Egy olyan pap végzi a kalocsai gyermekotthon lakóinak lelkigondozását, aki korábban szexuálisan közeledett egy fiatal szeminaristához annak akarata ellenére – írja a 24.hu.

Az ügy főszereplője az az atya, akiről korábban a 444 megírta, hogy zaklatott egy 18 éves papnövendéket. A 2010-es esettel nemrég állt a nyilvánosság elé az áldozat, Kőhegyi Dániel, aki bizonyítékként egy a pap által írt szerelmeslevelet is fel tudott mutatni.

Tudod Dani, nekem ez az Achilles-sarkam

- mondta egy alkalommal a pap Kőhegyinek, vélhetően a fiatal fiúkhoz való vonzódásra utalva, a szerelmes levélben pedig – amely egy ideig nyilvános volt a Facebookon – a 24.hu cikke szerint ilyen mondatok szerepelnek:

A vágyaim netovábbja vagy, az én gyönyörűségem, akivel így kell kommunikálnom, mert nem küldhetem el emailben, nem mondhatom el telefonban. Nem bízhatok meg benned sem. Tragédia

A 444 feltárta, hogy a kalocsai érseki hivatal tudott róla, mit tett a pap, a levél és a történet hitelességét nem vitatták, vizsgálatot is folytattak az ügyben, majd az atyát lemondatták a katolikus egyházban igen magas rangnak számító általános helynöki tisztségéből. De ezzel az egyház lezártnak tekintette az ügyet, Kőhegyinek azt tanácsolták, kerüljék el egymást az atyával.

A 24.hu idén nyáron a kalocsai fiúotthon életéről szóló riporthoz gyűjtött anyagot, amikor azzal szembesült, hogy a 10 és 18 év közötti fiúgyermekek lelkigondozását a mai napig a szóban forgó lelkész végzi. A lapnak nevük elhallgatását kérő források meséltek a tapasztalataikról.

Az egyik nevelő, aki nem szeretné felfedni a kilétét, személyes találkozón azt mesélte a 24.hu-nak:

Hol ezért, hol azért kell átmenniük az atyához. Most takarítani. Most bútort tologatni. Többnyire négyszemközt van velük. Nemrég jött vissza az egyik gyerek, kérdezem, mi történt, mert furán viselkedett, csak vigyorgott maga elé. Azt felelte, a vállát vonogatva: még mindig jobb, mint ha magamnak csinálnám. Mit mondjon erre az ember? Nem kísérgethetjük át őket.

„Hetente kétszer tart hittanoktatást, illetve elsőáldozói felkészítésre járnak hozzá a növendékek a plébániára – mondta a telefonban az otthon másik alkalmazottja.

Az intézet épületével egybeépítve található a parókia, a női börtön felőli oldalon. A gyermekotthon bejárata mellett a következő ajtó István atyához vezet. Itt mindenki tudja, hogy milyen az atya, csak senki nem akarja tudomásul venni. Amikor a gyerekeket kérdezgetjük, azt halljuk, hogy megsimogatta, szívemnek vagy drágámnak szólította őket, ami túlmegy a szokásos tanár-diák kedvességen. Volt nem egyszer, hogy vacsorával kínálta a gyerekeket, és megesett, hogy kissé alkoholszagúan jöttek vissza; elmondták, hogy bort kínált nekik, vagy Jägert, vagy Hubertuszt.

Kifejezett molesztálásról, egyértelmű szexuális közeledésről nem tudok, de azért ezek furcsa dolgok. Tud róla az intézmény vezetője, de továbbra is engedi hozzá a gyermekeket – tette hozzá a nyilatkozó.

A 24.hu telefonon és írásban is próbált érdeklődni az intézmény igazgatójánál az atyáról, de egyszer sem kapott választ. A lap érdeklődésére a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye hivatala megerősítette, hogy

valóban a kérdéses pap dolgozik a gyermekotthonban.

Mint írták, szolgálata 2009-ben kezdődött, azóta folyamatos, “nevezett lelkipásztor visszahívását az intézmény vezetése nem kezdeményezte. Az intézmény vezetői, pedagógusai részéről panasz a mai napig nem érkezett.”

Az egyházmegye szerint egyébként “a 10 évvel ezelőtti vizsgálat nem állapított meg állami jogszabályokba ütköző cselekményt, pedofília nem történt. A vizsgálatot követően Dr. Mészáros István lemondott az egyházmegyei központban betöltött megbízatásáról." Hozzátették: "Ha Kőhegyi Dániel nem értett egyet az eredménnyel, miért nem indított akkor magánvádas eljárást?” A lap az érintett atyának is küldött kérdéseket postán, de a cikk szerint a válaszlevélben érdemi reakció nem érkezett ezekre.

A pap védelmére kelt ugyanakkor egy fiatal fiú. A 24.hu-nak azt mondta

István atyáról el szeretném mondani, hogy nagyon szép tiszta lelke van, és akin tud, annak segít. Nagyon sokat letett az asztalra, mindenki szereti Kalocsán. Meghívott mise után vacsorára, ott voltak a segítői vagy kik, nem tudom, két hölgy. Nem érdemelte meg, hogy rágalmazzák.

A 24.hu hozzáteszi, Mészáros István máig előkelő tisztségeket visel:

címzetes prépost,

kiskunsági főesperes,

az Országos Magyar Vadászkamara etikai bizottságának elnöke, így rendszeresen prédikál vadászrendezvényeken is.

Forrás: 24.hu, Telex, 444

Címlapkép: MTI/Faludi Imre

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Ns ezen a répán már a cölibátus sem segítene, csak a rácsos ablak, ajtó!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
hát igen vak vezet világtalant ? vagy a kinevezésekkor mindenki a homokba dugja a fejét? ja lehet bünözni mert feloldoznak 7 miatyánkért. Ez sem lesz jobb 1000 év alatt sem
namihami
Börtönbe vele. Bár ez neki(k) inkább jutalom, mint büntetés. A katolikus egyház tagjai a melegágyak fészkei.
Józsipapa
most szólalj meg tömjén zsóti...
és a többiek...simicskó,latorcai, harrach...
hol vagytok ti a kereszténységtől és a
demokráciától !!!???
ÁLSZENTEK VAGYTOK MIND !!!
Csizmás Kond
" Kifejezett molesztálásról, egyértelmű szexuális közeledésről nem tudok, de azért ezek furcsa dolgok."
...hát erről ennyit.
ómió
Na, mi van "haladók"!? A "másság" csak a "prájdon dicső"? Itt meg pfuj-pfuj? Feljelentés meg sehol?
jesz
@tudode: stimm..de jogai vannak, és ahhoz ragaszkodik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.