A BKV közölte, jelenleg egy kampányon dolgoznak, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a jármű első terének elhagyására. A BKV hozzátette azt is, hogy „veszélyhelyzet esetén a járművezetők a rendelkezésre álló zártláncú rádión kérhetnek segítséget a diszpécsertől, de a kialakuló, kialakult feszültségek feloldása sok esetben az utastársak közreműködésével is megoldható." A közlekedési vállalat szerint a megoldást gyorsítja, ha rendőrök érkeznek a helyszínre, és a hatóság értesítésében az utasok is segíthetnek.

Ahogy tegnap azt mi is megírtuk a Magyar Narancs cikke alapján,

a buszvezetők mögötti helyek elrekesztését, a sofőrök fizikai elkülönítését kéri a szakszervezet a maszkviselésből fakadó konfliktusok miatt. 

Az ok elsősorban az, hogy a kötelező maszkviselés előírása miatt vannak utasok, akik dühöngeni kezdenek, és ezt a buszvezetőkön vezetik le.

A BKV ezzel kapcsolatban közölte, járművezetők biztonsága minden esetben elsődleges.

Közleményükben azt írták,

A BKV Zrt. mind a járványhelyzet első, mind pedig a jelenlegi, második hullámában minden elvárható intézkedést meghozott annak érdekében, hogy az éppen aktuális helyzethez igazodva olyan munkakörülményeket biztosítsuk dolgozóink számára, amelyek a lehető legnagyobb biztonságot adják részükre. Különösen igaz ez azokra a munkavállalókra, akik a „frontvonalban”, azaz olyan területen dolgoznak, ahol az elkerülhetetlen érintkezések miatt nagyobb a veszélye a megfertőződésnek, elsősorban tehát a járművezetőkre.

Hozzáteszik:

A járvány tavaszi hullámában a járművek első terének utasok számára is biztonságos fizikai lezárását az akkor érvényben lévő szigorú kijárási korlátozás alatt tapasztalható alacsony utasszám, utassűrűség tette lehetővé. Jelenleg azonban egy ilyen intézkedéssel, vagyis az utastér csökkentésével éppen növelnénk a zsúfoltságot, ami segíti a járvány terjedését, ez pedig kollégáinkra is veszélyt jelent. Fontos tény, hogy a korlátozások enyhítésével és a kordonozás megszüntetésével egyidőben a BKV Zrt. a még nyitott vezetőfülkéjű autóbuszainak a fülkéjét is zárttá alakította, ezzel is csökkentve a fizikai kontaktust az utasok és a járművezetők között.

"Jelenleg előkészítés alatt áll egy hangsúlyos kampány, amelynek célja, hogy felhívjuk a figyelmet a jármű első terének elhagyására" – emeli ki a BKV közleménye.

Néhány radikális kivételtől eltekintve az utasaink többsége türelemmel és megértéssel viszonyul az óvintézkedésekhez és a BKV Zrt. munkatársaihoz. Járművezetőink biztonsága minden esetben elsődleges, kollégáinktól nem várunk el semmilyen indokolatlan fellépést a szabálysértőkkel szemben, sőt, kifejezetten kérjük tőlük, hogy a zárt fülkéjük biztonságában maradva szükség esetén a továbbiakban is a ma is meglévő csatornákon jelezzék a veszélyhelyzetet és várják meg az erre illetékes hatóságok intézkedését.

A BKV korábban elmondta azt is, hogy a járművezetők mostanában napi szinten számolnak be „maszkviseléséhez köthető apróbb szóváltásokról”, de „havonta csupán néhány esetben kerülnek intézkedést igénylő konfliktushelyzetbe az utasokkal, illetve másik gépjármű vezetőjével". Augusztusban és szeptemberben összesen négy alkalommal történt intézkedést igénylő konfliktus, és egyik sem maszkviselés kérdése miatt – tették hozzá.

A BKV hozzátette, hogy „veszélyhelyzet esetén a járművezetők a rendelkezésre álló zártláncú rádión kérhetnek segítséget a diszpécsertől, de a kialakuló, kialakult feszültségek feloldása sok esetben az utastársak közreműködésével is megoldható." A közlekedési vállalat szerint a megoldást gyorsítja, ha rendőrök érkeznek a helyszínre, és a hatóság értesítésében az utasok is segíthetnek.

Forrás: BKV Sajtó, magyarnarancs.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Sok idióta utas van, akik csupán balhézni akarnak!!!
Nessy
@Jozefina: Sajnos az internetnek vannak hátulütői is.Egyre több a vírus szkeptikus bejegyzés. A személyi szabadság korlátozására hivatkozva sok államban törnek, zúznak a tüntetők. Igazad van, sokan csak a balhé kedvéért, vagy a frusztrációjuk levezetéséért balhéznak szerte a világban. Miközben a vírus köszöni szépen jól van és hálás hogy nyugodtan, kényelmesen fertőzhet, egyszerre sok embert.
vacsi
Én már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán akad még sofőr!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.