A 2021-es augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték megrendezésével megbízott állami cég, az Antenna Hungaria (AH) akár 100 százalék előlegre tarthat igényt – vette észre a hvg.hu a szerződés 2020. október 1-ei keltezésű módosításában.

Meg sem tartották, de azért kifizeti a kormány az augusztusi méregdrága tűzijátékot
Fotó: MTI/Mónus Márton

Az történt, hogy a 2020-as tűzijátékot jövő augusztusra tolták, a teljesítési dátumokat 2020-ról 2021-re írták át. Ez kissé ellentmond annak, hogy Gulyás Gergely a július 16-ai kormányinfón azt mondta, a tűzijáték elmarad.

Nem csak a tűzijáték megrendezésére vonatkozó szerződést tolták 2021-re, hanem a Szent István napi programsorozat lebonyolítására kötöttet is. Mindkét szerződést az állami Antenna Hungaria nyerte el meghívásos eljárásban, soha korábban nem látott összegekért: csak a tűzijáték keretösszege 1,3 milliárd forint (ebből legalább 910 millió forintot el kell költeni), a rendezvénysorozat keretösszege 6,6 milliárd forint (ebből legalább 4,6 milliárdot ki kell meríteni).

A kormány a szerződések módosítását azzal indokolta, hogy a 2020. július 15-én tartott ülésen a 2020. augusztus 20-ra tervezett nyilvános ünnepségek – az Állami díszünnepség és kapcsolódó események kivételével – 2021. augusztus 20-ra történő elhalasztásáról döntött.

(hvg.hu)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
DR Eric CARTMEN
A "visszapörgetést" ki kell fizetni valamiből !!
relatív
Az előre megbeszélt - túlárazott - pénzek kiosztására mindenképpen sort kerít a NER, mert csak így biztosíthatja a támogatások folyamatosságát. Különben összedől ez az ellenzéki kormányzat !
vitriol
A kormány megszokta, hogy a "semmiért" is lehet pénzt kapni, ők is így teszik zsebre az EU-s pénzeket, de azért ez gyalázat!
creativehun
Ha elhalasztották 2021-re akkor gondolom most a diszkontált értéket fizetik ki...mivel előre fizetnek egy olyan szolgáltatásra amit majd csak 1 év múlva vesznek igénybe. Persze...ez úgy lett volna korrekt..ha azt mondják júliusban..a kormány a kialakult pandémiás helyzet miatt a rendezvények elhalasztásáról döntött...azonban a felmerülő költségeket a rendezéssel megbízott cég részére ki kell fizetni..mivel az előkészítő munkálatok már egy olyan fázist értek el ahol azokat anyagilag ellentételezni kell. DE nem..a korrekt tájékoztatás helyett már megint a sumákolás..ami persze nagyon profin megy nekik...valójában csak az az egy megy,...másban nagyon kis inkompetensek!
kereső
@creativehun: Ne felejtsd el, hogy a cég állami tulajdonú. Akkor kinek is fizet az állam? Magának? (vagy inkább egy harmadik zsebnek?)
Yoda69
Sebaj, majd jövőre kifizetik újra duplán a magyar emberek pénzéből. Arra azért kíváncsi lennek, ebből hány százalék megy vissza a tahó geci zsebébe?
kissé felnőttem
ez a pofátlansági hegy csúcsa az ide oda vezényelt orvosoknak sem kaja sem szállás se üzamanyag térités. ? Hát tahó egy intézménnyé vált kis hazánk vezetése A - Z-ig elmondják a TV ben és ez a szégyen mert akkor minek ide orbán meg a kormánya? lassan elfogy a nép türelme,aztán lesz reagálás ujabb évfordulóval az utókornak.
namihami
""A barátok nem károsodhatnak."" A Fidesz 12 pontjából a 4.
Csizmás Kond
@namihami: ...de ha mongyuk tőled rendelték volna meg ugyanezt mondanád-e ?
Aki Én
@Csizmás Kond: mongyuk :)
De itt nem arról van szó, hogy valamit elvégeztek és azt ki kell fizetni. Gyanítom, erre ment ki eleve a dolog. Bárcsak az ígért juttatásokat, járandóságokat fizetnék ekkora lendülettel.
namihami
@Csizmás Kond: Nem gyártottam volna le, amíg biztos nem lesz a szerződés aláírása. Az nem érv, hogy pénzt, munkát fektettek bele. Egy munkába addig nem kezdek bele, amíg az nem 100%-ig (szerződés) nem fix. Kockáztattak és pofára estek. Ez nem közpénz-jellegű magánkockázat.
Persze, ha egy előszerződésben az állhat, hogy ""el KELL költeni"", akkor történjen bármi, el kell költeni.
Csizmás Kond
@namihami: ...mongyuk ez nagyon okos előrelátás, csak az a bökkenő vele hogy ezt a szerződést már akkor megkötötték amikor a virusnak és a velejáóo szigorításoknak még híre hamva sem volt...
Az el kell költeni pedig azt jelenti, hogy olyan anyagokat köteles felhasználni ami az elköltendő összegbe beleillik és nem silányabb anyagokkal dolgozni, hogy zsebrevághasson minél többet...de van aki érteni akarja és van aki propagandát csinál a bolha lábaiból is.
Giovanni Alba
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal által kiírt közbeszerzés meghívásos volt, három céget kértek fel ajánlattételre, ebből az “Antenna Hungária” Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. lett a befutó. A keretszerződést már június 19-én aláírták
Pedig sokan úgy vélik, a pandémia okozta válság után hasznosabb dolgokra is el lehetne költeni a pénzt, ezért aláírásgyűjtő kampány is indult. A petíciót eddig 89 ezren írták alá, a Momentum pedig javasolta, hogy egy szolidaritási alapba tegye inkább a kormány a tűzijátékra szánt pénzt.
"Könnyen lehet, hogy valóban a sokat emlegetett második hullám elején vagyunk. Most már kezdhetünk aggódni - mondta Nepusz Tamás bioinformatikus" Idézet innen :
ezalenyeg.hu/kozugy/sokkal-durvabb-lehet-a-koronavirus-jarvany-masodik-hullama-mint-az-elso-volt-13295
Nessy
Hogy is van a "munka nélküli jövedelem" témája? Amiért ugyebár nem lehet meghosszabbítani az álláskeresési három hónapot!
creativehun
@Shikari: Miért nem lehet normálisan érvelni??? Tényleg az a cél ebben az országban,hogy az emberek egymás torkának essenek??? Most komolyan kérdezem...Miért nem vagy képes normálisan megnyilvánulni??? A döntés számomra gazdaságilag indokolható és érthető...ezzel nincs is semmi gond...a gond azzal van,hogy mi a túrónak kell minden infót elrejteni,maszatolni,mellébeszélni,sumákolni??? hvg.hu/kkv/20201105_tuzijatek_ah_tmu Olvasd el a cikket és mond azt,hogy szemernyi sumákolás sem volt a dologban...Még egyszer mondom..gazdaságilag indokolható és érthető...Akkor kiállok és azt mondom,hogy...és akkor senki nem tud betámadni...minek ködösíteni???
NKF
Úgy hülyitenek minket,ahogy akarnak!Jobb és bal? Szar mind a kettő.
Egyik a kisrakás másik a nagyrakás.Én nem eszek egyikből sem.
ómió
Hogy "megbízható" efftársi "cégek" mi mindentől esnek el...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.