Minderről Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő számolt be. Hozzátette: "Vagy bezárjuk a sulikat, vagy maszkban lesz ott mindenki".

Dr. Kunetz Zsombor Facebook-oldalán számolt be arról, hogyan helyezték mindössze kettő és fél órára karanténba iskolás gyerekét – írta meg a 24.hu pénteken.

Kunetz gyermekének osztálytársa október 6-án lett beteg, de október 12-éig tartott, hogy leteszteljék koronavírusra és annak eredménye is legyen. Az intézmény számára ekkor derült ki, hogy lett egy tanulójuk, aki elképzelhetően még két másik gyereket is megfertőzhetett, mert abból az osztályból még két gyerek tesztje is pozitív lett később.

Ahogy megtudtuk azt, hogy a mi gyermekünk (aki közeli kontakt) osztálytársának teszt eredménye pozitív, mi magunk vágtuk karanténba őt az összes testvérével egyetemben. Másnap este fél tízkor kaptuk a mailt, hogy hivatalosan is karanténban van, a következő napig

— írja Kunetz Zsombor, aki posztjához a határozatról készült képeket is csatolta. A szakember szerint amennyiben nyitva akarjuk tartani az iskolákat, el kell rendelni a maszk viselését az órákon is, legalább a felső tagozattól.

És persze sokkal gyorsabban tesztelünk.

Nincs mese, vagy ez, vagy bezárjuk a sulikat. Azok a megoldások, amelyek eddig az iskolai védekezést jellemezték, mint például a szünetekben a tanteremben maradás már nem elégségesek.

És légy szíves ne kezd el magyarázni, hogy miért nem lesz képes a felsős gyerek maszkot hordani az órákon, mert ha az enyémek ezt meg tudták ugrani, akkor más is képes lesz rá.

Vagy bezárjuk a sulikat, vagy maszkban lesz ott mindenki, vagy szarunk az egész vírus kérdésre, ezek az eldöntendő kérdések és a tanulság is.

— fogalmaz Kunetz Zsombor.

Így néz ki egy kettő és félórás karantén. A gyerek osztálytársa 6-án beteg lett, 12-ig tartott, hogy leteszteljék és...

Közzétette: Dr. Kunetz Zsombor MBA – 2020. október 30., péntek

Forrás: 24.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ki ez a dr Pintér Beatrix hivatalvezető, aki ilyen zseniálisan rendelkezett?!
kereső
@vacsi: Bizonyára infektológus, vagy magasan képzett járványtanos. Más magyarázat nem lehetséges- hiszen Ő jár el népegészségügyi kérdésekben, és utasitja a tisztifőorvost. arra gondolni sem merek, hogy a dr. a neve előtt egy pázmányos jogi végzettséget jelöl.
vitriol
Ha a Kormányhivatal alkalmazottai ilyen "jól képzett" emberek, akkor már nem is csodálkozom azon, hogy a Pesti úti cirkuszolás mért tartott nekik hónapokig.
TollerBela
Viccelnek ezek, nem lehet ezeket a bátortalan, ám embertelen, fenyegetésekkel teletűzdelt naiv baromságokat komolyan venni ! A vírus mára olyan intelligens lett, hogy csak este 6 után fertőz, állami hivatalnokokat nem bánt, az iskolásokat legfeljebb a teeszt idejéig fertőzi meg, utána nyomtalanul tovalibben. Csak a krónikusan betegeket segíti át a túlvilágra, de szigorú cenzust tart, állami alkalmazottakat akkor sem bánt. Tanárt, orvost nem terít le (csak véletlenül), de ez ellen védekezni sem kell. Az intelligens vírust a kutya sem veszi komolyan ! A teljes unintelligens magyar kormány mással foglalkozik !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.