Kormányzati fellépést követel a Facebook ellen a Mi Hazánk.

Kormányzati fellépést követel a digitális cenzúra ellen a Mi Hazánk Mozgalom azt követően, hogy a Facebook letiltotta a párt profilját – jelentette ki a Mi Hazánk elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Dúró Dóra szerint az Igazságügyi Minisztérium által létrehozott digitális munkacsoportnak kellene kidolgoznia a magyar állampolgárok védelmét szolgáló szabályozást.

A tiltás annál is inkább elfogadhatatlan, mert a Facebook egy bejegyzett, törvényesen működő párt oldalát tiltotta le egy bejelentett, az október 23-i rendezvényüket hirdető plakát miatt – mondta.

Megjegyezte, jellemző, hogy a tiltás éppen akkor történt, amikor országszerte megnőtt a párt iránti érdeklődés, és szeptemberhez képest 101 százalékkal emelkedett az oldal kedvelőinek száma.

Dúró Dóra hozzátette, a Facebook már az európai parlamenti választások alkalmával is beavatkozott a magyar közéletbe azzal, hogy indoklás nélkül törölték Toroczkai Lászlónak, a párt elnökének közösségi oldalát.

Egy lakossági fórum meghívójáért is tiltást kaptak már, de a "Magyarország a magyaroké" mondatért is tiltást járt – fűzte hozzá.

A politikus szerint a jogállamiságot szisztematikusan semmibe vevő cenzúra világszerte tiltja a jobboldali, keresztény tartalmakat.

Nem lehet véleményt nyilvánítani a Facebookon a Mi Hazánk olyan, markáns programpontjait érintő témákról, mint a cigányság népességrobbanása, a szegregáció, a "cigánybűnözés", a szibériai bérrabtartás, a halálbüntetés, az LMBTQ-propaganda tiltása, a genderlobbi vagy a fehérellenes rasszizmus

- sorolta.

Dúró Dóra kijelentette: ebben a helyzetben a magyar jogszabályoknak kell gátat vetniük "a Facebook balliberális véleménydiktatúrájának", a kormány nem halogathatja tovább a szembeszállást a multinacionális techcégek túlhatalmával.

Forrás: MTI, HVG

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Szinte szóról szóra ugyan ezt követelte, mikor Gyurcsányt tiltották le.
...vagy nem?
ómió
Pedig "fészbukék" olyan "haladó baloldali" cenzúrát működtetnek, amire még Rákosi efftársuk is csettintene!
SystemError
Egy náci oldalt letiltott az fb... Soha nem volt még ilyen..:)
luiz
Minek mentek oda? De most komolyan? Ha meg nem tetszik vegyétek meg, aztán tiltotok le róla akit akartok
Nyírfa
Dúró Dóra , amint a jogállamiságra hivatkozva követeli keresztény tartalmaik , úgymint könyvdarálás, halálbüntetés, cigánybűnözés stb. törlésének felülvizsgálatát.
Őszintén: mit lehet erre mondani, olyat, amit még nem mondtunk el a náci törekvésekről.
Talán egy egyszerű köszönöm a Facebooknak, elég is.
lampa laz
Mindig rácsodálkozom a világra, h mennyi hülye él köztünk...
Oposit
Nyilvánvaló provokáció ez az egész mesekönyv darálósdi, hogy így mutassa be a fidesz, hogy nem ők a cenzúrázók, hanem a facebook és különben mindenki, aki nem a fidesszel van.
Erről fog most napokig hangos lenni a lakájmédia.
Giovanni Alba
@legott: Most miattad be kell szerezzek egy könyvet, és meg kell néznem az ez alapján készült filmet. Mindig csak a munka meg a munka.
creativehun
Dórika. Szólnki kell Lölő bácsinak,hogy csináljon egy hunbookot.../hunbukot/ a hunbukhoz úgy is nagyon ért...meg hát...mint tudjuk..okosabb mint Zuckenberg.. Aztán ott nyugodtan olyan tartalmakat tesztek fel,osztotok meg amiket csak a gazda akar. Nem kell félnetek attól,kizárnak vagy letiltanak. Addig azonban..egy nyilvános és ingyenes oldalt használtok aminek vannak szabályai. Lehet,hogy ezek nektek nem tetszenek..de ahogy már fentebb is írtam..csináljatok saját. oldalt...Hisz ti olyan kis okos szittya magyarok vagytok...mi az nektek!!?
Aki Én
@ómió: Most mit lármázol megint? A köztévén akkora a cenzúra, hogy aki nem orbánista, az be sem mehet.
ómió
@Aki Én: Már ezt is efftársiasan lehazudnád, vagy "csak memóriahiány" szindróma is gyötör? Amikor az efftársaid bojkottot hírdettek rá, azt már "végképp eltörölted"?
Aki Én
@ómió: ...és miért tették? Vagy azt már végképp eltörölted, jó bolsi módjára? Te még hazudozásból is következetlen, buta, felkészületlen bolsi vagy. Te komcsibolsi imádó, te.
kereső
Nem kéne a náciknak háborogni. Nem hogy az fb-n nincs helyük, hanem az egész országban törvényen kivül kéne helyezni őket. Mert aki -ban odáig jut, hogy a saját hülye és buta esze miatt könyvet darál be, az attól sem riad vissza, hogy emberekkel tegye ugyanezt. Ordas eszmék terjesztése nem a "szólás -és véleményszabadság" része, hanem üldözendő és betiltandó. Még akkor is ,ha ez a mostani hatalom számára amúgy a kereszténység jegyében oly kedves.
ómió
@Aki Én:Miért tették? Erre se emlékszel, bolsi idiótája?! Mert nem a Napkeltés bolsi propagandát folytatta! A tiéteket! Tudod! Amit a tetves bolsiságoddal együtt itt is rám hazudnál!
Aki Én
@ómió: De én tudom. Te beszélsz mellé, terelsz, hazudozol, ahogy szoktad bolsi fajkretén.
Azért bojkottálták, mert egyrészt a köztévé szerkesztői akarták előírni, hogy kit küldhet be az ellenzék, másrészt azért, mert a felvett anyagokat megvágták, meghamisították. Tudod, olyan bolsisan.
Aki Én
@ómió: ...tehát vagy felkészületlen ostoba vagy, vagy egy hazudós bolsi csicska.
Tán mindkettő :)
solidedge
Csak azokat tiltják le aki nem tartja be a Facebook előírt szabályait. Ha Dúró erre nem képes ne menjen erre az oldalra és soha nem lesz ilyen konfliktusa.
ómió
@Aki Én: Így láttad az Athina Híradóban? Lapozd vissza a köztv akkori ezirányú nyilatkozatát! Nem volt abban semmi "előírás" (az még a Napkeltétek "privilégiuma" volt, tényleg bolsisan, a "megvágással" együtt), még, ha az efftársaid így hazudták is! Szóval, valami átütőbb hazugsággal jöjjön az önmagát másikra hazudó tetves bolsiságod!
SystemError
@Szeparepa2: Kérlek a köz érdekében hozd meg ezt az áldozatot, ha már a nyomi pondró férje miatt ilyen kis ideges..:)
Aki Én
@ómió: Megint hazudsz, megint tagadsz.
Ennek nem lesz jó vége. Ha már magának is hazudik az ember, akkor nagy a baj. Ne legyél már ennyire látványosan bolsi fajkretén.
SystemError
@ómió: Mi a helyzet mostanában a pesti srácok blogon?:)
Clavigo
@ómió: Hova tűnt a baratnőd,, Shikari ,,, te elmebeteg ? Elástad ?
SystemError
@Clavigo: A kormány covidos, nyilván akkor a seggnyalók is...
ómió
@Clavigo:Már nem csak a tetves bolsiságotokat, de idült buzi léteteket is a másikra próbáljátok hazudni, bolsi szarkupac? Az Athina Híradótokból jött a "felhívás"?
ómió
@SystemError: Köszi az "érdeklődést"! Továbbra is hitelesen teregeti a bolsi mocskaitokat!
kereső
Hogyan tud a kormény fellépni egy az USA-ban bejegyzett magánvállalkozás ellen Dórika?? Belegondoltál már ebbe? Talán a kis törpét kérdezd meg, ott az agyad helyén.
ómió
@Aki Én:Nem én tagadok, bolsi fajgyökér! Te hazudod rá a történtekre az "efftársi narratívát" (hazugságot), miközben - nyilván a mai Internacionálé kvótád eléneklése után - még a tetves bolsiságodat is rám próbálod hazudni!
ómió
@Clavigo: De, ha ilyet mindig tükörbe nézve "konstatálsz", miért tőlem kérded?
SystemError
Pudvás retkes Orbán szopó nácikat letiltják mindenhol..jaj jaj :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.