Szigorító intézkedések meghozatalát javasolja a Magyar Orvosi Kamara, amely konstruktív együttműködésre szólítja fel a döntéshozókat mind a koronavírus-járvány leküzdésében, mind a magyar egészségügy megújításában, fejlesztő átalakításában – írta a szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kedden.

A MOK leszögezi: a járvány egész Európában egy új, súlyosságában a tavaszi csúcsokat messze meghaladó szakaszba lépett. A nemzetközi trendek alapján a járvány gyors súlyosbodása várható, és a hasonló helyzetű környező országok már többnyire meghozták a szakértők ajánlásait követő, szükséges intézkedéseket, hogy megóvják és megbecsüljék a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozókat – írták. Leszögezték: az egészségügyi ellátórendszer szerepe a járványkezelésben csupán kárenyhítő, a meghatározó a fertőzés terjedése, ennek megfékezése azonban összkormányzati felelősség.

A MOK "az egészségügyi krízis küszöbén, az orvosok és betegek érdekében" azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt.

A kamara a tömegrendezvények engedélyezése során jóval szigorúbb és következetesebb szabályalkotást, az ilyen rendezvények megtartása esetén pedig a maszkviselés és távolságtartás jelenleginél szigorúbb szabályozását és ellenőrzését tartja szükségesnek. Tovább korlátoznák a vendéglátó- és szórakozóhelyek nyitvatartását és vendégszámát. Késedelmesnek tartják a védekezésre, maszkviselésre, távolságtartásra felhívó kormányzati kommunikációt és szükségesnek tartják a járványügyi szempontból leginkább veszélyeztetettek, idősek védelmét szolgáló felhívásokat és intézkedéseket, így visszaállítanák a bevásárlási idősávokat is.

A MOK szerint a kormányzat "egyedül hagyta az orvosi kamarát a vírusszkeptikus, a járványveszélyt lebecsülő csoportok elleni harcban" és összefogást sürget, hogy ezek a csoportok ne kelthessenek hamis biztonságérzetet, és ne tudják csökkenteni a személyes védekezés hatékonyságát.

Jelenleg a COVID betegek ellátására kijelölt intézményekben továbbra is ellátják az ütemezhető ellátásokat is, a MOK ismételten ennek mielőbbi megszüntetését javasolja erőforrásokra és fertőzésveszélyre hivatkozva.

Kérik azt is, hogy a kormány tegye lehetővé, hogy a 65 év feletti egészségügyi dolgozók saját döntésük alapján az ellátásból visszaléphessenek, valamint az egészségügyi személyzet rendszeres szűrését kéri.

Szerintük a jelenlegi tesztelési és kontaktuskutatási kapacitás már nem elegendő a járvány terjedésének követéséhez, a kormánynak ezért fel kell hívnia a lakosság figyelmét az egyéni prevenció fontosságára és a szociális kontaktok számának csökkentésére.

Azt is javasolják, hogy a kamara és az orvostársadalom számára a kormány tegye hozzáférhetővé a járványügyi védekezést, az átvezényléseket, valamint a források allokációját, a kórházak feladatelosztását meghatározó és a járvány különböző szakaszainak védekezését leíró alapdokumentumot.

A kamara szerint mindezek hiányában hamarosan a járvány tömeges fertőzésekkel járó szakaszával kell szembenéznünk, potenciálisan napi több ezer új fertőzéssel és akár több százas nagyságrendű halálozással.

Ehhez az egészségügy túlterhelése és az egészségügyi dolgozók tömegeinek megbetegedése miatt, a megfelelő ellátás hiányában egyéb betegségben elhalálozók száma is hozzáadódik majd – tették hozzá.

A 48 000 magyar orvos képviseletét ellátó kamara szakmai támogatásáról biztosította közleményében a kormányt, amelyet felszólított, hogy "a járvány okozta humanitárius és egészségügyi katasztrófa elkerülése érdekében mielőbb hozza meg a nemzetközi ajánlásoknak és gyakorlatnak megfelelő, szigorító intézkedéseket" – írták.

Forrás: 24.hu, MTI

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Vegye mindenki tudoMÁSÚL azt, ami őféleségét nem érdekli az nincs is, mert az un. államfő ül valamelyik víz partján, és azon speKULÁL, hogy a haltól büdi az ország, vagy az országtól büzlik ez az egész rendszerbe szervezett katyvasz, miközben a vírus szabad kezet kapkod, átpolitizála még a járvány is!
.
A házmester pedig azon siránkozik, hogy a mama hotelekben nem gyártanak elegendő utódot!
.
Ezeknek az országbitorlóknak nem esik le a tantuszuk, hogy a JÁRVÁNY NEM JÁTÉK , és egy enyveskezű tapogatójának más dolga is van, mint bibelődni azzal, akit/amelyet nem őfélesége rajzolt a horizontjára!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegfue
@Namely: 11:36 Neked meg azt is tudnod kellene -- már ha tudsz helyesen irni ... ha az állitmányok egy dologra (jelen esetben egy személyre) vonatkoznak, akkor az és elé nem teszünk vesszőt. Sajnálom, hogy nem a cikket ill. @tudode: irásának tartalmára reagáltál.:(
Aki Én
@Namely: Jó érzékkel ismét megragadtad a lényeget.
ómió
Napi több ezer? De, hisz az már megvan!
jesz
most volt hallható a kamara elnöke...reszelte a fingot...
Namely
@tudode: "Esetleg a cikkhez valami?"
:D
Már elnézést, de annak, amit te írtál mi köze a cikkhez? :DDDDDDDDDDDDDDD mindenre kb ugyanezt írod.
tudode
@Namely: .
Szeretnék a kedvébe járni!
.
Melyik hivatkozásomat sokallja, vajon azt, hogy
.
-- az alaptörvény közjogilag érvénytelen
-- Magyarország nevű állam jogilag nem létezik,
-- őfélesége jogilag nem is miniszterelnök, illetve azt, hogy
-- a siserehad befejezte a diktaTÚRÁJÁT,
-- miközben őfélesége finomíthatja/revízió alá vonja/hatja a közjogilag érvénytelen rötyipapírján!!!
.
www.google.com/search?sxsrf=ALeKk01FGQHNCg94HK0qeVJUhvtLpMbwjw%3A1603963161461&ei=GYmaX4zcG8XwaKC2mrAI&q=Orb%C3%A1n+az+alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+revizi%C3%B3ja&oq=Orb%C3%A1n+az+alapt%C3%B6rv%C3%A9ny+revizi%C3%B3ja&gs_lcp=CgZwc3ktYWIQDFC1nQFYsNYBYLOIAmgBcAB4AIABXogBlwOSAQE1mAEAoAEBqgEHZ3dzLXdpesABAQ&sclient=psy-ab&ved=0ahUKEwjMzOKzvNnsAhVFOBoKHSCbBoYQ4dUDCA0
.
Általán "nem írom", hanem a méltóságos urak "spéci tevékenységére" hívom fel a figyelmet, "linkekkel", amelyre általában még reagálni is meggondolják a komentelők!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.