Van, aki a gitárját vetette meg az állammal, más autót kapott – sokan meglátták a nagy lehetőséget abban, hogy hittérítő buzgalmában a kormány százmilliókat szórt ki az egyházi könnyűzenére – írja a HVG. Már 1,2 milliárd forintnál jár az az állami támogatás, amivel a kormány tavaly és az idén megkínálta a vallási könnyűzenét játszó zenészeket, együtteseket – derül ki a HVG e heti számából. A támogatás célja a vallási közösségek megerősítése, megújítása, hogy e templomi, gyülekezeti vagy civil helyszíneken úgynevezett dicsőítő koncerteket adó zenészek, együttesek “hitükben megerősödjenek, és küldetésüket hatékonyabban tölthessék be”.

(Forrás: hvg.hu, RonaGyuri által)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A nap kérdése

hvg.hu: „Már 1,2 milliárd forintot szórt el a kormány vallási könnyűzenére”

A portál beszámol róla, hogy „Már 1,2 milliárd forintnál jár az az állami támogatás, amivel a kormány tavaly és az idén megkínálta a vallási könnyűzenét játszó zenészeket, együtteseket ”.
„A támogatás célja a vallási közösségek megerősítése, megújítása, hogy e templomi, gyülekezeti vagy civil helyszíneken úgynevezett dicsőítő koncerteket adó zenészek, együttesek «hitükben megerősödjenek, és küldetésüket hatékonyabban tölthessék be».” – írja a portál és hosszasan elmélkedik a példákon a hitbéli megerősödés eszköztárán. Kezdve a „hangszerek, erősítők vásárlására” költöttektől, az autóvásárlásig.
Engem leginkább ez a dicsőítés dolog fogott meg. S csak erősödött olvasván, hogy „nyert pénzt Vízy Márton is, akinek a nevéhez a 2002-es választások idején írt Fidesz-kampánydal, az Örvendj, Magyarország! is fűződik”!
Ami csak erősíti a kérdést, hogy ennek fényében mennyi mehet el Orbán dicsőítésére?
Szerintem nem árt rögzíteni, hogy bármennyire is botka nemzetnek nézünk ki Nyugtával, már nem fogjuk dicsérni az „Urat”, legalább is ezt nem! =))
Qqberci
Már fiatal(abb) koromban is volt beat-mise, de akkor teljesen ingyen...
Peller Anikó
Hogy rohadna rátok a gatya, de arra is mind egy szálig aki ezt a tetves padkány bandát támogatja.
csipetke
Ez egy újabb bizonyíték arra,hogy ez a kormány elmebeteg. Akik a vírus,és válság alatt milliárdokat szórnak el most felesleges dolgokra,azok nem normálisak. Annyi minden fontosabb dologra kellene a pénz,ezek meg [email protected]ák hülyeségekre.
Ha olyan rohadtjól menne az országnak,akkor adjanak.De egyelőre ki van a seggünk a gatyából
Maria24s
Szeretne egy lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok