A koronavírus-járvány tombol, ezért most igazán fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat – írta a Fidesz frakcióvezetője szombaton a Facebook-oldalán.

Kocsis Máté: a "baloldal" támadja az egészségügyet
Fotó: Facebook/Kocsis Máté

Kocsis Máté emlékeztetett, ezen a héten újabb törvénycsomagot fogadtak el az Országgyűlésben, amely hatékonyabbá teszi a járvány elleni védekezést. Több ponton szigorítottak, így tehát, aki például megszegi a karanténszabályokat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.

"Akik alábecsülik a járványt, azoknak is meg kell érteniük, hogy nemcsak saját egészségükkel játszanak, hanem másokéval is, ezért kell keményebben szankcionálni, ha valaki nem tartja be a szabályokat"

- hangsúlyozta.

Kitért arra is, a baloldali pártok most sem segítettek, ahogy az első hullámban sem. Akkor nem támogatták a rendkívüli jogrend meghosszabbítását, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és még külföldön is próbálták lejáratni Magyarországot.

"Most továbbra is gáncsolják a járvány elleni védekezést. Az új intézkedéseket sem szavazták meg, sőt, csökkentették volna a bírság összegét, ezzel növelve a kockázatot. Össze-vissza beszélnek, támadják az egészségügyet, továbbra is a kamuvideós Korózsra bízzák a járványüggyel foglalkozó parlamenti bizottság vezetését, és olyan abszurd javaslatokat tettek le, amelyek szerint például ki kellene tiltani a nyugdíjasokat a buszokról és villamosokról"

- írta a politikus.

Hozzátette, "ezzel szemben azért dolgozunk", hogy minél kevésbé kelljen leállítani az országot, de közben hatékony legyen a védekezés.

Nincs sok szabály, de azokat komolyan kell venni, mert a védekezés közös felelősség. Ezért is büntetik hétfőtől azokat, akik az előírások ellenére nem hordják a maszkot – emelte ki a Fidesz frakcióvezetője.

"Mi pedig azt kérjük a hatóságoktól, hogy minden olyan helyet, ahol nem tartják be a védekezés szabályait, zárassanak is be"

- írta Kocsis Máté.

(MTI)

91 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Jelenleg Orbán becsüli alá a járvány veszélyét. A magyar egészségügy pedig nem alábecsült, hanem a Fidesz által túlbecsült. Megint egy ócska duma a zombiasított Mákony1 TV nézőknek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Pálinkás Pál: Ez már nem csak az idősekre veszélyes! Ez a mutáció kortól, nemtől, egészségi állapottól fügetlenűl bárkit megfertőz.
Pálinkás Pál
@Nessy: eddig is megfertőzött...csak amíg az öregek hullanak miatta...a fiatalok zöme észre sem veszi
division
@Pálinkás Pál: Észre sem veszik a fiatalabbak? Mondom hogy szűk ismerettségi köröd van.
Sámannus
A lakáj média meg tele fossa az okádásoddal az országot. Sokszor eszel nadragulyát kisöcsém. Magadhoz térhetnél néha kis időre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.