Börtönbüntetésre ítéltek egy mentőápolót bántalmazó férfit.

Nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Kisvárdai Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki 2018-ban bántalmazta az őt ellátó mentőápolót. A vádlottat emellett lopás vétsége miatt is elmarasztalta a bíróság.

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a tényállás szerint a vádlott 2018. május 24-én sérülten feküdt egy tuzséri ház udvarán, ezért mentőt hívtak hozzá.

A helyszínre érkezett mentőápoló a mentőautóban ellátta a férfi sérülését, majd miután kinyitotta a jármű ajtaját, hogy az utcán tartózkodóktól elkérje a férfi iratait, a vádlott a vizsgáló székből felugorva ököllel többször megütötte a mentőst a vállán, az arcán és az orrán

- ismertette a szóvivő. A támadó csak a jelenlévők közbelépése után hagyta abba a bántalmazást,

a mentős orrcsonttörést szenvedett.

Resán Dalma kitért arra,

a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és testi sértés bűntette mellett a bíróság két korábbi lopási ügyéért is elmarasztalta a férfit.

A vádlott az egyik alkalommal egy farzsebből kiesett mobiltelefont, egy másik alkalommal pedig egy bekerített udvaron álló kerékpárt lopott el.

A büntetés kiszabása során a bíróság súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott korábban több alkalommal volt büntetve testi sértés, garázdaság és lopás miatt, valamint a bűncselekményeket részben vele szemben már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Enyhítő körülményként értékelték részbeni beismerő vallomását és megbánó magatartását.

Az ügyészség a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A büntetőper a Nyíregyházi Törvényszéken folytatódik.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.