egy gázpisztollyal játszik valaki az országos hír lesz.
vitriol
pintér és a rendőrsége fordítva ül a lovon! A magyar embereket az érdekli az említett ügyben, hogy mészáros mi a jó anyját csinál a harci járművek gyüjtögetésével!???
Pálinkás Pál
csodálkoztam volna ha azért nyomoz a rendőrség hogy mit keresnek lölő udvarán a harcjárművek!!!
csak úgy....
@Shikari: te nem szoktál a gázszerelöd körmére nézni?
kereső
@Gazella: Le is szállt, bár nem nálad, hanem a külügyérnél. ahhoz sincs senkinek semmi köze.Ráadásul rendőrségi luxus helikopter.
Qqberci
@Gazella: Le nem szállhat, de felette elrepülhet...
csak úgy....
@Shikari: bunkó vagy tibi,hol vannak az érveid!? :)
tudode
Tévedni emberi dolog, mert a rendőrök is emberből vannak, mert -- először dr. Hadházy Ákos, volt fideszes fedezte fel, hogy jé mije van a Lölönek még tankgya is, aztán előkapta a kütyüjét, és lekoppintotta?.
.
24.hu/belfold/2020/05/08/hadhazy-pancelosokat-fotozott-a-meszaros-ceg-tavanal/
.
www.facebook.com/hadhazyakos/photos/a.488526337924881/2678864248891068/?type=3
---------------------------------.

Na mög van az új hús amin rágódhatnak az övéik, miközben Lölö nem fárad, zacskókkal a szeme alatt
.
---- Megjelentek Mészáros Lőrinc emberei a vasúti gigaberuházásban
www.napi.hu/magyar_vallalatok/meszaros-lorinc-belgrad-budapest-vasut-rm-international-zrt.714061.html

---------------------------------------------------
-----Válságban nyomul Mészáros Lőrinc, a Gallicoopot is bekapta
www.napi.hu/magyar_vallalatok/valsag-meszaros-lorinc-gallicoop-felvasarlas.713390.html?fbclid=IwAR3--XtYefdvMnGsaidhvRmYvsFtwNLUD41EuPm6-gG-H7wcHtQKwZtzexw.
------------------------------------------------
.
Satöbbi
.
---- Hatmilliárdos szennyvíztisztítást nyert Mészáros
www.napi.hu/magyar_vallalatok/kozbeszerzes-szennyviztisztitas-fejlesztes-nyert-meszaros.714785.html
.
-----------------------------------------------------
---- Most éppen az ivóvíz minőségét javíthatja Mészáros Lőrinc milliárdokért
.
nepszava.hu/3096943_most-eppen-az-ivoviz-minoseget-javithatja-meszaros-lorinc-milliardokert
.
www.napi.hu/magyar_vallalatok/ivoviz-minoseget-javithat-meszaros-kozel-hatmilliardert.716336.html?fbclid=IwAR2jPghckKdhiEAZlA_K6xX5elX41714ziUNuQTYJai3R9mMAsZKG-YaE6k
--------------------------------
.
Van aki bélyeget, egyéb csekélységet gyűjt, van aki közlóvét, miközben a kis-, és közepes vállalkozókat lepkehálóval kell fogniuk a háztartásoknak
.
Ez orbanisztán!
jesz
ezek sima menekülésre használható járművek...nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak emberek.
Nessy
Fideszéknél elővették a középkori módszert! A rossz hír hozóját lefejezik!
Nálunk nem az a gond, hogy Lőrinc barátnál harci eszközök ácsorognak a szabadban, még drónról is láthatóan, hanem hogy ezt valaki megírta!
A rakéta kilvőjét majd álcázza gabona sílónak, és akkor nem lesz vele probléma!
balos
Fejlődik a fideSSes autokrávia!Az atombombát a kenyértartóban tárolják,csak szólok!
SystemError
Tehát most kell megnézni, hogy van-e valami ott valami..aki ismeri már a patkányok hazudoznak kérdezősködés pofáját. Nyilván úgy akar rettegni Viktor, hogy közben ne nézzék. A rendőrség eddig is kiszolgálta a vegzálásait. Szóval odaszólt, hogy most tuti ne legyen ott senki, amíg begyakorolják, amit majd előadónak sitt előtt..:)

Átlátszó meg jó munkát végzett itt is és a jachtos csirkeszarral is, nyilván erről is van szó egyben...:)
csak úgy....
@Szeparepa2: @Shikari: öröm titeket olvasni...
Rockxy
má találtak is három gyanúsan viselkedő virust, minda 3nak sapka vót a fején
kissé felnőttem
a levideózott járművekért ??? vagy a videó készíttésért?
harci jármüvek - ért nem ? hát megtanultunk pár dolgot. kettősmérce, kettősmérce ? ÉS az ok okozati összefűggés ? kié ? miért van ott az egyáltalán nem fegyver ? nem is rejtegetés ? nem csak keresztrejtvény ja akinek isten a barátja üdvözül szép új világban élhetnénk pedig
kissé felnőttem
Amúgy ja Google föld térképen is évek óta lehetett látni akkor ki miért akad meg a dronfelvételen éppen most?
Eladott Ország
A közönséges bűnöző csúti cigány strómanja milyen jogon tart harci járművet az ingatlanján. Ennek a két szarházinak mindent lehet, nem elég, hogy szétlopják az országot a qrva életbe! Ezeknek már régen börtönben kellene lenniük, egy normális demokráciában!
Kookas
@Gazella: csak ha harci helikopáter !!
Gazella
@Szeparepa2: látom beragad a billentyűzeted!!!
Gazella
@Qqberci: Dehogynem ! Van akkora udvarom, hogy simán leszállhat helikopáter :D
Gazella
@Szeparepa2: kedves. Elámultam a rengeteg egyforma szövegeden. Kicsit tul sok nekem.
kulabombaafityiszre
@Shikari: október 27., 13:03
Remélem mészaros át idétlenkedik a páncélozott járművével rajtad.
De ,akkor se búsulj,mert a feleséged józsi megkapja a neked járó krumplit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.