Fontos, hogy az egyházak továbbadják a családba vetett hit és a férfi-nő kapcsolat értékét – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szerdán Debrecenben, egy református óvoda bokrétaavató ünnepségén.
Kósa: ez Debrecen: a kormány az állami költségvetésből biztosítja a szükséges pénzt
Fotó: MTI/Balázs Attila

Soltész Miklós hangsúlyozta: az önkormányzatoknak és az egyházaknak is mindent meg kell tenniük a teremtett világ természetes rendjének fenntartása érdekében.

"Ha az egyház tovább tudja adni ezeket az értékeket, akkor Magyarországon nem lesz az a gender-őrület, ami Nyugat-Európában jellemző, és aminek következtében családokat tesznek tönkre"

- fogalmazott.

Hozzátette: a Magyarországi Református Egyház komoly feladatot vállalt azzal, hogy mintegy 30 milliárd forintból országszerte új óvodákat épít. A fejlesztés jól illeszkedik a kormány tíz évvel ezelőtt elindított programjához, amelynek eredményeként 16 ezer új óvodai férőhely jött létre Magyarországon. A mintegy 330 ezer óvodás közül 26 ezren valamelyik felekezet intézményébe járnak – fűzte hozzá.

Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője emlékeztetett: a kormány 2010-ben azt a célt tűzte ki, hogy az egyházi intézmények aránya érzékelhető részt tegyen ki a magyar oktatási rendszeren belül.

"Szerte az országban jól halad ennek a célnak az elérése, amelynek során azt a tényt ültetjük át a gyakorlatba, hogy Magyarország, a magyar emberek legszilárdabb erkölcsi alapja a keresztény tanításon alapszik"

- mondta.

Kósa Lajos Facebook-oldalán azt írta: ez Debrecen: a kormány az állami költségvetésből biztosítja a szükséges pénzt.

Széles Diána (Fidesz-KDNP), Debrecen alpolgármestere kiemelte:

a város református oktatási intézményeiben Debrecen hagyományait megtartó nevelés folyik, amely segít a családoknak az értékek megőrzésében. Iszlai Endre, a Debrecen-Nagysándor-telepi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora hangsúlyozta: a Magyarországi Református Egyház országos óvodaprogramjának keretében állami támogatással 66 óvoda épül, illetve újul meg. A Tiszántúlon és a Dunamelléken 23-23 óvodát, a Tiszán innen és a Dunántúlon pedig 10-10 óvodát érint a beruházás.

A reformátusok egyházközségi, egyházmegyei és egyházkerületi óvodáiban jelenleg 7100 férőhely van, a program befejezését követően 3200 gyermekkel többet tudnak majd ellátni, és ötszázzal nő a foglalkoztatottak száma – ismertette.

A debreceni Nádsíp utcában egy 3600 négyzetméteres telken 844 négyzetméteres óvoda épül. A négy csoportszobában összesen 100 gyermeket tudnak ellátni. A 370 millió forintból megvalósuló beruházás a tervek szerint jövő nyárra készül el.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

voltmárjobbis
"a Magyarországi Református Egyház komoly feladatot vállalt azzal, hogy mintegy 30 milliárd forintból országszerte új óvodákat épít" -
Röhej! Miből lenne 30 milliárd ft-ja a református egyháznak önerőből?!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
@nezelodo: biztos tiszta ???8-10 év aztán kiderűl tőbb érdekesség is
tudode
Normálisan működő országban GDP arányosan osztja el az adófizetők befizetéseit a kormány, nem pofára!
Aki Én
@ómió: ,,és a férfi-nő kapcsolat értékét "
Ezt megint azzal a lúzerrel mondatták ki, akit a felesége egy nőért hagyott el.
Hát nem parádés? Együtt élt egy meleg nővel, most meg...
ómió
@Aki Én: És? Nálatok, "efftársilag" kizárt, hogy valaki megbetegedjék? Ez csak úgy lehet - ami nagyon valószínű - hogy már ab ovo betegen születtetek! Úgy "teremtett" benneteket Lenin "atyátok"! Nem feltétlen "genderileg"! Agyilag!
voltmárjobbis
@Honey97: xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2020. November 25., 06:56
Marad a párás, ködös idő, ónos szitálással
Nagyvilág - 2020. November 24., 20:12
Elvette egy vadász fegyverét egy szarvas Csehországban