Karácsony Gergely főpolgármester újra "lebukott", ugyanis "dúskál" a pénzben a főváros – írta a kormány szócsöveként funkcionáló Magyar Nemzet honlapján péntek délután.

Ismét nekiesett Karácsony Gergelynek a Magyar Nemzet

A fővárosi önkormányzat október 20-i időközi adatszolgáltatása szerint 133,9 milliárd forint állampapírral rendelkezik, nettó készpénzállománya pedig 85,6 milliárd forint. A főváros január eleje és szeptember vége között 127,7 milliárd forint úgynevezett közhatalmi bevételre tett szert, ebből a legnagyobb tétel, 127,3 milliárd forint a helyi iparűzési adó

- írták.

A féléves adatsor szerint január eleje és június vége között 61,4 milliárd volt a közhatalmi bevétel a fővárosban, ebből az iparűzési adó 61,2 milliárd, vagyis negyed év alatt 66,5 milliárdos adóbevétel folyt be – áll a cikkben.

A fővárosnak június végén 27,9 milliárd forint készpénz állt rendelkezésére, állampapírban pedig 135 milliárdja volt.

Ez azt jelenti, hogy három hónap alatt egymilliárddal csökkent ugyan az állampapír-állomány, ellenben 58 milliárddal nőtt a készpénz

- olvasható a lapban.

Varga Mihály pénzügyminiszter a napokban azt írta: "kínos magyarázkodást lehet olvasni a főpolgármester közösségi oldalán. Lényege: a csúnya, gonosz kormány elveszi a főváros pénzét, tönkreteszi a Fővárosi Önkormányzatot".

A pénzügyminiszter felidézte, hogy 2010 óta a kormány 375 milliárdos adósságot vállalt át Budapesttől, miközben a főváros iparűzési adó bevételei 85 milliárdról 164 milliárdra emelkedtek.

"Karácsony Gergely magyarázkodik, félrevezet, közben a – kormánnyal szemben kritikus – Moody's hitelminősítő stabilról pozitívra javította a főváros pénzügyi helyzetének a megítélését"

- írta a pénzügyminiszter.

"Döntsék el kinek higgyünk: Karácsonynak vagy a Moody's-nak?" – idézte Varga Mihályt a Magyar Nemzet.

(MTI)

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
"pénzügyminiszter felidézte, hogy 2010 óta a kormány 375 milliárdos adósságot vállalt át Budapesttől, miközben a főváros iparűzési adó bevételei 85 milliárdról 164 milliárdra emelkedtek."
te balfasz misó!!!
2020 van!
ki volt 9 évig?
ja a hülye krákogó tapló!
emléxel erre??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
legott
@ómió: Te beteg vagy. Nem kicsit. Nagyon.

Ha azt írnám, hogy a "Kurva anyád, te primitív beteg állat náci fasz!", megsértődnél?

Mesélj az IQ szintedről kicsit (Ricsi).
A 100 meg van felkerekítve 51-ről?
Aki Én
@ómió: Ma nagyon későn jöttél. Kezelésen voltál?
Mi a fasznak?
SystemError
@Pegero: 20:10 Te hogyan raktad be a szívecskés emojikat? Látom innen van: emojipedia.org/
ctrl-c/ctrl-v-vel simán be is illeszti, de beküldésnél leveszi a formázás.. Olyan, mintha nem lenne jogom egy wysiwyg editorba html vagy egyéb kódokat berakni, ami amúgy normál is általában.. Valahogy neked és a szexhirdetéseknek ehhez van joga. Furi. Szóval segítsél, hogy miként lehet berakni emoji-kat. Olyan vicces lenne, ha end user is csinálhatná. Persze csak te és a robokurvák szívecskézhettek mi..:)
Pegero
@SystemError: Amatőr!
♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ :)
Pegero
@SystemError: Próbálkozzál, előb-utóbb neked is menni fog!
❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️
Julliteria
❣️ F­­­i­a­t­­a­­­l­­­ p­u­­n­­c­­i­­­m m­­­i­­­n­­d­­e­­­n ­­n­­e­d­­v­e­s­! F­­o­t­­­ó é­r­­t­­é­­­k­­e­­­l­­­é­­­s­­­e ­­­-­ photo0154833.es17.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. November 26., 21:58
Újra rádiózik Boros Lajos
Nagyvilág - 2020. November 26., 20:34
Nyércekben is megjelent a koronavírus
Itthon - 2020. November 26., 20:06
Elindult a fényvillamos Budapesten