Folyamatosan tudják végezni az oltásokat – mondta az országos tisztifőorvos. Az Operatív Törzs szerdai tájékoztatóján az is elhangzott, hogy egy Veszprém megyei idősotthonban nagyon súlyos járvány alakult ki.

Müller Cecília az elmúlt 24 óra adataival kezdte az operatív törzs sajtótájékoztatóját. Külön kiemelte, hogy

már 3000-nél többen vannak kórházban.

Az országos tisztifőorvos szerint minden tervszerűen zajlik, az egészségügy felkészült, teljesen normális, hogy a fertőzöttek számának növekedésével nő a kórházban, súlyosabb tünetekkel ápoltak száma is.

A második vonalban levő intézmények közül is néhányan már beléptek

– mondta Müller Cecília. Szerinte a kórházak fokozatos bevonása garancia arra, hogy sehol nem terhelődnek majd túl az egészségügyi intézmények Magyarországon.

Müller Cecília szerint a mentőszolgálat olyan információk, eszközök birtokában van, hogy el tudják dönteni, kinek milyen kezelésre, és hol van szüksége. Ez nagy fontos, mert a világ számos helyén az egészségügy túlterheltsége figyelhető meg.

Magyarországon nem ez a helyzet, mert időben, előre eltervezetten felkészültünk

- mondta.

A tiszti főorvos beszélt arról is, hogy korábban írtak egy elhunytról, aki nem jelent meg a hivatalos statisztikában. Müller Cecília szerint csak nem keresték eléggé, mert regisztrálták a 48 éves elhunytat is. Szerinte a koronavirus.gov.hu-t, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Intézmény honlapját érdemes böngészni „autentikus hírforrásokért”. Szerinte így is nagy feszültség uralkodik, nincs szükség a „felesleges gerjesztésre”.

Semmilyen kapacitási határ nincs, mindenkinél elvégezzük ezeket a vizsgálatokat térítésmentesen

– állította a tesztelésről Müller Cecília. Hozzátette, hogy

ehhez meg kell felelni az érvényben levő protokollnak, azaz 24 órán belüli kontaktokat, illetve tüneteket produkálókat tesztelnek csak ingyen.

Kiderült, hogy az Országos Vérellátó Szolgálat laborját is bevonták a tesztelésbe, aminek köszönhetően több tesztet lehet elvégezni naponta.

Müller Cecília beszámolt arról, hogy 73 óvodában van rendkívüli szünet, illetve arról is, hogy 96 szociális intézményben van jelen a vírus, azonban csak kettőben van jelentősebb járványgóc.

Az influenzaoltás akadozásáról azt mondta, ez egy húsz éve „rendezett folyamat”.

Kérem mindenkinek a türelmét – fogalmazott Müller Cecília, aki szerint mindenkit be fognak oltani időben. Felnőtteknek, és gyerekeknek is lesz elegendő vakcina, azonban a háziorvosok napi 10-15 embert tudnak beoltani, így ez eltarthat egy darabig.

Jelenleg 104 ezer vakcina áll rendelkezésre. A vakcina ott lesz a praxisokban, a jövő héten meg tudják kezdeni az oltást a gyerekorvosok

– fűzte hozzá.

A beoltás után kell még két hét a védettség kialakulásához, az influenza-időszak csak később tetőzik, így bőven van még ideje az embereknek beoltatni magukat – emelte ki.

Továbbra is tervszerűen zajlik az oktatási intézmények fertőtlenítése, a honvédség is besegít néhány iskolában

- hangzott el.

Müller Cecília országos tisztifőorvos kérdésre válaszolva elmondta, hogy vizsgálják a Magyar Orvosi Kamara legújabb felvetéseit. Mindegyik javaslatot végignézzük, és elemezzük, köszönjük az együttműködést – fogalmazott.

A Veszprém Megyei Csabrendeki Szociális Intézményben nagy számban igazoltak pozitív személyeket.

Müller Cecília elmondta, a csabrendeki telephelyen elég komoly átfertőződést találtak a tesztelések után, amire Rig Lajos, jobbikos képviselő jelzése után került sor.

A 276 ápolt közül 214-en fertőződtek meg eddig a tesztek szerint, a 135 gondozóból pedig 55-en.

Csak az egyik telephelyen vannak megbetegedések – ismertette. Folyamatos kontrollra lesz szükség – tette még hozzá.

Forrás: 24.hu, Origo

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
Ízlelgessük kicsit a számokat. Nyunyóka főnéni mindenkit megnyugtat, mert most van 104.000, azaz egyszáznégyezer vakcina ~9.500.000 azaz körülbelül kilencmillió-ötszázezer embernek.
Nem nyugodtam meg. Csak a nyugdíjasok több mint kétmillióan vannak.
No komment.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tudode
Valami nagyon nagy zűr lehet járvány felfutásakor a népegészségüggyel, amelyhez hozzányúlt az un. regnáló gyülekezet, mert
.
------ Elismerte a mentősök vezetője: Akár 3 nap is eltelhet mire mennek tesztelni (szeptemberben)
www.portfolio.hu/gazdasag/20200916/elismerte-a-mentosok-vezetoje-akar-3-nap-is-eltelhet-mire-mennek-tesztelni-449004
--------------------------------------
.
Minden jel arra utal, hogy nagy falat őféleségének a járvány "levezénylése", mert ma már szabadjára lett engedve a vírus, mert egy hét is eltelik míg a mentő megérkezik tesztelés céljából!
-----------------------------
.
Szlávik dr. már szeptemberben szorgalmazta, hogy mindenki adassa be az inluenzia elleni vakcinát
.
hvg.hu/itthon/20200907_szlavik_influenza_koronavirus
.
A lényeg az, hogy őfélesége elsőként élt ezzel a lehetőséggel, több millióan vessenek magukra!
justhpeter
Nyunyóka az sem tudja mi van körülötte, nála már megállt a föld forgása.
voltmárjobbis
@Honey97: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Ronin2
"Semmilyen kapacitási határ nincs, mindenkinél elvégezzük ezeket a vizsgálatokat térítésmentesen"
Háááááát kedves,ezen kéne egy kicsit cizellálni.
A doki,ha felhívom,hogy köhögök,meg fáj a hátam,"ijedtében" sem fogad,elküld covid tesztre.
Persze,"megelőlegezve " a fertőzést már ki kéne tenni a vörös cetlit!
A tesztelőknél időpontot kérsz,ha mázlid van másnap este leveszik a kenetet./ Nem az utolsót:D/
Namármost:- 48 óra a minimum,hogy megkapd az eredményt.
Eladdig senki se ki,se be a lakásba.
A gyerek összes kontaktja,azoknak ismerősei vonulhatnak tesztelésre.
Munkába járás nuku,s ha megérkezik a várva-várt negatív eredmény ,addigra már a fene sem tudja hány embernek hány napja esett ki!
Nem megy ez a tesztelési história SEM ezeknek a hályogkovácsoknak.
Én elhiszem,hogy egyesek igen jól megélnek a vírus körüli mizériából,de ha sokáig tökölődnek Viktorék,komolyan mondom,hogy ebbe bele tudnak bukni.
Az emberek / már akinek volt/ a tartalékaikat élik fel,hiába a nagy büdös halleluja.
lampa laz
Ez is egy jó nagy hazugság/átverés volt ezektől a mocskoktól, h a népszerűségüket emeljék az agyalágyúltak körében. Már az ingyenes oltás bejelentésekor is tudták, h nem rendelkezik az ország azzal az oltóanyag készlettel amennyire igény jelentkezhet a járvány miatt. Ma voltam a háziorvosomnál és az utolsót kaptam meg. Aki utánam jött annak csak a kezét tudta széttárni, h elfogyott. November közepére ígért nekik cilike, de erre nincs semmi remény szerinte, mert a gyártóknak hónapok kellenek az előállításhoz. Addigra lecseng az influenza is. Hogy ők nem lesznek hibásak ebben az biztos, mert majd ráfogják sorosra, a migránsokra, Gyurcsányra, meg a szomszéd macskájára...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.