A kormány összesen 204 milliárd forintot különít el a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő új stadion építésére – Szúrta ki  Napi.hu a pénteki Magyar Közlönyben.

204 milliárdot költünk az új atlétikai stadionra

Fotó: KKBK / Napur Architects

A kormány október 30-ai határozatában döntött az új Nemzeti Atlétikai Központ megvalósításához szükséges források biztosításáról – olvasható a Magyar Közlönyben.

A kormány a 2023-as budapesti WA (korábban IAAF, nemzetközi atlétikai szövetség) Atlétikai Világbajnokság sikeres megrendezése és a Nemzeti Atlétikai Központ megvalósítása érdekében egyetért az új atlétikai stadion, valamint a gyalogos és kerékpáros híd, illetve egyéb kapcsolódó létesítmény, infrastruktúra, valamint környezetrendezés megvalósításával és a megvalósítási időszak alatti üzemeltetésével legfeljebb 203 milliárd 953 millió forint összegben, 2020-2024-ben.

A beruházást megvalósító Beruházási Ügynökség legfeljebb 199 milliárd forint összegben vállalhat kötelezettséget. (A kormányzati magasépítési beruházásokat az állami Beruházási Ügynökség, más nevén BMSK Zrt. valósítja meg.)

Az új stadion a Rákóczi híd mellett, a IX. kerület, Kvassay zsilip melletti telken, a Vituki volt telepén épül fel – ez a helyszín szerepelt az Orbán-kormány korábbi, 2024-es budapesti olimpia megrendezéséről szóló pályázatban is.

A negyvenezer férőhelyes atlétikai stadiont a Puskás Arénát is építő vállalkozói kör húzhatja fel (fővállalkozóként a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Paár Attila WHB-csoportjához tartozó Magyar Építő Zrt.), az augusztus végi információ szerint nettó 150 milliárd forintért.

A stadion tervezésre ötmilliárdot, az előkészítésre, bontásra hatmilliárdot már elköltött az állam.

Napi.hu

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
204 milliárd? Lehet találgatni, hogy mennyi lesz a vége.
De, az Úszó VB-nél, a Puskás (Nép)stadionnál tanultak alapján kényelmesen eléri ez is majd a 800-900 milliárdot. És még lefelé kerekítettem.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
204 milliárd? csak ? akkor a hülyéknek is megéri...,efftársilag.
Pokróc
Mi lesz? Megmondjam ? oké . 21 ben beépülümk a nerbe és alaposan lekaszáljuk őket ,mindent amit lehet azt amit még hagytak .Elég lesz az nekünk pillnatnyilag .
22 ben pedig leváltjuk őket ,ez lesz .csókolom !
karma1
@SystemError: 17.04-re: Ezt speciel eleg veszelyes lenne "leforditani" szemelyre, mert akkor talan meg a vallukat is megvonnak, hogy "csak" egy egyhavi nyugdij (vagy kozmunkaber) volt...
Az sokkal jobban mellbevagna a botor es megvezetheto kisnyugdijasokat, hogyha hirtelen csettintesre bevezetnenk az eurot (amit nem lehet, mert megelozo bevezeto idoszak van), es ahogy atszamolnak a krumpli arat mondjuk kilonkent 5 eurora (most csak mondtam egy szamot, nem tudom, mennyi a krumpli az EU-ban), akkor esetleg ki tudnak szamitani, hogy a minimalis, 28 000 forintos nyugdijukert 77.77 eurot kapnanak EGY HONAPRA, es ebbol pontosan 15 kilo krumplit tudnanak mindossze venni egy honapban. Es akkor talan szembesulnenek azzal is, hogy egy ugyanolyan munkat vegzo szaki Nemetorszagban havi 4500 eurot kap, addig a magyar 78-at... Ezt a szembesitest akarja elkerulni a puhos, na meg kulonben is minden ide-oda szamolason csak nyer az MNB meg a kuszaszem.
En egesz kicsi gyerekkoromban talalkoztam ezzel a "leforditott ertekkel", vagyis amikor a fizetest egy valamilyen nagyon kurrens arucikkre szamoltak at. A szomszedunkban lakott egy neni, nagyon szerettem, konyvelo volt, a szamitasok es a statek a kisujjaban volt, es o szokott mindent akkor - 60 eve - zsirban es nylonharisnyaban szamolni. Nagyon epuletes es kozertheto volt - kar, hogy ma mar nem sok ilyen baratsagos Erzsi neni el...:) Lehet, hogy toluk az a jelenleg sok sotet ember is egy kis vilagossagot kapna az agyaba...:)
Aki Én
Béla Sándor Lakatos a fészbuk esze!

Ahogy ezt az elmúlt évek látvány és tolvajlási beruházásai igazolták, igaz?
...félkegyelmű vagy, az már biztos :(
Nem te vagy az @ómidióta: ?
SystemError
@karma1: Valóban nem nagy összeg(bár ez relatív). Viszont a milliárd teljesen értelmezhetetlen.. Igaz mellé kell tenni, hogy ez a 200 milliárd egy tétel egy hónapban...Tehát havonta 50-100e az utánunk vagy általunk fizetett járadékok/áfa minden hónapban az megy Lölő papának, tehát Viktornak megy valamilyen formában. Ezt kéne ilyen fideszes-Habony módon, "addig mondom még elhiszed:) " 1x1 média alapon nyomatni, mint a fidess.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.