Moszkva fellép Budapest "történelemhamisítása" ellen.

"Durván kiforgatta a történelmi igazságot" Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a "szovjet megszállás emlékművének" nevezte a budapesti Szabadság téren felállított obeliszket, Moszkva fellép a "történelemhamisítás" ellen

- közölte az orosz külügyi szóvivő.

Marija Zaharova – aki csütörtök este kiadott állásfoglalásában rámutatott, hogy Budapestnek "a fasiszta megszállás alól való felszabadításáért" 80 ezer szovjet katona vesztette életét – a magyar kormányfőnek a Szabadság téren október 27-én, George H. W. Bush néhai amerikai elnök szobrának felavatásakor elmondott beszédét kifogásolta.

Az effajta kijelentések durván kiforgatják a történelmi igazságot és a második világháború eseményeit, amelynek végeredményét a nürnbergi bíróság megfelelő ítéletei rögzítették. Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy a horthysta Magyarország, Adolf Hitler legközelebbi szövetségese, aktív szerepet játszott Csehszlovákia felosztásában és a Jugoszlávia elleni hitleri agresszióban, 1941. június 27-én kezdeményezőleg csatlakozott a náci Németország Szovjetunió elleni támadásához és a megszállt területeken a békés lakosság és a szovjet hadifoglyok ellen elkövetett tömeges bűncselekményekkel "tűntette ki magát"

- írta Zaharova.

Az orosz diplomáciai tárca szóvivője azt hangsúlyozta, hogy

a Vörös Hadsereg "megszabadítva Európa népeit a barna pestistől, békét és szabadságot hozott nekik".

"Jelenleg egyes államokban az a tendencia figyelhető meg, hogy megpróbálják elhallgatni ezt a tényt és elhallgatni hazánk szerepét a fasizmus felett aratott győzelemben, elkenni egyes fővárosoknak a háborús időszak bűncselekményeiben való történelmi felelősségét, tisztára mosni a náci csatlósokat. A jövőben is határozottan fel fogunk lépni az ilyen hamisítások ellen" – állt az orosz külügyi szóvivő nyilatkozatában.

Forrás: MTI

Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök és David Cornstein amerikai nagykövet a George H. W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok 41., néhai elnökének tiszteletére emelt szobor ünnepélyes avatásán a budapesti Szabadság téren 2020. október 27-én. MTI/Máthé Zoltán

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Toporzék "bekérette" már az orosz nagykövetet?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Szerintem ideje száműzni Viktort keletre, úgyis vonzódik a kelethez.
Gazella
Kihuztad a gyufát az oroszoknál dagadék! Kapsz fejmosást putimtól!
Gazella
Na meg putinnak is leáldozóban van a királysága!!
gina
Ez a zsiros elmebeteg disznó, olyan mint az elefánt a porcelánüzletben,, ahova megy mindenhol csak cserepet, mocskot hagy magaután...
SystemError
Kérjük szépen az oroszokat, hogy ne közterületen legyen majd gáz.. A többi nem érdekel :)
balos
@Shikari:még mindig az apád pöcséből szívott savóval akarsz nemzetiesnek látszani!A hitler bajuszodat ne a seggarcodon hord!
kereső
Toporzék "bekérette" már az orosz nagykövetet?
kereső
@Horizont: Kinyilik a páncélszekrény, és ide-oda befúj a szél egy-egy kis papirlapocskát, amelyeken bankszámlák vannak?
Csizmás Kond
Nem volt ott semmi felszabadítás, háború volt és annyi.
SystemError
Na erre most mit irjon egy NER troll, ha komcsizik, akkor hogyan szopja mellette a volt KGB-s Putyin faszát is.
yazo64
@kereső: Tuti bekérette... kísérőként jön vele az orosz hadsereg:)
csagyi
@Csizmás Kond: Amiben mi támadtuk meg a SzU-t,és mellékesen hadat üzentünk az USA-nak is.Ja és Dolfival nagyon jól együtt működött Miki bátyó.(Jugoszlávia,Csehország,Délvidék,stb.) A felszabadítás első fele igaz,mert sikerült kiűzni a németeket a nyilakkal együtt. Ez okán szarrá bombázták-lőtték a szövetségesek a nagyobb városainkat is. Pl:Bp.-t.(mert Mo.-n akarták megvívni a végső győzelmüket) A Teherán-Jalta egyezmény alapján pedig a szovjet zónába kerültünk,mi is.A felszab után 1962-ig fizettük a háborús jóvátételt a Szu.-nak.Ezek után 45 évig ápoltuk "a megbonthatatlan örök barátságot". Minden híresztelés ellenére a világpolitikai események hatására MAGUKTÓL mentek haza.(!) Köszönet Gorbacsovnak!
simmering73
"A külügyi szóvivő felidézte, hogy a magyar csapatok a nácik oldalán milyen vérengzéseket hajtottak vépgre a nagy keresztény szeretet és a szentisváni jóság nevében civilekkel és elfogott szovjet katonákkal szemben. Orbán kikérheti magának, letagadhatnak mindent, de ez az igazság. Mindent elmond ennek a “keresztény-nemzeti” ideológiának álságos, hamis és hazug voltáról, gyűlöletre épülő jellegéről a Horthy-rendszer. Ez kirekesztést, antiszemitizmust, felsőbbrendűséget jelentett akkor is, most is, semmi köze a kereszténységhez, hanem ellentéte annak. A magyar nemzetnek még soha semmi nem ártott annyit, mint ez a csaló, hazug, hamis nemzeti identitás. Ez a magyarok évezeredes tragédiája, a Hartvik-legendára épülő hazug nemzeti identitás, nem a turáni átok."
nepszava.us/orban-kereszteny-nemzeti-mintaallamat-naci-csatlosnak-neveztek-az-oroszok-jogosan/
solidedge
Mi abban a tudatban szálltuk meg a Szovjetuniót, hogy ott is maradunk. Mikor kivertek onnan ők szálltak meg minket és itt maradtak. Mi a különbség?
Csizmás Kond
@csagyi: Az akkori és a mostani helyzet között csak az a különbség hogy akkor a németeknek voltunk a csatlósai és amit ők mondtak azt kellett csinálni, most meg a natonak vagyunk ami szintén megköveteli, hogy azt támadd és baszogasd akit ő akar. Ugyanúgy most is az orosz ellen hergelnek és ha lesz valami ugyanúgy rajtunk fogják a port elverni.
Jozefina
Várom, hogy a csúcsos fejű mikor rendeli be az orosz nagykövetet és természetesen nyilatkozatban elitéli az orosz külügyet, amiért helyre tette orbánt!!!
tudode
Amióta figyelemmel kísérem Mr. mikrofonállvány felolvasásait, az oroszoknak sem kellene őt komolyan venni, mert mondott már olyan blödésget is, hogy
.
----- Orbán: ha Jézus Bicskén született volna, sokkal jobban járt volna
propeller.hu/itthon/2994196-orban-ha-jezus-bicsken-szuletett
.---------------------------------------------------
.
Azzal együtt, hogy a koronavírussal nehezen képeSS szembeSÜLNI, mert ezt az ellenséget nem őfélesége rajzolta a horizontjára!
.
Mi várható el attól, aki nem sokat tanult, mert kétballábasként focizott!
.
Történelmi ismeretekből is karó/bumeRÁNG!
FLETÓ
Akkor most szovjet - orosz, vagy orosz - szovjet megszállás következik majd?!
csagyi
@Csizmás Kond: Ha már összehoztad a két különböző helyzetet akkor tegyük tisztába. Hitler hatalomra jutása után tudható volt a revans elképzelés.Az akkori gazdasági állapotok is segítették a hatalma kiépítését.Tehát a támadó jellegű fegyverkezés volt ez időszakra a jellemző.(a világ újra felosztása) Az akkori világpolitika megalapozta a fasizmust és a nácizmust is mint eszme rendszert. A II.VH. után a NATO és azt megelőző katonai szövetség is védelmi alapokra lett megalakítva.(pl.a varsói szerződés ellen) A hidegháborús időszak elmúlta után a háborús gócok miatt értelem szerűen továbbra is szükség van a katonai tömbre egy esetleges támadás elhárítására.Nekünk a saját jól felfogott érdekünk okán és nem nyalás céljából.Az oroszok ukrajnai területeket foglaltak el fegyveresen.Ez tény.
Tehát nem "hergelésről" van szó,ha érted.Szerintem hibás az összehasonlításod és az összemosásod.Ha már a nyalásról írtál akkor nekem nem a NATO jutna elsőre az eszembe.(!) (ahány ember annyi nézet és vélemény) Üdv.
Csizmás Kond
@csagyi: A második világháborút az első szülte, csak elő kellett készülni rá, az elsőt meg a hirtelen fejlődés adta gőg.
A NATO az amerikai érdekeltség európai hatalmát kifejező céllal szerveződött, a győzteseket tömörítetté hatalmi céllal, miatta jött létre a vasfüggöny meg a varsói szerződésnek nevezett keleti tömb...tehát nem fordítva...
...ukrajna...az egy Sztalin által létrehozott bábállam aminek semmilyen hivatalosan megnevezett határvonala nem volt, és tulajdonképpen az oroszország és nyugat közötti ütközőzónát szélesítette, egyfajta autonom létben mivel az ott lakó vegyes nemzetség amúgy is nehezen volt kezelhető.
csak úgy....
@Csizmás Kond: a második világháborút egy örült szülte,egy hibbant senki,egy örült fantaszta! a nato egy szövetség,hogy a hasonló örülteket katonailag korlátozni tudja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.