Ezentúl komolyabban ellenőriznek.

Bekeményít a kormány a vírussal szemben: Ezt a fontos fejleményt jelentette be az operatív törzs

Amíg az egyéni védekezéssel gátat lehet vetni a vírus terjedésének, addig a kormány erre támaszkodik, s ennek egyik jelentős állomása, hogy jövő hétfőtől kibővül a védőmaszk használatával kapcsolatos szabályozás – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombaton a közmédiának.

Lakatos Tibor elmondta, Magyarországon a járvány terjedésének megakadályozása mellett figyelembe kell venni azt is, hogy az ország nem állhat le, hiszen a második hullám sokkal hosszabb ideig tart, mint a tavaszi első hullám. Ezért a korlátozó intézkedéseket megfontoltan kell bevezetni – tette hozzá.

Hangsúlyozta, jövő hétfőtől a nyilvános, zenés-táncos rendezvényeken, a vendéglátó egységekben is kötelező lesz a védőmaszk használata akkor, amikor a vendégek éppen nem fogyasztanak semmit.

Változás lesz az is, hogy például a boltokat ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság, sőt a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket – hívta fel a figyelmet Lakatos Tibor, hozzátéve, a figyelmeztetéstől az egymillió forintos bírságig terjedhet a büntetés, de akár be is zárhatják az üzletet.

Kiemelte, a hatóságok számítanak az állampolgárok együttműködésére, és azt kérte, hogy mindenki segítse a járvány "kordában tartására" tett intézkedéseket.

Közölte azt is, eddig a járványügyi szabályok megsértése miatt kiszabott szankciók 43 százaléka figyelmeztetés volt. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök inkább figyelmeztettek, de "ennek az időnek most már vége van", mert nagyon megnőtt az új fertőzöttek száma – hangsúlyozta.

A halottak napi megemlékezések kapcsán elmondta, fontos, hogy aki közösségi közlekedéssel utazik a temetőbe, viseljen maszkot, a sírkertekben pedig tartsák egymástól a megfelelő távolságot, és ott is, tehát szabadtéren is viseljenek maszkot, ha például csoportosan emlékeznek elhunyt szeretteikről.

Forrás: MTI

Kép: Pixabay

Itthon - 2020. November 25., 21:27
Felmérés: megint csökkent a Fidesz támogatottsága
Sport - 2020. November 25., 17:49
Meghalt Diego Maradona

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
orbán nem szigorít be jobban mert akkor a gazdaság még jobban visszaesne és már eltapsolta a járványra kapott pénzt és nem tud már senkit megsegíteni.
De ja mégis ...a pécsi focinak még dobott 800 milliót. Az aljas.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@csak úgy...: ipari kerámiákat gyártanak.
Azt nem tudtam, hogy a kollégája a ,,társa" is egyben :) Eddig azt mondta, hogy nős :)
Aki Én
@division: ...nyugi van, frankón a kutyát nem érdekli a titulusod. Éppen elég ijesztő, amit itt előadsz.
division
@Aki Én: Már buzizol is, éppen te, aki pont abba a táborba tartozik?:-))
Aki Én
@division: ...ez a legújabb agyszüleményed? Minden alap nélkül?
division
@Aki Én: Te kezdted, IQ bajnok, vagy az fel sem tűnt?
Julliteria
❣️ F­­­i­a­­­t­a­l­ p­­u­n­­­c­­­i­­­m m­­i­­­n­­d­­­e­­­n ­­n­e­d­­v­­­e­­s­­­! F­­o­­t­ó é­­r­­t­­­é­­k­­­e­­­l­­­é­­­s­e ­-­­­ photo0287326.es17.club

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.