A járvány első hullámában ez csak 30 százalékos volt. 

Az ATV Heti Napló vendége volt Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, aki arról beszélt a műsorban, hogy míg a tavaszi hullám idején a lélegeztetőgépen lévő betegek 30 százaléka halt meg, ez az arány a második hullámban emelkedett. 

A főorvos elmondta, az ő intenzív osztályukon most a második hullám idején az ott kezelt betegek 40-45 százaléka meghal (kizárólag a lélegeztetőgépen kezelt betegekről van szó).

Szlávik János: a géppel lélegeztetett betegek esetében 40-45 százalékra nőtt a halálozási arány

Szlávik János infektológus főorvos, a Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetében Budapesten 2020. április 22-én

Fotó, címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szlávik János elmondta, a betegek egyre idősebbek és egyre súlyosabb állapotba kerülnek, így nem lehet kizárni azt sem, hogy egyre többen halnak majd meg.

A főorvos kitért rá, hogy korábban azt tapasztalták, a betegek nagy része családi vagy tömegrendezvényen fertőződött meg, mára viszont a közösségi terjedés a jellemző – ezért nem is lehet mindig tudni, hogy valaki hol kapta el a fertőzést. Előfordult már olyan, hogy valaki a járványügyi szabályok megtartása mellett is megfertőződött – magyarázta.

Szlávik fölhívta a figyelmet arra is, hogy az idősek, krónikus betegek, de a Down-szindrómával élők továbbra is veszélyeztetettek.

Azt is elmondta, hogy a Dél-pesti Centrumkórházban jelenleg csak azok a koronavírusos betegek vannak intenzív osztályon, akik gépi lélegeztetésre szorulnak. Az ő ellátásuk teljesen más feladat, mint a fekvőbetegek gondozása: az embereket mesterséges kómában tartják, és megnő a szövődmények száma is. A fekvőbeteg osztályokon a betegek 5-10 százaléka hal meg a vírus miatt Szlávik János elmondása szerint.

A főorvos úgy fogalmazott, a vírus ellen védekezni kell, mert a gyógyítással egyelőre nagyon nehezen állunk.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Na a sok idiótának ezt kéne tudomásul venni:
"A főorvos úgy fogalmazott, a vírus ellen védekezni kell, mert a gyógyítással egyelőre nagyon nehezen állunk."
Cicamama55
Ehhez a címhez, lesújtó tartalomhoz, igazán választhattak volna egy kevésbé vidám fényképet...Egyáltalán nem vicces! :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.